Alzheimer-kór és májfoltok ellen is kiváló az alma rokona

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha gyümölcsöt kívánunk télen, legtöbbször a távoli országokból érkező déligyümölcsök közül választunk. Ám a banán, a narancs, a mandarin vagy a pomelo mellett van egy itthon érő különlegesség, amit szintén érdemes beiktatni az étrendünkbe. A naspolya egyszerre hatásos székrekedés és hasmenés ellen is, régen pedig a királyi konyhák különlegességnek tartották, a szarvasgombával és a kaviárral emelték egy rangra.

A naspolya egy méltánytalanul ritkán fogyasztott téli gyümölcs, pedig ez az a finomság, amit a cukorbetegek is bátran megehetnek, ugyanis megakadályozza, hogy étkezés után megugorjon a vércukorszint.

Akkor jó a naspolya, ha megcsípte a fagy

Egyedülálló módon a naspolya olyan gyümölcs, amely akkor igazán finom, ha nem friss, ha már a fán megcsípte a dér. Éppen ezért csak az első fagyok után szüretelik le, mert a hideg tél fontos cukorforrása. Ekkor általában még nem túl ízletes, és ráadásul igen kemény is a gyümölcs, amit a teljes beérésig száraz, hűvös helyen tárolnak, tulajdonképpen bármennyire is furcsán hangzik, rothasztják. Ez alatt az erjedésre szánt néhány hét alatt a naspolya húsa megpuhul, bebarnul, édessé és enyhén savassá válik. Ezt a lédús, szottyos állagú gyümölcshúst már könnyen meg lehet szabadítani az elvékonyodott héjtól. A naspolya húsát közvetlenül a gyümölcsből kikanalazva fogyaszthatjuk, de meg is süthetjük vagy piríthatjuk, vagy készíthetünk belőle gyümölcskocsonyát, tortákat, bort vagy pálinkát.

A naspolya az a gyümölcs, amit addig hagynak a fán, amíg megcsípi a dér
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

A naspolya az alma, a birsalma és a körte rokona, feltehetőleg a Távol-Keletről, Kínából vagy Japánból származik. Először Görögországba és Olaszországba jutott el, később pedig egész Európa megismerte. A naspolyát Shakespeare is megemlíti a Rómeó és Júliában.

Támogatja a fogyást, segíti az emésztést

A naspolyának igen sok kedvező élettani hatása van az emberi szervezetre. A gyümölcshúsnak magas a C-, a B- és az E-vitamin-, a vas-, a kalcium-, a kálium-, a mangán- és a cinktartalma.

A gyümölcs, amely egykor a királyi konyhák különlegességének számított, a fogyókúrát is segíti, hiszen hamar eltelíti a gyomrot, és hosszú időre csökkenti az étvágyat.

A naspolya segít a bélfertőzések és gyulladások, a menstruációs rendellenességek, a hasmenés, a gyomor puffadása, a belső vérzés kezelésében, és erősíti az idegeket is.

A gyümölcs gyulladáscsökkentő, és még az emésztést is segíti
Fotó: Virojt Changyencham / Getty Images Hungary

A naspolya pektinben is gazdag. Ez a növényi sejtfalból származó élelmi rost segíthet csökkenteni a koleszterinszintet, megelőzi a székrekedést, és serkenti a bélműködést.

A naspolya magja is felhasználható, a belőle készült főzet alkalmas a vesekő elhajtására.

A gyümölcs fenolos vegyületeivel, flavonoljaival és az aszkorbinsavval természetes antioxidáns-forrás is egyben.

Segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt

A naspolya nemcsak a cukorbetegek egészségét szolgálja, miután hozzájárul a szénhidrát-anyagcsere normalizálásához, hanem bizonyított tény, hogy segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében. Egy patkányokon végzett vizsgálat szerint a naspolyában található flavonoidok magas szintje hatékony lehet a memóriavesztés és az idegsérülés megelőzésében. 

A naspolya természetes csodaszer a bőrnek

Ismerve a naspolya fenti egészségügyi előnyeit, jó tudni azt is, hogy milyen formában illeszthetjük be a gyümölcsöt az étrendünkbe, már csak azért is, mert béta-karotin-tartalmának köszönhetően feszesebb lesz tőle a bőrünk, halványítja a májfoltokat, és véd a káros UV-sugárzással szemben is.

Szörpöt, bort és lekvárt is készíthetünk naspolyából
Fotó: Oksana_Schmidt / Getty Images Hungary

Érett állapotban a naspolya a legkisebb érintésre is könnyen szétrepedhet, ezért óvatosan kell kinyomkodni vagy kikanalazni a pépes húsát. Étkezés előtt a magjait el kell távolítani.

Az érett naspolya nem csak nyersen fogyasztható, többféleképpen is felhasználható. Magas pektintartalmának köszönhetően hő hatására a gyümölcs könnyen zselésíthető, ezért gyakran lekvárt is főznek belőle, de készíthető a naspolyából zselé vagy szörp is.

A naspolyát sajttal desszertként is fogyaszthatjuk, de tojással és vajjal készült gyümölcspépből naspolyasajtot is készíthetünk.

Az éretlen gyümölcsöt ecettel és cukorral pácolhatjuk. A naspolya gyümölcsbor készítésénél fűszerként is használható. Húsok mellé sűrű, édes szószt is főzhetünk belőle.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.