Ha te is így eszed a főtt kukoricát, tönkreteheted a fogaid

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pontosan tudjuk, hogy az, amit eszünk és iszunk, hatással lehet a szánk és a fogaink egészségére. De nem szabad minden figyelmünkkel csak arra összpontosítanunk, hogy mit eszünk és iszunk, kulcsfontosságú az is, hogy mindezt hogyan tesszük. A kellemetlenségekhez már az is éppen elég, ha az almát vagy a kukoricát nem úgy fogyasztjuk, mint ahogyan azt „kellene”. De lássuk, mit mondanak a fogorvosok!

Szájüregünk egészsége nemcsak a megfelelő szájápolástól, hanem attól is függ, milyenek a rágási és harapási módszereink. Noha erre evés közben valószínűleg vajmi keveset gondolunk, nem árt, ha tudjuk: bizonyos ételek fogyasztása túlzott nyomást gyakorolhat még az egészséges fogakra is. Dr. Cheryline Pezzullo, a NYU College of Dentistry klinikai adjunktusa szerint az ételek nem megfelelő fogyasztása miatt gyengülhet a fogzománc, károsodhatnak a fogpótlások, és megnőhet a fogászati vészhelyzetek kockázata is. Ám, mint mondja, szerencsére elég néhány apró változtatás a nassolási technikáinkon, és máris sokat tehetünk az esetleges károk megelőzéséért. Lássuk, mely ételeket kell másképp enni!

Citrusfélék

Miután a savas citrusfélék – mint a citrom, a narancs és a grépfrút – erodálhatják a fogzománcot, nem jó, ha sokáig érintkeznek a fogainkkal. Dr. Pezzullo éppen ezért azt tanácsolja, hogy minél gyorsabban rágjuk és nyeljük le az effajta gyümölcsöket, hogy azoknak ne legyen ideje sokáig a fogunkon maradni.

A fogorvos továbbá azt is javasolja, hogy a citrusfélék fogyasztása után öblítsük ki a szánkat egy kis vízzel, így semlegesítve a savasságot.

És mi a helyzet akkor, ha gyakran fogyasztunk citromos vizet? Ha lehet, igyuk szívószállal, hogy elkerüljük a savas gyümölccsel való közvetlen érintkezést.

A citrusfélék a savasságuk miatt nem tesznek jót a fogainknak
Fotó: lacaosa / Getty Images Hungary

Savanyúságok

A citrusfélékhez hasonlóan, savasságuknál fogva a savanyúságok is hozzájárulhatnak a zománc eróziójához.
„Ettől persze nem a csemegeuborka alkalmankénti fogyasztóinak kell tartania, hanem a savanyúságmániásoknak” – figyelmeztet egy másik fogorvos, dr. Elizabeth Cranford Robinson, aki azt tanácsolja, hogy ezek ízét inkább az étkezés részeként élvezzük, mintsem szólóban.

Alma

Dr. Lauren Becker fogorvos szerint az is stresszt okozhat a fogaknak, mi több, akár zománckárosodást és fogérzékenységet is eredményezhet, ha erőteljesen harapunk az almába. 
„A szeletekre vágott gyümölcsöt így közvetlenül a hátsó fogakhoz nyomhatjuk, amelyeket kifejezetten arra „terveztek”, hogy őröljék, zúzzák és tépjék az ételt” – magyarázza a szakember.

Kukorica 

Büntetlenül a kukoricaszemeket se rághatjuk le a csőről, legalábbis dr. Pezzullo szerint ezzel is jelentős nyomást gyakorolhatunk az elülső fogainkra.

Idézőjel ikon

Ez fogtörésekhez, letört fogakhoz vagy akár fogpótlások, például tömések vagy koronák elmozdulásához is vezethet.

A fogorvos azt tanácsolja, hogy inkább szemezzük le a kukoricát, és fogyasszuk el villával.

Popcorn

A pattogatott kukorica ugyancsak mumusa lehet a fogainknak, hiszen a héja az ínybe ékelődve gyulladást okozhat, az egészben maradt szemek szétrágása miatt pedig eltörhet a fog. Dr. Robinson éppen ezért azt javasolja, hogy a fogmosás és a fogselyem használata legyen a pattogatott kukorica utáni rituálé.

Fogunk nagy ellensége lehet a pattogatott kukorica is, ha nem vagyunk elég óvatosak
Fotó: Karen Ilagan / Getty Images Hungary

Diófélék

Az egészben hagyott, héjas diófélék ugyancsak veszélyt jelenthetnek a fogainkra, különösen akkor, ha erősen ráharapunk. Még ha nem is törik le a fog, akkor is előfordulhatnak mikrorepedések, amelyek miatt fájdalmas lehet a rágás, sőt, a hideg és meleg ételekkel szembeni érzékenységet is növelhetik. Pezzullo azt javasolja, hogy a dióféléket inkább kisebb adagokban, óvatosan rágva fogyasszuk, vagy aprítsuk kisebb darabokra.

Nyers zöldségek

Az olyan keménységű nyers zöldségeket, mint amilyen a sárgarépa is, sokáig tartó, erős rágással tudjuk felaprítani, ami szintén mikrorepedéseket okozhat, a különösen sérülékeny fogaknál pedig törést is.

Pezzullo szerint fogyasztás előtt vágjuk inkább kisebb darabokra ezeket a zöldségeket.

Tortillacsipsz

A rágás közben apró szilánkokká őrlődő tortillacsipszek is tudnak gyulladást okozni, ha a darabjai a fogak közé kerülnek, vagy megszúrják az ínyt. Harapjunk kisebbeket a tallérokból, lassan, alaposan rágjuk meg, majd öblögessünk vízzel, hogy a csipszmaradványok biztosan távozzanak a szánkból.

Mogyoróvaj

A ragadós mogyoróvaj megtapadhat a fogakon, így növelve a fogszuvasodás kockázatát, ráadásul megannyi gyártó ad még hozzá cukrot is. Ha a fogyasztásáról mégsem tudunk lemondani, akkor mindenképpen fontoljuk meg Robinson doktor tanácsát, és keressünk olyan terméket, amelynek összetevői csupán a mogyoró és a só, valamint, ha fogyasztása után azonnal nem jutunk fogkefe és fogselyem közelébe, együnk mellé (gerezdekre vágott) almaszeleteket.

Idézőjel ikon

A magas rosttartalmú ételek segíthetnek a fogak tisztításában, és fokozzák a nyálelválasztást, amely semlegesítheti a szájban lévő savakat.

Smoothie-k

A turmixok általában nagy mennyiségű természetes cukrot és gyümölcsökből származó savakat tartalmaznak, mi több, sűrűbb textúrájuk miatt minden egyes korty megtapadhat a fogak felületén, így elősegítve a fogszuvasodást. Emellett a magvak vagy bogyók beágyazódhatnak a fogak barázdáiba és az íny alá is, ami az esetleges fogszuvasodás mellett még fájdalmat is okozhat. Dr. Robinson azt javasolja, hogy a turmixokat inkább igyuk szívószállal, és ha végeztünk, öblítsük ki a szánkat.

Fogaink épsége érdekében a smoothie-kat igyuk inkább szívószállal!
Fotó: bingokid / Getty Images Hungary

Húsok

A húsok – különösen a marhahús – fogyasztása közben az apró darabok könnyen megtapadhatnak a fogak és az íny között. Dr. Robinson szerint ez nemcsak rossz lehelethez, hanem szuvasodáshoz vezethet, ha az étel a fogfelszín közelében marad.

A marhából készült húsok hajlamosak a fogak barázdáira tapadni, így ha nem távolítjuk el záros határidőn belül, károsíthatják a fogzománcot.

A fogorvos arra figyelmeztet, hogy a húsos étkek elfogyasztása után mindenképpen távolítsuk el a fogak rágófelületére tapadt ételt, és használjunk fogselymet is, hogy az összes részecske eltűnjön az íny és a fogak közötti résekből.

Teljes kiőrlésű kenyér

Milliónyi jótékony hatása mellett a teljes kiőrlésű kenyér is kalamajkát okozhat a szájban, miután a benne található szénhidrát ugyanúgy cukorrá alakul, mint a fehér kenyéré. Mindez pedig a baktériumok elszaporodását és a fogszuvasodást eredményezheti, ráadásul maga a kenyér is könnyen megtapadhat a fogak barázdáiban. 

Burgonya

Hasonlóan viselkedik a burgonya is a szánkban. Robinson szerint ez a másik lágy, keményítőtartalmú szénhidrát megtapadhat a fogainkon, amely így dupla lakomát jelent a szájban lévő baktériumoknak, és növeli a fogszuvasodás kockázatát.

Idézőjel ikon

Minden olyan étkezéshez, amely ilyen szénhidrátot tartalmaz, a harapások között öblítsük ki a szánkat vízzel, majd dolgunk végeztével mossunk fogat és használjunk fogselymet.

Tésztaszószok

A paradicsom egy másik savas támadó, amely károsíthatja a fogak zománcát, és dr. Robinson szerint ha ezt még keményítőtartalmú tésztával is kombináljuk, a szósz nagyobb eséllyel ragad a fogakhoz és telepszik meg a barázdákban. A megelőzésért sokat tehetünk a vízivással, majd az étkezés utáni fogtisztítással.

Ha a paradicsomos szószt tésztával kombináljuk, dupla támadásnak tesszük ki a fogainkat
Fotó: Christopher Hope-Fitch / Getty Images Hungary

Szárított gyümölcsök

A ragadós aszalt gyümölcsök, köztük a mazsola vagy épp a sárgabarack, ádáz módon tapadhatnak meg a hátsó fogak barázdáin. Ha minél tovább maradnak ott, a szájban lévő baktériumoknak annál több ideje van arra, hogy a cukrokkal táplálkozzanak, és káros savakat termeljenek. Ez pedig, mint azt már tudjuk, erodálhatja a fogak kemény zománcfelszínét, és végül szuvasodáshoz vezethet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.