Míg gyermeki énünknek lételeme a mozgás, mire felnövünk, hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni arról az érzésről, motivációról, amely anno erre ösztökélt minket.
Kicsiként egész nap képesek vagyunk a friss levegőn lenni, szaladni egy labda után, ugrálni, mint egy béka, akár egyedül, akár csoportokba verbuválódva. Fiatal vagy már kevésbé fiatal felnőttként, amikor már betemet minket az élet összes ügyes-bajos dolga, eszünkbe sem jut a szabadság ezen mámora. A lelkesedés és az erő az, amelyek valahogyan az évek alatt elillannak és elhagynak minket. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne most is ugyanolyan lendülettel venni az akadályokat, mint hosszú-hosszú évekkel ezelőtt.
Kicsiknek kis gondok, nagyoknak nagyok?
Ez azért nem tejesen igaz. Mert amikor régen elvették a homokozóban a játékunkat, amikor nem lehetett még egy gombóc fagyit enni, és amikor el kellett jönni a strandról, mert záróra volt, azok akkor, abban a pillanatban hatalmas problémát jelentettek nekünk. Ráadásul tanulni kellett, először meghallani a nyugtatást, majd megtapasztalni és el is hinni, bízni azt, hogy vissza fogjuk kapni a kislapátot, hogy lesz még holnap strand és fagyi is. Ezek azok a hatalmas lépések a nagybetűs Élet felé, amelyek persze semmiségnek tűnnek, de mégis ezek formáltak minket a jelen emberévé.
Így sportolj gyermeki lendülettel
Felnőttként persze a felelősségviselés növekedésével együtt feladataink súlya is arányosan növekszik. De egy dolgot nem szabad elfelejteni. Az önmagunkba vetett hitet és bizalmat. Amely már megvolt bennünk gyermekként is. Biztosan állított az élet elénk akadályokat már akkor is, találkoztunk olyan mérgező felnőttel, eggyel vagy akár többel is, akik nehezítették az utunk. Rájuk érdemes úgy gondolni, hogy nélkülük nem lennénk azok, akik ma vagyunk, ők is kellettek ebbe a „játékba”. És ne felejtsük el, ugyanaz a szív dobog bennünk most is, mint régen, csak meg kell próbálni emlékezni és előhívni érzéseket, hangulatokat. Vidámságot, lelkesedést a legegyszerűbb dolgok iránt, lendületet és tettrekészséget. Vagy minden olyan dolgot, melyek valahol félúton elvesztek belőlünk, de segítségünkre lehetnek most, a mindennapjaink vezetésében.
Tervezz tudatosan hosszú távra
Rengeteg tanulmány foglalkozott már azzal, és egyértelműen bizonyították is, hogy szignifikáns kapcsolat fedezhető fel a kognitív funkciók és a fizikai aktivitás között. Azaz a megfelelő sportszokások gyakorlatba való átültetése mellett nemcsak egészségi állapotunk, hanem életszínvonalunk, hangulatunk, illetve a munkánkban megmutatkozó teljesítményünk javulása egyaránt várható. Ez a pozitív kapcsolat minden korosztálynál és mindkét nemnél egységesen kimutatható, sőt, az idősebb embereknél látványosabb eredményekkel!
A mozgás ne szenvedés, hanem újra szenvedély legyen
És itt most ne az iskolai testnevelésórákra gondoljunk vissza, mert akkora már nagyon sokan tapasztalhattunk meg valamilyen megszégyenítést vagy megszégyenülést csak azért, mert nem ment a szekrényugrás vagy a kötélmászás. Az ovisokat öröm nézni az udvaron. Önfeledten szaladgálnak, egyedül vagy kisebb-nagyobb társaságban bicikliznek, közben kiabálnak, énekelnek, repülőket fürkésznek az égen. Élvezik a nekik járó időt. De akkor mégis hogyan válik felnőttkorban mondjuk, a futás vagy bármelyik sport monotonná, kényszerré, szükséges rossz dologgá? Vagyis csak annak gondolatává, mert persze ezzel a hozzáállással egyik fajta mozgás sem rendszeresíthető.
Mi a megoldás?
Lépten-nyomon hangoztatjuk mi, sportszakemberek, hogy a mozgásnak a fő célja az egészség megőrzése vagy visszaszerzése. Ami igaz is, hiszen a rendszeresen végzett fizikai és sportaktivitás fokozza a keringést, a tüdőkapacitást. Megerősödnek izmaink, melyek alapvető védelmezői gerincünknek és ízületeinknek. Javul az immunrendszerünk, állandósul egy optimális testsúly, és normalizálódik a vércukorszint is. Ezek nagyszerűen hangzanak, de ezért tenni is kell. Áldozni az időnkből, az erőnkből. Amelyekben biztosan nem bővelkedünk egy átlagos életet élő felnőttként. Így ennek súlya akár nyomasztóan is hathat ránk, joggal érezhetjük, hogy szinte az életünk múlik rajta. Teher viszont van bőven, és sok dologra szükségünk lehet, de még egy, már-már bűntudatot ébresztő elvárásra biztosan nem.
Tűzz ki örömtelibb célokat
Változtassunk hát a mozgatórugón, a belső motiváción. Az elsődleges célunk legyen valami sokkal egyszerűbb, kézzelfoghatóbb. Próbáljunk visszanyúlni gyermekkori élményeink egyikéhez, amikor örömünket leltük valamilyen aktivitásban. Biciklizzünk például. Vagy szervezzünk közös, aktív programot barátainkkal, vagy egy régen látott kedves ismerőssel. Az első lépés nem a legnehezebb, csak igényel némi tervezést, hogy kövesse azt a második és a sokadik.
Bagyinka Tímea
A szerzőnk sportrehabilitációs és rekreációs szakember, Rectus diastasis master trainer, a LoveYourBelly módszer kidolgozója.
