Edzés otthon, eszköz nélkül: 5 alapgyakorlat az erős, formás testért

Olvasási idő kb. 6 perc

Bár olyan gyakorlat nem létezik, ami testünk valamennyi izmát egyszerre fejlesztené, néhány alapgyakorlatból te is simán összerakhatsz egy alsó- és felsőtestet, valamint a törzset is hatékonyan erősítő edzéstervet. Szűcs Sándor személyi edző segítségével erre mutatunk most egy alternatívát.

Ne feledd, hogy az első és legfontosabb lépés minden edzés során a bemelegítés. Erre lehetőleg szánj 10-15 percet, hogy alaposan felkészítsd az izmaidat és az ízületeidet az intenzív munkára.

Az egyes gyakorlatokat felváltva, egymás után több körben érdemes végezni: 10 fekvőtámasz után 20 guggolás, majd 10 darab plankből tricepszfeszítés, és így tovább. Ha szeretnéd, hogy minél izzasztóbb és hatékonyabb legyen az edzés, akkor a gyakorlatok között csak egy szusszanásnyi szünetet tarts, és az egyes körök végén állj meg egy-két percre pihenni. Arra azonban ügyelj, hogy a tempó ne menjen a kivitelezés minőségének rovására, vagyis ne kapkodd el a gyakorlatokat. 

1. Fekvőtámasz – 4 x 10 db 

A fekvőtámasz a tolóerőt fejlesztő gyakorlatok közé tartozik, és többek között a mellizmot, a vállat – annak is elsősorban az elülső részét –, a tricepszet, valamint a has-, törzs- és hátizmokat edzi. Az erő mellett pedig az úgynevezett erő-állóképességet is fejleszti, ami a viszonylag hosszú ideig tartó ellenállás legyőzésére mozgósított erőképességet jelenti.

Felvőtámasz
Fotó: Szűcs Sándor / Szűcs Sándor

Így csináld: 

  1. Helyezkedj a talajon támaszhelyzetbe, a karok mellső középtartásban, a kezek egymástól vállszéles távolságban legyenek, a törzsed pedig tartsd egyenesen és feszesen. 
  2. Egyenes tartással engedd le magad lassan a talajhoz, és közben szívd be a levegőt. Ügyelj arra, hogy a könyöködet a testedhez közelítsd, és ne kifelé told, különben megsérülhet a vállad. 
  3. Told el a tested a talajtól, közben fújd ki a levegőt, a törzsed pedig maradjon végig egyenes és feszes: ne told ki a csípőd (azaz ne pucsíts), és ne is ejtsd be. 

Megjegyzés: Az optimális erőfejlődés érdekében nagyon fontos, hogy egyenletes tempóban végezzük a gyakorlatot, és ne csaljuk el az excentrikus szakaszt azzal, hogy leengedés helyett egyszerűen csak leejtjük a testünket. 

2. Guggolás – 4 x 20 db 

A guggolás, mely egyike a legalapvetőbb emberi mozgásmintáknak, elsősorban a négyfejű combizmot (a comb elülső részének izmai) és a farizmokat erősíti. Bár ránézésre egyszerűnek tűnik, meglehetősen összetett mozdulatról van szó, és sokan a testfelépítésükből adódóan vagy kellő mobilitás hiányában (pl. gyenge boka- vagy a térdízületek) nem tudnak helyesen guggolni, ezek a tényezők ugyanis jelentősen befolyásolhatják a törzs dőlésszögét. Fontos, hogy mindig a csípő, és ne a törzs hajlítása legyen a cél, azaz soha ne görbítsd a hátad.

Guggolás
Fotó: Szűcs Sándor / Szűcs Sándor

Így csináld:

  1. Állj vállszéles terpeszbe egyenes háttal, húzd a karjaidat a mellkasod elé, vagy tartsd magad elé nyújtva. A lábfejek enyhén kifelé nézzenek, vagy álljanak párhuzamosan egymással.
  2. Belégzés után hajlítsd be a térded, a hátad enyhén homorítsd, közben hajlítsd a csípőd és told hátra és lefelé a feneked – mintha egy székre akarnál leülni. Figyelj arra, hogy a két talpad végig a talajon maradjon, egyetlen része se emelkedjen fel, különben azonnal kibillensz az egyensúlyból. 
  3. Amikor a combod eléri a vízszintes helyzetet, azaz a talajjal párhuzamosan áll, fújd ki a levegőt, majd told fel a csípődet a kiinduló helyzetbe.

Megjegyzés: Ha szélesebb terpeszállásban végzed a gyakorlatot, akkor a combközelítő izmokat is jobban bevonhatod a munkába.

3. Plankből tricepszfeszítés – 4 x 10 db 

Nem véletlenül szentelt Dávid Enikő pilatesoktató egy egész cikket a tricepsznek. Míg a bicepsz mindennapos tevékenységeink során természetes módon erősödik – például amikor a könyökünket hajlítva felemelünk valamit magunk előtt, akkor a gravitáció mint ellenállás ellenében a bicepszünk dolgozik –, a tricepszünk ehhez képest szinte mindig megnyúlt állapotban van, azaz lustálkodik.

  • Ha a könyököt hajlítjuk, akkor a bicepsz összehúzódik (dolgozik), míg a tricepsz a felkar másik oldalán megnyúlik.
  • Ha a könyököt feszítjük (kinyújtjuk), akkor a tricepsz összehúzódik (dolgozik), a bicepsz megnyúlik.

Ahhoz, hogy munkára fogjuk a tricpeszet, a tolóerőt fejlesztő gyakorlatok (helló, fekvőtámasz, tolódzkodás és társaik!) mellett tricepszfeszítéseket is végezhetünk, akár plankelés közben: 

Plankből tricepszfeszítés
Fotó: Szűcs Sándor / Szűcs Sándor

Így csináld: 

  1. Az alaphelyzet az alkartámaszban végzett normál deszkapóz: az alkarok előrefelé néznek, míg a váll, a hát, a csípő és a lábak egy egyenest alkotnak, miközben a lapockákat távolítjuk egymástól, enyhe domborulatot adva ezzel a hátnak.
  2. Szívd be a levegőt, majd az alkarról a tenyérre helyezve a súlyod told el a tested a talajtól, úgy, ahogy a fekvőtámasznál is csinálod, és közben fújd ki a levegőt. 
  3. A mozdulat felső végpontjánál állj meg egy pillanatra, és feszítsd meg jól a tricepszed. 
  4. Ereszkedj vissza lassan deszkapózba, közben szívd be a levegőt, és már kezdheted is az ismétlést.

Megjegyzés: Könnyebb elvégezni a gyakorlatot, ha a karok nem derékszöget zárnak be a talajjal, hanem néhány centivel a fej vonalához közelebb helyezzük el a kezeket.

4. Bölcsőpóz – 4 x 30 mp

Ami a hasizmok erősítését illeti, számtalan gyakorlat közül válogathatunk, ám biztonságunk és egészségünk érdekében nem árt figyelembe venni azt a lényeges tényezőt, hogy mekkora terhet jelent a gerinc számára egy-egy mozgássor kivitelezése. A bölcsőtartás egy kifejezetten gerincbarát statikus erősítő gyakorlat – főleg, ha helyesen csinálod –, mely elsősorban az egyenes hasizom (alias 6 kocka) alsó harmadát dolgoztatja meg. 

Bölcsőpóz
Fotó: Szűcs Sándor / Szűcs Sándor

Így csináld: 

  1. Helyezkedj el egy padon vagy a talajon hanyatt fekvésben, a lábadat nyújtsd ki, a kezedet pedig tedd a tested mellé. 
  2. Szívd be a levegőt, majd lassan és egyszerre emeld el a két lábad a talajtól 15-20 cm magasságba úgy, hogy végig nyújtva maradjanak, és tartsd ki ezt a pózt 30 másodpercig. A core-izmok aktiválása szempontjából fontos, hogy a hátad és a derekad szorosan illeszkedjen a talajhoz. Ha rés keletkezik közöttük, ahova be tudsz nyúlni, akkor először is azt kell gyakorolnod, hogy homorítás nélkül menjen a gyakorlat.
  3. Lassan engedd vissza a lábad a talajra, és közben fújd ki a levegőt. 

Megjegyzés: Ne felejts el levegőt venni a tested megfeszítésekor sem, és ügyelj az egyenletes légzésre, amíg kitartod a pózt.  

5. Fordított plank – 4 x 30 mp

A fordított deszkapóz, mely egyébként nyújtó- és egyensúlyfejlesztő gyakorlatként is bevethető, a külső és belső ferde hasizmot és az egyenes hasizmot, a tricepszet és a vállizom hátulsó rostjait, valamint a farizmot és a combhajlítókat is hatékonyan fejleszti.

Fordított plank
Fotó: Szűcs Sándor / Szűcs Sándor

Így csináld:

  1. Ülj le a talajra nyújtott lábbal, és helyezd a kezed a talajon a csípőd mellé úgy, hogy ujjaid a lábfejed irányába nézzenek.
  2. Ebben a helyzetben kezdj lefelé tolni, és emeld a csípődet olyan magasra, amennyire csak tudod. A cél az, hogy a váll, a csípő, a térd és a boka egyenes vonalat képezzenek.
  3. Feszítsd meg a hasizmokat, a törzsedet és a combokat, és tartsd ki ezt a pózt 30 másodpercig. 
  4. Ereszkedj vissza lassan ülőtartásba, közben fújd ki a levegőt.

Megjegyzés: Inkább rövidebb ideig tartsd a pózt, de szabályosan, semmint rosszul erőltetve, amivel akár az izmaid és az ízületeid épségét veszélyeztetheted. Ha pedig a csuklód nem bírja ezt a tartást, a fordított plank alkartámaszos verzióját is kipróbálhatod, ekkor azonban számíts rá, hogy a core-t sokkal erősebben be kell kapcsolni, mint a nyújtott karral végzett verziónál.

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.