Tévedés azt hinni, hogy a fogyás sikere csupán az étrendünkön és a sportolási hajlandóságon múlik. Bemutatjuk azokat a hormonokat, amelyek gátjai lehetnek a sikeres fogyókúrának. Egyes hormonok egyensúlya könnyebben felborul, mint gondolnánk – elmondjuk, melyek ezek.
A sikeres fogyókúra titkára alapvetően kétféleképpen szokás esküdni. Vagy „a jó alak a konyhában készül”, vagy „a rendszeres sport a kulcs”. Bárhonnan is közelítünk, egy egészséges szervezet esetében mindkettő ugyanoda jut ki, a fogyás matematikájához, mely szerint az energiadeficit létrehozásával végbemegy a fogyás, vagyis ha a felhasznált energiánk mennyisége (közismertebben a kalóriák száma) meghaladja a bevitt energiamennyiséget, akkor veszítünk a testsúlyunkból, hiszen energiatartalékainkat kezdjük felélni. Ez jobb esetben a zsírszövetek bontása által, rosszabb – bár ritka – esetben izomzatunk elvesztése révén történik meg.
Papíron mindez alapvetően igaz is, de sikertelen fogyókúrák tömkelege árulkodik róla, hogy ez a képlet nem ennyire egyszerű. A legtöbb kudarc mögött pedig nem feltétlenül saját lustaságunk vagy önfegyelmünk hiánya áll, hanem számos olyan táplálkozással vagy életmóddal összefüggő jelenség, melyekben a főszerepet a hormonháztartásunk, illetve az egyes hormonok játsszák.
A hormonok szervezetünk működtetői: mindazt a szinte felfoghatatlanul precíz munkát, amely testünk és létünk fenntartásához, feladataink ellátásához, érzéseink megéléséhez szükséges, a hormonok viszik végbe. Amilyen gördülékenyen képesek lebonyolítani egyes folyamatokat, annyira kerékkötői lehetnek más folyamatoknak – esetünkben a fogyásnak – ha háztartásuk felborul. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a hormonokat, amelyek működési zavara, alacsony szintje vagy épp túlsúlya aláássa azt a törekvésünket, hogy testsúlyunkat egészséges szintre hozzuk vagy szinten tartsuk.
Az anyagcsere (metabolizmus) azoknak a biokémiai folyamatoknak az összessége, melyekben a szervezetünk energiát vesz fel, alakít át, illetve használ. A bevitt tápanyagok energiává alakítása, hasznosítása, sejtekhez szállítása, a salakanyagok eltávolítása mind-mind az anyagcsere részei. Az egészséges anyagcserének van egy optimális ritmusa. Ha túl gyors, sok tápanyag nem tud hasznosulni és energia sem tárolódik, ha pedig túl lassú, akkor a szervezetünk feldolgozási folyamatai is lassúak, és energiát tárolunk, vagyis hízunk.
Ha úgy tűnik, hogy a levegőtől is hízunk, ellenben csak kínkeservesen sikerül leadni a kilókat, elképzelhető, hogy anyagcserénk sebességét hormonális folyamataink lassítják. Az alábbiakban áttekintjük azokat a hormonokat, amelyek így vagy úgy szerepet játszanak a fogyással kapcsolatos élettani folyamatokban, és gócpontjai lehetnek a túlsúllyal folytatott harcnak.
Inzulin
A felvett energia cukor formájában jut el a sejtjeinkhez, a vérkeringés által. Az inzulin nevezetű hormon az, amely a cukrot segít bejuttatni a sejtekbe, ahol hasznosul. Ha a szervezet érzékeli a vérben a cukor jelenlétét, akkor inzulin termelődik a hasnyálmirigyben; ha nincsen cukor a vérben, azaz nincs feladat, nem termelődik. Amennyiben inzulinrezisztencia alakul ki, a sejtek nem tudják felvenni a táplálékból a vérbe jutott cukrot, így azt a máj zsírrá alakítja. A végeredmény nem csupán a kilók gyarapodása, hanem a szervezet állandó cukoréhsége lesz, azaz még több szénhidrátot igyekszünk bevinni, ami viszont nem hasznosul, így egy spiráleffektusba kerülünk.
Leptin és ghrelin
A leptin a szervezet természetes étvágycsökkentője. Ha eleget ettünk, a leptin jelez az agyunknak, hogy „tele vagyunk”, nyomában megjelenik a jóllakottság érzete és abbahagyjuk az evést.
Érdekes összefüggés, hogy bizonyos edzések során (futás, kerékpározás) a leptin szintjének csökkenésével egyidejűleg (vagyis amint fokozatosan kezd leépülni az eltelítettség érzése) a dopamin szintje növekedésbe kezd, ez a hormon pedig közismerten a mozgás motivációját növeli. Ez az összefüggés valószínűleg az ősember vadászatának sikerességét volt hivatott támogatni.
Nem megfelelő táplálkozás esetén (finomított cukrok, feldolgozott élelmiszerek) leptinrezisztencia alakulhat ki, azaz az agyunk egyszerűen „nem fogja” a telítettség jeleit, ami folyamatos evéshez, elhízáshoz vezet.
A leptin párja a ghrelin, amely az üres gyomorban termelődik, és éhségérzetet okoz, vagyis tápanyag-utánpótlást követel. Ha ettünk, a ghrelin szintje lecsökken, vagyis az éhségérzet megszűnik. Számos esetben azonban életmódunk a ghrelin növekedéséhez vezet.
Alváshiányos állapotban a szervezetünk elkezd a normálisnál nagyobb mennyiséget termelni ebből a hormonból, és ez az anyagcsere jelentős lelassulásához is vezethet. Egyes kutatások szerint három egymást követő éjszakai alvásdeficit már gyakorlatilag megbénítja a metabolizmust.
Az elalvási időszak előtti éles fények – így különösen a világító képernyők – felborítják a cirkadián ritmust, vagyis a napszakok szervezetünk által történő érzékelését. Emiatt csökken a leptin- és növekszik a ghrelinszint, túlevést okozva serkentődik az étvágy, s a fennálló jelenség hosszú távon akár inzulinrezisztenciához is vezethet. Ezért is fontos rákészülni az alvásra, lekapcsolni az éles fényeket, és elalvás előtt már nem telefonozni, tabletezni.
Kortizol
Ha már az alvásról esik szó, mindenképpen fontos szót ejteni a kortizolról, azaz a stresszhormonról is. Ebben a cikkben korábban részletesen bemutattuk a stressz összetevőit. Az életünkben tartósan jelen levő stressz a kortizol állandó magas szintjét eredményezi, ez pedig a depresszió, evéskényszer, fáradtság, lassuló anyagcsere mellett alvászavarokhoz is vezet. Az egészségünk védelmében és fitneszcéljaink elérésében tehát létfontosságú, hogy stressz-szintünket valamiképp csökkentsük: legyen az terápia, természetes gyógymódok, meditáció – vagy éppen testmozgás.
Növekedési hormon
Ezzel el is érkeztünk a következő állomáshoz, amely az edzés. Gyakorlatilag szinte bármilyen rendszeres mozgás csökkenti a kortizolszintet, redukálja a stresszt. Egyes intenzív jellegű edzések pedig, mint a HIIT vagy a tabata a növekedési hormon szintjének jelentős emelkedését képesek elérni. A növekedési hormon (STH) hatására termelődő IGF (inzulinszerű növekedési faktor) szabályozza a zsírbontást és az izomépítést. (Érdekesség, hogy a már fentebb említett ghrelinnek is egyik feladata az STH-kiáramlás serkentése.)
Pajzsmirigyhormon
Az STH termelődéséhez szükségesek a pajzsmirigyhormonok: a két hormon együttesen serkenti az izomba történő fehérjebeépítést. Mivel a pajzsmirigyhormonok fokozzák az anyagcserét, serkentik a zsírmobilizációt, alakítják csontozatunkat, jelentős szerepük van a testalkatunk kialakításában. A pajzsmirigy alulműködése az anyagcsere lassulását eredményezi, ennek látványos jele még a hízás mellett a vízvisszatartás is.
Ösztrogén
Nőknél a fenti hosszú listát kiegészíti még az ösztrogén szintjének alakulása. Az ösztrogén túltermelődése a progeszteronhoz képest hangulatingadozásban, menstruációs zavarokban és a testsúly csökkenésének blokkolásában nyilvánulhat meg. A szervezet raktározó üzemmódra vált, fokozza a zsírraktározást, vagyis hízunk.
Mint látható, számos esetben a hormonális egyensúlyt jelentősen befolyásolja táplálkozásunk vagy életmódunk: a jó hír az, hogy az esetleges problémákra fényt derítve gyakran a megfelelő diéta vagy életmódváltás eredményeként hormonszintjeink helyreállnak, és ezzel elgördül az akadály a fogyás elől is.
Amennyiben arra gyanakszunk, hogy fogyókúránk sikertelensége mögött hormonális okok állnak, érdemes vérvételkor hormonpanelt csináltatni, illetve szakorvoshoz, endokrinológushoz fordulni megfelelő diagnózisért és gyógykezelésért, hiszen ebben az esetben már nem csupán az esztétikus megjelenés lesz az egyetlen meghatározó cél, hanem egészségünk helyreállítása is.
