A kánikulában sem akarod kihagyni az edzést? Ezekre figyelj!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem szerencsés nyárra leállni az edzéssel, ha amúgy rendszeresen mozogsz. De nem mindegy hol, mikor és mit edzel, ahogyan az sem, mit eszel és iszol. Edző tippjei hőségriadóban sportoláshoz.

Míg tavasszal és nyár elején turbó üzemmódra kapcsolva edzünk, hogy bomba formába kerüljünk a bikiniszezonra, ahogy beköszönt a kánikula, a legtöbben elhagyják a rendszeres sportot. Nagy hiba, nyáron is ajánlott mozogni, ám néhány dologra oda kell figyelni - írja közleményében Czanik Balázs edző. Most az ő tippjei következnek.

Ha fitneszteremben szeretsz edzeni, akkor könnyű a dolgod, csupán arra kell figyelni, hogy a hőségből ne menj azonnal az esetleg túlságosan lehűtött, légkondicionált terembe. Azonban ha leginkább a szabadban mozogsz szívesen, akkor több tanácsot érdemes megfogadni!

„Néhány alapszabályt kell feltétlenül szem előtt tartani: a folyadékpótlást, megfelelő tápanyagot, valamint az öltözködést, illetve a fényvédelmet. A melegben még több folyadékra van szükségünk, mint máskor, az edzésekre pedig ez hatványozottan igaz.

Idézőjel ikon

Nagyon fontos, hogy ne jéghideg itallal hűsítsük magunkat, mert azt könnyebben kiizzadja a szervezet, és a felhevült test gyorsan meg is fázik tőle.

Elsősorban vizet, esetleg izotóniás italt fogyasszunk. A táplálkozással azért kell kiemelten foglalkozni, mert a kánikulában kevésbé kívánjuk az ételt, ám az edzés fokozottan igénybe veszi a szervezetet, és szüksége van a tápanyagra. Mozgás előtt érdemes 1-2 szem szőlőcukrot bekapni, edzés után pedig lassan felszívódó szénhidrátot enni, és persze a sok zöldséget, gyümölcsöt sosem szabad mellőzni, mert a belőlük származó vitaminok elengedhetetlenek. Ha a szabadban edzünk, roppant fontos megfelelő fényvédő krémmel bekenni magunkat, illetve egy baseball sapkát felvenni, mert így védekezhetünk a napszúrás és leégés ellen” – mondja Czanik Balázs, a Capoeria aerobik megalkotója.

Víz és naptej nélkül ne indulj el!
Fotó: Shutterstock

Mindezek mellett azt mindig szem előtt kell tartani, hogy a legnagyobb, rekkenő hőségben ne sportoljunk, főleg nem tűző napon, így a 11-14 óra közötti időszakban nem ajánlott edzeni, inkább a kora reggeli, illetve esti időpontokat kell választani. Azonban csak a nyári meleg miatt soha nem szabad elhanyagolni a mozgást, főleg akkor, ha valaki már korábban rendszeresen sportolt. A test ugyanis szereti a rendszerességet, és nagyon megbosszulja, ha a vakáció miatt 2-3 hónapot kihagyunk.

„Ha a megszokott mozgásformát valami miatt nem tudjuk beiktatni, akkor jó, ha végzünk helyette valami mást. Ebben az évszakban szuper családi vagy baráti bringatúrákat lehet szervezni, és a gyerekekkel is rengeteg olyan programot lehet végezni, aminek a középpontjában a sport áll: tollasozás, focizás, görkorizás, stb. A nagy melegben sokan mennek strandra, ott is sok lehetőség van a mozgásra: strandfoci, strandröplabda - vagy akár aquafitnesz foglalkozás - például rengeteg helyen van. Ha valaki nagyon akarja, könnyen találhat magának olyan edzést, ami a melegben is örömöt ad és akár új sportágat szerethet meg ezáltal” – teszi hozzá Czanik Balázs.

Nem csak a gyúrás, a kerékpártúra is sport!
Fotó: Shutterstock

A mozgás mindig érdemes nagy hangsúlyt fektetni az étkezésre. Ha valaki vigyázni akar az alakjára vagy fogyni szeretne, akkor a legnagyobb problémát az édességek visszaszorítása okozza. Pedig nem muszáj mindent tiltólistára tenni! „Fogyókúra vagy szinten tartás esetén sem szabad szélsőségekben gondolkodni, a legfontosabb a jól kialakított étrend és a sok mozgás. Szinte mindent lehet fogyasztani, csak a sok szénhidrátot tartalmazó ételeket kell visszaszorítani, vagyis ritkábban és kis mennyiséget vigyünk a szervezetünkbe” – teszi hozzá Czanik Balázs.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.