Napi néhány mozdulattal megelőzheted az Alzheimer-kórt! Mutatjuk, mit kell tenned

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindannyian tartalmas életre vágyunk, azonban az öregedés számtalan negatív következménnyel járhat testi és szellemi egészségünkre nézve. Az agysejtek épségének megőrzése az aktív öregkor egyik záloga, már a húszas-harmincas éveinkben is rengeteget tehetünk ezért, így az Alzheimer-kórt is megelőzhetjük!

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer jellegzetes időskori betegsége, az egyik vezető halálok a rák és a szívbetegségek mellett. Az agysejtek pusztulásával járó folyamat az egyik leggyakoribb oka az időskori demenciának. Bár több mint száz éve diagnosztizálták először ezt a betegséget, még mindig rendkívül keveset tudunk róla. Annak ellenére, hogy gyógyíthatatlan, a megelőzéséért igenis tehetünk, az aktív életmód védelmet nyújt a sejtjeinknek.

Aktív élet fiatalon – minőségi élet idősen
Fotó: Lerexis / Getty Images Hungary

Rendszeres mozgással még az Alzheimer-kórt is megelőzheted!

A kezdetben enyhe tünetekkel járó időskori elbutulás korai tünetei leginkább a memóriát és a beteg viselkedését érintik. Felismerése ezért is nehéz, hiszen a feledékenység normális velejárója lehet az öregségnek. Bár jelenleg a gyógyíthatatlan elváltozások között tartják számon, tudatos életvitelünk segíthet abban, hogy megelőzzük vagy éppen megfékezzük hatásait. 

A Nemzetközi Alzheimer Társaság kutatásai szerint világszerte 55 millió ember érintett az időskori demencia idegsejtpusztulással járó változatában. Hiába zajlanak szinte folyamatosan gyógyszeres kísérletek a kór megelőzésére, illetve megfékezésére, tényleges eredményeket még mindig nem sikerült elérni. Jelenlegi ismeretek szerint a béta-amiloid felhalmozódása az oka az idegsejtek pusztulásának. A legtöbb kutatás 

arra a következtetésre jutott, hogy a fizikai aktivitás sikerrel gátolja a vegyület felhalmozódását, 

így tényleges megelőző szerepe lehet a rendszeresen végzett sporttevékenységeknek. A magas intenzitású fizikai aktivitás közel egyharmadával csökkentheti az Alzheimer kialakulását, illetve a már beindult folyamatokban is gátló szerepe lehet. 

De honnantól tekinthetünk egy tevékenységet magas intenzitásúnak, melyek azok a sportok, melyek ténylegesen képesek megelőzni a demenciát? 

Ép testben ép lélek

A kutatók szerint az aerob mozgásformákat érdemes leginkább beépítenünk mindennapjainkba annak érdekében, hogy elménk fittségét is megőrizhessük időskorunkra.

Minden olyan mozgásformát aerobnak nevezünk, ami fokozza az oxigénfogyasztást, felgyorsítja a szívverést és mélyebb lélegzetvételekre késztet. Ilyen például az úszás, a futás, a gyors gyaloglás vagy a kerékpározás. Ezek nagy része ráadásul kortól és egészségi állapottól függetlenül végezhető. 

A legtöbb aerob típusú mozgásforma valamennyi fizikai felkészültséget azért igényel, ezért ha a nulláról indulnánk, érdemes elsőre olyan tevékenységet választani, mely beleillik a mindennapjainkba, és könnyen rutinná válhat. A sporttevékenységekre szerencsére könnyű rászokni. Ha komolyabb testedzésre vágyunk, szakértő által összeállított edzésterv segítségével érdemes fokozatosan növelni az intenzitást.

Ha teljes erőbedobással átmozgatjuk magunkat, az endorfint és egyéb boldogsághormonokat szabadít fel. A fokozott endorfintermelés pedig nemcsak a jó közérzet miatt fontos, de fájdalomcsillapító hatása is van, hozzájárul az idegrendszerünk hatékony működéséhez, sőt lassítja az öregedést is!

A rendszeres intenzív mozgással sokat tehetünk a testi és szellemi egészségünkért
Fotó: Geber86 / Getty Images Hungary

A gyaloglás talán a legegyszerűbb és legkevesebb anyagi és energiabefektetést igénylő sport, bármikor kéznél – lábnál – van minden, ami kellhet. Csak egy kényelmes cipő, egy jól kiválasztott útvonal, akár reggelente a munkahelyünk felé, és már indulhatunk is. Ha már belerázódtunk, légzésünk ütemére figyelve gyorsíthatjuk a tempót napról napra. A cél ez esetben az, hogy lehetőség szerint hosszabb, egyre növekvő útvonalakat tervezzünk magunknak annak érdekében, hogy mindinkább kihasználjuk a teherbírásunk növekvő határait.

Akár nyeregbe is pattanhatunk, kiváltva ezzel korábbi közlekedési eszközünket. A kerékpározás a váltott lábas taposás által igencsak megmozgatja az agyunkat is. Akár a túlsúly, akár porc- vagy ízületi problémák miatt vagyunk bizonytalanok, hogy mivel tegyük mozgásban gazdagabbá az életünket, ez a kétkerekű jármű lehet az egyik legkíméletesebb mód rá. Tekerő lábainkat sokkal kevesebb terhelés éri majd, mint ha gyalogolnánk vagy futnánk, ráadásul nem csak a lábaink mozognak, hiszen az egyensúlyozásban minden izmunk aktívan részt vesz. A cél pedig éppen ez, hiszen minél több testrészünk vesz részt aktívan a mozgásban, annál jobban dolgoznak agysejtjeink is.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.