Az öregedés során nem törvényszerű, hogy megtaláljanak az életkorral járó változások árnyoldalai, és ha pozitívan állunk hozzá, valóban el is kerülhetőek!
Az öregedés elkerülhetetlen folyamat. Kezdve az első ősz hajszálakkal, később az apró ráncokkal, de előbb-utóbb mindenki észreveszi magán az öregedés jeleit. Természetesen nemcsak testi tünetei vannak, hanem lelki oldala is, ami nagyon megviseli a többséget. Az időskori demenciát nem is említve, amely igen gyakran fordul elő az öregedés egyik következményeként. Ugyanakkor a korosodásnak pozitív velejárójaként emlegetjük az egyre növekvő bölcsességet.
Mitől félünk?
A közelmúltban végzett kutatás, a Longitudinal Study of Aging (ELSA) adatai szerint az 50 éves és idősebb angol lakosság reprezentatív mintájából az emberek 60%-a nyilatkozott úgy, hogy főleg pozitívan áll az öregedéshez, és a résztvevők mindössze 7%-a írta le negatív élményként. De mégis, miért tartunk olyasvalamitől, ami elkerülhetetlen? Persze, a hiúság is nagy szerepet játszik, hisz bőrünk fonnyadásával a megszokott tükörképünk üdesége is odavan, de lehet ezt méltósággal is viselni. Hisz minden életkornak megvan a maga szépsége. Azonban nem csak a külső tényezők azok, amelyektől általánosságban tartunk.
A magány a legveszélyesebb?
Ha idős korunkra magunkra maradunk, az maga a rettenet. Legalábbis a kutatások szerint ettől tartunk leginkább. Azonban ez nem mindig törvényszerűen az öregedéssel kapcsolható össze. Az ONS adatai azt mutatják, hogy azok a korosztályok, akik leginkább magányosnak érzik magukat, a 16–24 és a 25–34 évesek közül kerülnek ki. Ennek ellenére az 50 év felettiek 41%-a nyilatkozott úgy, hogy az életkor előrehaladtával egyre magányosabbnak érzi magát. Ez arra utal, hogy a magányos idős ember narratívája széles körben elfogadottá vált, még maguk az idősek körében is. A magányosság érzetében viszont egyik mellékhatásként gyakran elhagyatottnak érzik magukat az idősebbek, és nemcsak testileg, de szellemileg is.
Gyakran az emlékek is összemosódnak az idő előrehaladtával.
Minden összemosódik?
A MindPath Care Centers pszichiátere, Rashmi Parmar azt mondja: „Tanulmányok felhívják a figyelmet, és neurobiológiai bizonyítékot szolgáltatnak arra az alapvető emberi tulajdonságra, hogy a dolgok mentálisan összemosódnak, minél tovább haladunk előre vagy hátra az időben.” Ez a magyarázat arra, miért emlékszünk kevésbé a történésekre, ahogy egyre inkább öregszünk.
Dr. Parmar elmagyarázza: „Mindannyian találkoztunk időbeli felidézési torzítással életünk egy bizonyos pontján, akár szándékos volt az, akár nem. Minél távolabb van az említett pillanat a múltban, annál nehezebb pontosan felidézni a részleteket, mivel a múltból származó hasonló események részletei összekeveredhetnek, ha időben közel történtek egymáshoz.”
Egyes tanulmányok ugyanazt az elvet alkalmazzák nemcsak az emlékezetre vagy a kognitív felidézésre, hanem az énnek az elménkben való általános reprezentációjára is. Dr. Parmar kiemeli, hogy más kognitív folyamatokhoz hasonlóan az olyan egyéni tulajdonságok, mint például az IQ, a vizuális és hallási feldolgozási sebesség vagy a memória, mind változó eredményekhez vezethetnek az önészlelést illetően. Dr. Parmar erről ezt mondja: „A klinikai gyakorlatban és a személyes életemben is a kompressziós hatás nagyon is valóságos. Hajlamosak vagyunk precízebbek, részletesebbek és pontosabbak lenni a jelen pillanatbeli dolgok megfigyelésében és észlelésében, de ez egyre homályosabb lesz, ahogy az időben távolabbra kerülünk.”
Így az öregedés során valójában az emlékeink megfakulásától tartunk, hisz ezek az emlékek az egykori életünket jelentik számunkra. Ha viszont igyekszünk karbantartani az elménket, nem lustulunk el, rendszeresen mozgunk, társaságba járunk, és nem magányosodunk el, nagy eséllyel megőrizhetjük egészségünket, mentális épségünket,
és nem biztos, hogy azok a lelki folyamatok bekövetkeznek nálunk is, amelyektől az emberek többsége tart. Persze, a ráncokkal meg kell békülnünk.
