3 erősítő gyakorlat a futósérülések megelőzéséért

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha rendszeresen futsz, ezek a gyakorlatok neked is sokat segíthetnek, mind a sérülések megelőzésében, mind a rehabilitáció során.

A boka és a lábfej olyan stabil bázist képeznek, amely elnyeli a járás és futás során ránk ható talajreakció-erőt, illetve erőt ad az elrugaszkodáshoz. Lábfejünkben 26 csont, 33 ízület és több mint 100 izom található az inak és szalagok mellett, erre az összetett struktúrára pedig a testsúly háromszorosát is elérő terhelés nehezedhet futás közben.

A talajreakció-erő

  • Futás közben ciklikusan érik szervezetünket nyomóerők. Ahogy a gravitáció visszahúz minket, ugyanolyan mértékű, ellentétes irányú nyomást fejtünk ki a talajra, mint amekkora talajreakció-erő (GRF) hat ránk.
  • A GRF-et főként az alsó lábszár nyeli el, de hatása kiterjed az egész testre. A talajra érkezés módja befolyásolja a GRF eloszlását a testben.
  • Számos sérülés miatt okolják a GRF-et – mind az erősségét, mind hatásának frekvenciáját –, hiszen a testnek el kell nyelnie ezt az erőt, tárolnia kell, majd energiájának lehető legnagyobb részét át kell vinnie az elrugaszkodásba.

Bár a talajfogás módja és a különböző futósérülések közötti összefüggéseket az eddigi kutatások nem tisztázták, az azonban tény, hogy a boka, a lábfej, illetve az alsó lábszár sérülése a második leggyakoribb a futók körében – az első helyen a térdet érintő problémák állnak. A női futók esetében nagyobb a térd- és csípősérülések veszélye, míg a férfiaknak a lábfeje, a bokája és az alsó lábszára sérül gyakrabban. Ez utóbbihoz tartoznak a talp és a sarok fájdalmai, valamint az Achilles-ín-sérülés. 

Azért olyan fontos tehát, hogy a lábfej edzését is a tréninged szerves részévé tedd, mert annak izom- és csontrendszerét erősítve sokkal inkább képes leszel elviselni a futás közben fellépő terheléseket. Ha hajlamos vagy a sarok-talp fájdalomra, a bokarándulásra, netán krónikus bokainstabilitásod van, vagy éppen lábadozol valamelyik sérülésből, akkor ezeket a gyakorlatokat is érdemes beépítened az edzéstervedbe. 

1. Talpboltozat-emelés

Ez a gyakorlat a lábfej apró izmait célozza, ezáltal erősíti a láb rugószerű működését és növeli a futóteljesítményt. Mivel fejleszti a lábfej és a boka működését és stabilitását, különösen jól jöhet azoknak, akik a sorozatos rándulások nyomán krónikus bokainstabilitással küzdenek. A videóban 3:55-től látható a gyakorlat helyes kivitelezése. 

Így csináld:

  1. Ülj egyenesen, 90 fokban behajlított térdekkel, kezeidet lazán pihentesd a combodon, lábfejeid legyenek egymástól vállszélességnyi távolságban, a bokád a térded alatt helyezkedjen el. A nem célzott lábadat húzd hátra, a célzott lábfejnek pedig az elülső részére és a sarkára nehezedj.
  2. Húzd hátra talpad elülső részét, hogy talpíved boltozatos formát öltsön, és megrövidüljön a lábfejed. Tartsd külső talpéledet a talajon, a lábujjak pedig maradjanak lazák, ne hajlítsd be őket. Testsúlyod egyenletesen nehezedjen a sarkadra, illetve a lábfejed elülső részére. Tartsd a pózt 5 másodpercig.
  3. Ellazult lábfejedet helyezd vissza a kiindulóhelyzetbe.

Végezz négyszer 10-12 ismétlést mindkét lábbal, ha pedig idővel nehezítenél a gyakorlaton, akkor jó néhány variációval próbálkozhatsz: végezheted állva, egy lábon állva, guggolva, egy lábon guggolva, előrelépés közben, egy lépcsőfokra való fel- vagy lelépés közben és szökellés közben is, de súlyzók használatával is növelheted fokozatosan a terhelést.

2. Lábujj-visszafeszítés

Ez a gyakorlat a futóciklus stabil alapját képező belső izmokat edzi a lábfejben, emellett fejleszti azokat a külső izmokat és inakat is, amelyek a belső és külső hosszanti lábfejíveket rögzítik.

A gyakorlathoz egy gumiszalagra lesz szükséged. 

Így csináld:

  1. Ülj le, kissé hajolj előre, lábfejeid vállszélességnyi távolságra helyezkedjenek el egymástól, bokád a térded alatt legyen. Húzd át a gumiszalagot a célzott láb nagylábujja alatt, alkarodat támaszd a combodra és tartsd a szalagot, hogy húzóerőt fejthess ki vele, ezáltal a nagylábujj felemelkedik. A célzott térdet 90 fokban hajlítsd be, a nem célzott lábat hátrahúzhatod.
  2. A gumiszalag által kifejtett ellenállás ellenében a nagylábujjadat lassan közelítsd a talaj felé. Miután lenyomtad, tartsd úgy néhány másodpercig.
  3. Lassú, kontrollált mozgással emeld vissza a nagylábujjadat a kiindulóhelyzetbe.

A gyakorlat végrehajtása közben ügyelj arra, hogy lábfejed a talajon maradjon, sarkad és elülső lábfejed egyik oldala se emelkedjen fel. (A videóban szereplő alany elemeli a többi ujját is a talajról, de te nyugodtan szorítsd le őket, úgy lesz igazán hatékony a gyakorlat.)

Végezz 3-4 sorozatot, egyenként 10-12 ismétléssel.

Megjegyzés: A belső izmok minél komplexebb erősítése érdekében a többi lábujjal is érdemes elvégezni a gyakorlatot. 

3. Sarokejtés

A talp hajlítóizmai és az Achilles-ín egyfelől nagy mennyiségű nyomóerőt nyel el a futóciklus terhelési szakaszában, másrészt, illetve ennek következtében hozzájárulnak a gyorsításhoz az elrugaszkodás során. A sarokejtés megdolgoztatja a vádlit, az Achilles-inat és a talpi bőnyét, amelyek a lépésekhez szükséges erőkifejtés feléért felelősek.

Ezt a gyakorlatot egy edzőlépcsőn vagy egy lépcső legalsó fokán állva tudod elvégezni. A gyakorlat végrehajtása során az elülső lábfejednek végig érintkeznie kell a lépcsővel a talp közepétől a lábujjak csúcsáig. Lehetőleg mezítláb végezd a gyakorlatot. 

Így csináld:

  1. Állj a lépcsőre/fellépőre, sarkad lógjon le, lábaid a csípőszélességnél közelebb legyenek egymáshoz, súlyod a lábfejed elülső részére nehezedjen. Kapaszkodj a korlátba vagy egy szék háttámlájába, és emelkedj fel úgy, hogy a sarkad kerüljön minél magasabbra, a térded közben tartsd végig nyújtva. A sarkad emelése közben fókuszálj a vádliizmaidra és az Achilles-inadra. 
  2. Lassan, nagyjából három másodperc alatt ejtsd a sarkad olyan mélyre, amennyire tudod, közben a térded maradjon végig nyújtva. Mozgásod legyen egyenletes.
  3. Amint a sarkad eléri a legmélyebb pozíciót, azonnal emeld ismét a magasba. Lassú, kontrollált mozdulatokkal néhány másodperc alatt érd el a legmagasabb pozíciót. Tartsd ki a felső pozíciót két másodpercig, majd indíthatod is a következő ismétlést.

Végezz háromszor 10-12 ismétlést, később nehezítésképpen használhatsz súlyzókat, de növelheted az ismétlések számát és a mozgás sebességét is.

Nem volt elég? Az alábbi cikkekben még több, az alsótest erősítését célzó gyakorlatot találsz: 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.