7 jel, ami arra utal, hogy vészesen kevés szénhidrátot fogyasztasz

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan irtóznak a szénhidrátok bevitelétől, pedig a szervezetnek nagy szüksége van rájuk.

Az étrendi irányelvekben általában azt javasolják, hogy a napi kalóriabevitel 45-65 százaléka szénhidrátokból álljon. Ha fogyókúrázol, és/vagy többségében alacsony szénhidráttartalmú ételeket fogyasztasz, és ezáltal az arány 40 százalék alá csökken, annak komoly hatása lehet a szervezeted működésére nézve.

Ezért káros az alacsony szénhidrátbevitel

A szénhidrátok jelentik a szervezet elsődleges energiaforrását, emellett olyan fontos testi funkciókban vesznek részt, mint az anyagcsere vagy az emésztés. Ha ráadásul száműzni akarod őket az étrendedből, akkor nem csupán az üdítőkről és a süteményekről kell lemondanod, hanem a teljes kiőrlésű gabonafélékről, illetve számos zöldségről, gyümölcsről is, amelyek értékes vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat tartalmaznak.

A szénhidrátszegény étrend kellemetlen következményekkel járhat
Fotó: Fertnig / Getty Images Hungary

A szakemberek ezért azt ajánlják, hogy a szénhidrátok túlzó mellőzése helyett inkább arra törekedj, hogy minél egészségesebb forrásokból juss hozzájuk. Ha erre nem figyelsz oda, és a szénhidrátbeviteled napi 100 gramm alá csökken, a következő intő jeleket tapasztalhatod.

1. Állandóan fáradtnak érzed magad

A szénhidrátok sokkal hatékonyabban alakulnak energiává, mint a fehérjék vagy a zsírok, így ha szénhidrátszegény étrendet folytatsz, az átlagosnál gyengébbnek és fáradtabbnak érezheted magad. Ez az edzési teljesítményedre is negatív hatással lehet.

2. Puffadással küzdesz

A fent említett okokból a szénhidrátbevitel csökkentése gyakran a rostbevitel visszaesésével jár, ami puffadás formájában ütközhet ki. Ha a fehér kenyeret teljes kiőrlésűre cseréled, vagy gyümölcsöket fogyasztasz a reggelid mellé, azzal már önmagában is sokat tettél ez ellen.

3. Nehezen tudsz koncentrálni

Az alacsony szénhidráttartalmú étrend negatívan befolyásolhatja a koncentrációs képességed, ami akár a munkád rovására is mehet. Ha ilyen jeleket tapasztalsz magadon, akkor ahelyett, hogy meginnál egy újabb kávét, ami maximum átmenetileg segít, uzsonnára fogyassz kiváló minőségű szénhidrátokat. A teljes kiőrlésű gabonafélék mellett idetartozik az édesburgonya, a kinoa, valamint a bogyós gyümölcsök.

A megfelelő rost-fehérje arány fenntartásával elkerülheted a vércukorszinted hirtelen kiugrását is.

A koncentrációs zavarok az alacsony szénhidrátbevitellel is összefügghetnek
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

4. Hízni kezdesz

A csökkentett szénhidrátbevitel arra sarkallhatja a szervezeted, hogy fehérjéből vagy zsírból állítsa elő a saját glükózát. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy az „éhezést” megelőzve a cukrot zsírként tárolhatja el. Ezért is fordulhat elő, hogy amikor fogyókúrázni próbálsz, nemhogy nem csökken, hanem tovább nő a kilóid száma.

5. Csak rövid időre tudsz jóllakni

Meglepő tény, de a szénhidrátok az éhségérzetet és a teltségérzetet szabályozva segítenek elnyomni az étvágyat. Nem szabad elfejteni azt sem, hogy a kevesebb szénhidrát gyakran kevesebb rostot is jelent, ami ilyen szempontból szintén befolyásoló tényező lehet.

Kutatások kimutatták, hogy azoknak, akik több rostot fogyasztanak, kisebb az étvágyuk, és kevesebb kalóriadús ételt esznek, mert az étkezéseket követően hosszabb időre érzik teltebbnek magukat. Náluk megfigyelhető, hogy általánosságban kevesebb kalóriát visznek be, és még enyhe fogyást is tapasztalhatnak anélkül, hogy fogyókúráztak volna.

Hiába eszel kevesebb szénhidrátot, ha utána hamarabb megéhezel
Fotó: nensuria / Getty Images Hungary

6. Szabálytalan az emésztésed

Az alacsony szénhidráttartalmú diéták egyik kellemetlen mellékhatása a székrekedés, ami azzal függ össze, hogy az emésztéshez nélkülözhetetlen rostokhoz (és vízhez) az ember a szükségesnél alacsonyabb mértékben jutsz hozzá. Ez a puffadáson túl további emésztőrendszeri problémákat, így például hasmenést is okozhat.

A megoldás az lehet, ha több egészséges rostforrást, így például zöldséget és gyümölcsöt fogyasztasz.

7. Rossz a leheleted

Ha a tested nem tudja a szénhidrátokat üzemanyagként felhasználni, így azokat zsírral kénytelen pótolni, aceton termelődik, amely a szervezetben felhalmozódva kellemetlen szagok forrása lehet. A rossz lehelet így egyszerűen annak a jele is lehet, hogy több szénhidrátra van szükséged.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.