Ma még csak a derekad fáj, holnap jönnek a vizelettartási problémák

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár már napi fél óra aktivitással megelőzhetnénk egyes súlyos mozgásszervi panaszokat, és még edzőterembe sem kellene elmenni. A lakosság nagy része azonban egyáltalán nem törődik azzal, hogy az ülőmunka, a mozgásszegény életmód milyen következményekhez vezet.

A Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa szerint eleinte csak deréktáji fájdalmak jelentkezhetnek, súlyosabb esetben azonban a végtagok zsibbadása, széklet- és vizelettartási problémák, de akár bénulás is bekövetkezhet porckorongsérvből kiindulva.

Egyre korábban jelentkeznek a panaszok

A megváltozott életmódvezetési szokások miatt a mozgásszervi panaszok is egyre korábban jelentkeznek. Míg évtizedekkel ezelőtt elsősorban az idősek szenvedtek ízületi fájdalmaktól, ma már egyre több fiatal is érintett, az ortopéd szakorvos szerint a jelenség mögött pedig egyértelműen a mozgásszegény életmód áll.

„Ha valaki napi nyolc-tíz órát ül az irodában, vagy sofőrként dolgozik, és más lehetősége nincs, hogy elvégezze a feladatait, a gerincét folyamatosan és tartósan túlterhelés alá helyezi. A porckorongsérv tipikusan egy civilizációs betegség, amely – a túlterhelés miatt – a két csigolya közötti porckorong kiboltosulásából és annak idegi nyomásából fejlődik ki. Az a cél, hogy a kitüremkedés visszahúzódjon és tartósan ott is maradjon” – mondta dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd szakorvos, gerincgyógyász.

Előfordulhat, hogy a porckorongsérv akár éveken át semmilyen panaszt nem okoz, többnyire azonban először deréktáji fájdalomban jelentkezik, majd végtagba sugárzó fájdalom, zsibbadás, széklet- és vizelettartási probléma, legsúlyosabb esetben pedig bénulás is bekövetkezhet. A tünetekkel azért is fontos foglalkozni, mert ha a fájdalom állandósul, az érintett pedig emiatt többnyire a fekvést választja, könnyen halálos kimenetelű szövődményekhez vezet.

Kis odafigyeléssel is megelőzhető a nagy baj!
Fotó: macniak / Getty Images Hungary

Van megoldás, csak oda kell figyelni

Azt, hogy valóban porckorongsérv áll-e a panaszok hátterében, röntgennel vagy MR-rel lehet a leghatékonyabban kideríteni. A terápia felállításakor elegendő lehet az úgynevezett konzervatív, nem műtéti terápia felállítása, súlyos esetekben azonban már csak az operáció segíthet. Ilyen lehet, ha bénuláshoz, az idegpályákon történt károsodáshoz, vagy széklet- és vizelettartási panaszokhoz vezetett a porckorongsérv.

„A műtét nélküli kezelés fontos része a mozgásterápia, gyógytornász segítségével. Ilyenkor a feladatok célja az, hogy erősödjenek a gerinc mögötti hátizmok, és felszabaduljanak a csigolyák közé beszorított idegek. Azonban arra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy rájöjjünk, melyek voltak azok a tényezők, amelyek hozzájárultak a mozgásszervi betegség kialakulásához. Változtatni kell az életmódon is, különben a sérv és a vele együtt járó tünetek könnyen visszatérhetnek. A gyógytorna kiegészíthető olyan fizikoterápiás kezelésekkel, mint az ultrahang, a lökéshullám-, a magneto-, vagy elektroterápia, amelyek izomlazító és vérpezsdítő hatást gyakorolnak a szervezetre” – tette hozzá a szakember.

Az életmód változtatásához apróságok is elegendőek. Ha a munkánk indokolja, szerezzünk be olyan ergonómiai eszközöket (fittlabda, térdeplő szék, spinális szék vagy egy instabil párna), amelyek a napi több órán át tartó ülés ellenére is tehermentesíthetik a gerincet. A hát- és a gyorsúszás szintén hatásos lehet, illetve hetente egyszer gyógytornász irányításával, a többi napon egyedül is elvégezhetőek a gyakorlatok, akár otthon, amelyekkel visszafordítható a folyamat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.