20 perc alatt másfél órás edzést tudhatsz le az űrhajósok módszerével

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Létezik egy edzésforma, amit az űrkutatásnak köszönhetünk, és olyan izmokat is megmozgat, amiknek a létezéséről sem tudtunk. Mindezt ráadásul rekordidő alatt.

Először az első terhességem után próbáltam ki a speed fitnesst, ami pontosan azt nyújtotta, amit ígért is: elképesztően időtakarékos és hatásos, ugyanakkor kímélő edzést. Tavaly nyáron már rutinos tornázóként bújtam a „Lara Croft is megirigyelné” típusú edzőfelszerelésbe, de csak ekkor tudtam meg az edzőm révén, mennyivel érdekesebb és sokrétűbb a speed fitness, mint ahogy addig gondoltam.

Mi is az a speed fitness?

Nem új keletű ez az edzésforma, Magyarországon is már évek óta működik az elektromos izomstimulációt alkalmazó edzésmódszer. Egy EMS-készülékkel vagyunk összekötve, ami egyetlen edzés alatt 40 000 izom-összehúzódást vált ki, miközben mi egyszerű tornagyakorlatokat végzünk. A jóleső fáradtság és a másnapi izomláz itt sem marad el, annak ellenére, hogy összesen 15-20 percet mozogtunk. Ráadásul a módszer annyira kíméletes, hogy nem kell tartanunk a sportsérülésektől sem. 

A speed fitness kíméli az ízületeket is
Fotó: Group4 Studio / Getty Images Hungary

Honnan ered a módszer?

A 1700-as években Luigi Galvani boncolt békákon kísérletezve felfedezte az elektromosság és az izommozgás közti kapcsolatot. Ahhoz, hogy a módszert biztonságosan lehessen használni, még pár száz évet várni kellett, egészen az űrkutatás koráig. Az űrhajósoknak ugyanis nemcsak azzal a kihívással kellett megküzdeniük, hogy eljussanak a Holdra vagy az űrállomásra, hanem azzal is, hogy hogyan akadályozzák meg az izomzatuk leépülését a súlytalanság állapotában. 

Így hát kifejlesztették az első izomstimuláló eszközt, ami nem sokáig maradt a légüres térben dolgozók kiváltsága.

A földi versenysport nemsokára lecsapott rá, hiszen kiváló kiegészítője lehetett az élsportnak. Később az orvosi rehabilitációban is elterjedt a használata, mivel nagyszerű segítség a balesetek, sportsérülések utáni felépülésben. Ma pedig már a fitneszvilág is felfedezte a technológia sokoldalúságát, és létrehozta a speed fitnesst, ahol az EMS-t nemcsak izomépítésre, hanem zsírégetésre, narancsbőr ellen és nyújtásra is lehet használni.

A testneveléstanár is csak ajánlani tudja

Somogyi Gábor testnevelő tanár maga is tart edzéseket, ahol ő is nap mint nap tapasztalja az EMS sokoldalúságát. „A speed fitness kiváló mozgásforma azok számára, akiknek nincs idejük másfél órás edzésre, de nem akarnak lemondani a sportolásról; vagy éppen idejük lenne, de nincsenek olyan fizikai állapotban, hogy megerőltessék magukat; hosszú kihagyás után újra mozognának és kíméletesebb sportolási lehetőséget keresnek” – sorolja Gábor, aki több évtizede futballedzőként is dolgozik, így tudja, milyen jól jön az EMS, amikor például sportsérülés utáni felépülésről van szó.

Idézőjel ikon

„Nem mindenkinek való a konditermi edzés, és ha valakinek eleve fájdalmai vannak, akkor még veszélyes is lehet.

Fitneszterembe úgy biztonságos járni, ha edző segít megmutatni a különböző gépek használatát, és kidolgozni egy edzéstervet, ami a fokozatosságra épül.” Gábor ezért arra biztat, hogy lehetőleg mindig vegyünk igénybe szakértői segítséget, mivel csak a szabályosan végzett gyakorlat biztonságos és hatékony. „A speed fitness edzések mindig edző jelenlétében és irányításával zajlanak. Nagyon fontos, hogy mindig személyre szabott edzéstervvel dolgozunk, ahol figyelembe vesszük a testi adottságokat, a formálandó területeket és persze az életkort is.”

Gábornál mindig jó hangulatban telnek az edzések
Fotó: Takács Zoltán

A speed fitness egyik nagy előnye valóban az, hogy 14 év felett az életkortól függetlenül bárki elkezdheti. 

„Idősebb korban különösen ajánlott ez a mozgásforma, hiszen ekkor kezd el leépülni az izomzat” – mondja a szakember. „A speed fitness úgy segít erősíteni az izomzatot és dolgoztatja meg az egész testet, hogy közben kíméli az ízületeket. Ha a tartó-, a váz- és a mélyizmok karban vannak tartva, akkor idősebb korban is sokkal könnyebbé válik mindenféle mozgásforma. A nyugdíjas vendégeim arról számolnak be, hogy olyan mozdulatokra is képesek, amikre korábban nem voltak (például újra lehajolnak), valamint sokkal fittebbnek, energikusabbnak érzik magukat. Kati néninek például az egyik oldalán csípőprotézise van, a másik oldalra is ez várna, de lehet, hogy már nem lesz szükség a műtétre, olyan sokat javult az állapota a rendszeres edzésnek köszönhetően.”

Idézőjel ikon

Kismamák is járnak hozzánk, hiszen számukra is fontos, hogy ne megerőltető sporttal próbálják visszanyerni szülés előtti alakjukat.

Náluk igazán fontos az időfaktor is, hogy siethessenek haza a gyermekükhöz – igaz, arra is volt már példa, hogy gyerekkel érkeztek az anyukák a rövid edzésekre” – avat be Gábor, hozzátéve, hogy a szülés utáni regenerálódásba is besegíthetünk a speed fitnesszel, ugyanis – mivel az EMS a mélyizmokat is megmozgatja – intimtornának is kiváló. „Kifejezetten javasolt ülőmunkát végzőknek is, akik derék- vagy vállfájdalmakkal küzdenek, mivel az EMS hatására az izmokban kialakult görcsök oldódnak, ezáltal a hátfájásos panaszok kedvezően javulhatnak” – idéz Gábor egy orvosi szakvéleményből.

Nem mindenkinél alkalmazható

Természetesen a speed fitness esetében is vannak kivételek, akiknél nem alkalmazható a speciális edzés. „Nem tarthatunk edzéseket 14 éven aluliak számára, trombózison átesetteknek, epilepsziásoknak, daganatos betegeknek, szívritmuszavarban szenvedőknek, így a pacemakerrel élőknek sem. Terhes nőknek sem ajánljuk, illetve azoknál a kismamáknál, akik még szoptatnak, kerüljük a mellizomzat edzését” – sorolja az edző, majd gyorsan el is oszlat egy speed fitnesszel kapcsolatos félelmet, nevezetesen azt, hogy az impulzusok káros hatással lehetnek a belső szervekre, például a szívre. „Ez lehetetlen, ugyanis az EMS csak a harántcsíkolt izomzatra hat; vagyis a belső szervek simaizmára és a szívizomra nem.”

Gábor nem azt mondja, hogy a speed fitness jobb bármilyen sportnál, de kíméletesebb, ugyanakkor az edzések során ugyanúgy felszabadul az adrenalin, az endorfin nő, a stresszhormon csökken, mint akármelyik sport űzésekor. Jobban érezzük magunkat, energikusabbak vagyunk, látjuk a testünk formálódását. Igazi örömforrás, és ezt én is tanúsíthatom.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.