Felejtsd el a drasztikus fogyókúrát, úgy jársz a legjobban

Szép, egészséges testet, gyors eredményt akarsz? Lehet, hogy egyszer hatásos a legtrendibb diéta, de kétszer egymás után már nem hozza a várt eredményt, ellenben komoly negatív hatással van a szervezetre. Szakértő mondja el, hogy mi mindenre kell figyelni, ha a fogyókúra mellett tesszük le a voksunkat.

Testünk arra van programozva, hogy tartalékolja az energiát, ezért lehet, hogy egy sztárdiéta egyszer beválik, másodszor azonban már a szervezetünk befékez. Dr. Bajnok Éva, a Duna Medical Center obezitológusa szerint egy-egy drasztikusabb diétának akár 6 évig tartó, a fogyásra nézve negatív hatása is lehet.

Miért nem működik kétszer ugyanaz a diéta?

Nincs két egyforma szervezet, anyagcsere, hiszen máshogyan kell étkeznie egy menyasszonynak, aki nyárra egy méretet szeretne fogyni, mint egy 60 éves cukorbeteg férfinak, akinek komoly egészségügyi szövődmények megelőzése érdekében kell súlyt veszítenie. Egy biztos, a szervezetünk arra van beállítva, hogy a bevitt energiát megtartsa, illetve nehezen engedje el. Ezt az állapotot megzavarhatjuk egy divatdiétával, és rövid időn belül látványos változásokat érhetünk el, de ezzel nemcsak az anyagcserénket bolygatjuk meg, hanem komoly hiányállapotok is felléphetnek. A következő alkalommal a testünk már védekezik az étrend ellen, ezért hatástalan lesz a koplalás. Ha rövid időn belül testtömegünk több mint 10 százalékát adjuk le, annak nyoma akár 6 évig is ott lehet a szervezetünkben.

Akkor hogyan fogyjunk le?

Együnk kevesebbet, mozogjunk többet – így hangzik az aranyszabály. Érdemes pár napig írni, hogy mit ettünk, ittunk, ha ezt egy dietetikusnak megmutatjuk, akkor nagy valószínűséggel ő kiszúrja, hol hibádzik az étrendünk. Meglepő, de felelős lehet a napi két tejeskávé, a reggeli narancslé, de lehet baj az egészségesnek vélt étel mennyiségével vagy az étkezések gyakoriságával is. Az sem mindegy, hol helyezkedik el a zsír, amelytől meg kell szabadulnunk. A bőr és az izom közötti zsírréteg esztétikai okokból lehet zavaró, hiszen kibuggyan a nadrágból, hölgyeknél a melltartótól hurkás lesz a hát, de egészségügyi szempontból nem az „úszógumi” a veszélyes. Zsigeri zsírnak hívják a belső szerveink között található zsírréteget, ez a működése során olyan anyagokat szabadít fel, amelyek számos betegséghez vezetnek. A zsigeri zsír okozhat szív- és érrendszeri problémákat, cukorbetegséget, valamint elősegítheti a daganatok kialakulását.

Kinek kell fogynia?

Sajnos hazánkban szinte minden második embernek. Vannak könnyű, otthon is elvégezhető mérések, mint például a magasság és testtömeg arányának kiszámolása, köldöknél mért átmérő, amely ha nőknél 80-88 cm-nél, férfiaknál 94-102 cm-nél több, akkor nagy valószínűséggel kell pár kilót leadniuk. Ezek a mérések azonban nem mutatják meg, mennyi rajtunk az izom, milyen a csontjaink sűrűsége, ahogy azt sem, hogy a zsír – amitől szeretnénk megszabadulni – zsigeri vagy csak az izmainkra rakódott le. Ha igazán pontos képet szeretnénk kapni testünkről, érdemes szakrendelésen olyan vizsgálatot kérnünk, amely megmutatja az arányokat, és ahol szakemberek elemzik eredményeinket és adnak utána útmutatást.

Van kíméletes diéta?

Bármelyik drasztikus diéta hagyhat olyan nyomokat, amelyekre a szervezet sok éven át emlékszik, ezért másodszor már nem reagál jól. Persze vannak kíméletesebb módszerek is. A napjainkban népszerű ketogén diéta 2-3 kg-mal több fogyást eredményezhet a szénhidrátot is tartalmazó diétákkal szemben, ugyanakkor átlagban 3 hónapig tudjuk tartani, hiszen a szénhidrát alapvető energiahordozó, és egy idő után hiányozni kezd a szervezetünknek. Nem javasolt szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek, kismamáknak és nagy koncentrációt igénylő feladatokat ellátóknak. Mivel a ketogén diétakor felszabaduló, zsírbontásból származó ketontestek étvágycsökkentő hatásúak, így eleinte valóban hatékonyan működik a diéta.

Tényleg fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás!
Tényleg fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás!Fotó: Vladimir Vladimirov / Getty Images Hungary

Emellett nem szabad elfelejtenünk, hogy kimutatták, a napi kalóriabevitel 50 százalékos szénhidrátbeviteli aránya esetén legjobbak az életkilátásaink. Az intermittáló, azaz megszakításokkal történő csökkentett energiabevitel (5:2 diéta – amikor a hét két, nem egymást követő napján csak 500-600 kalóriát fogyasztunk, míg a többi napon normálisan étkezünk, illetve a 16/8 diéta, amikor étkezéseinket 8 órába sűrítjük be) képes lehet az anyagcserét felgyorsítani, ezzel lassú, de tartós fogyást eredményez. Szervezetünk a rövidebb ideig tartó éhezést nem éli meg olyan drasztikusan, ezért nem lassítja le az anyagcserét. Könnyebb betartani, hiszen rendszeresen, szándékosan megszakítjuk. Nem tilt semmit, de észszerű a megengedő napokon (órákban) itt is egészségesen, a szükségesnél nem többet enni. Az éhezés hosszabb-rövidebb ideje alatt általában zsírbontás és hasi zsírszövetvesztés történik. Az intermittáló diéta kismamáknak és inzulinnal kezelt cukorbetegeknek nem javasolt. A hosszú távú megoldás azonban a nap végén az életmódváltás, ez eredményez igazán tartós fogyást.

Az életmódváltás nem pár hónapra szól

A súlymegtartás trükkjeit is érdemes megtanulni szakembertől, hiszen óriási tévedés, hogy a fogyókúra befejeztével visszatérhetünk korábbi életmódunkhoz. Maga az életmódváltás soha nem egyszerű. A kalóriaszámlálás csak az egyik „fájdalmas” eleme, de van, aki a mozgás javaslatától szomorodik el. Dr. Bajnok Éva azt tanácsolja, próbáljuk meg leegyszerűsíteni a változtatásokat. Kezdetben csak az adagokat módosítsuk, majd sétáljunk többet, és így haladunk tovább. Aki már minden diétát megpróbált és sportol, mégsem fogy, mindenképpen az étkezési napló vezetésével jár a legjobban, hiszen abból fogja látni szakember, hol a probléma gyökere.

Mustra