A 4 legnagyobb étkezési hiba, amivel hazavágja az edzését

Olvasási idő kb. 3 perc

Ne vonja meg magától a zsírokat, és ne igyon feleslegesen sportitalokat, ha mindent ki akar hozni az edzéséből és a diétájából!

Sokan hiszik azt, elég egy héten párszor elmenni sportolni, hogy fittek és egészségesek legyenek. Pedig a várva várt eredmény, valamint a kívánt állóképesség és erőnlét csak akkor érhető el, ha a mozgás mellett odafigyel az étkezéseire is. A Huffington Post összeszedte, miken lehet legkönnyebben elbukni.

Ha túl kevés zsírt fogyaszt

Sokan azért ódzkodnak a zsírfogyasztástól, mert úgy gondolják, hogy káros és hizlal, pedig az igazság az, hogy vannak „jó” zsírok is, melyek például az avokádóban, diófélékben, vagy magvakban találhatóak meg. Ráadásul fogyasztásuk nemcsak egészséges, hanem - bármilyen meglepő, de - a fogyásban is nagy szerepük van: egyrészt azért, mert hamar és hosszan teltségérzetet keltenek, másrészt pedig növelik az antioxidánsok felszívódását, sőt, felgyorsítják az anyagcserét és a kalóriaégetést is.  Ezek a fajta zsírok tehát épphogy kulcsfontosságú szerepet játszanak a diétában és az edzésben - arról nem is beszélve, hogy ha valaki nagy mértékben megvonja ezeket magától, az krónikus fáradságot, depressziót, illetve gyenge immunrendszert is eredményezhet. Persze ez nem azt jelenti, hogy végre zsírban tocsogó, nehéz ételek fogyasztására kapott zöld utat, ha azonban ügyel a mértékre, és odafigyel arra is, mit is eszik, akkor jobb eredményeket érhet el, mintha teljesen megvonná magától.

Ha nem csak sportoláshoz fogyasztja a sportitalokat

A sportitalok remek megoldást jelentenek azok számára, akik több mint 90 percet edzenek hőségben és a párában, miközben erőteljesen izzadnak: ezek az italok arra szolgálnak, hogy pótolni lehessen az ilyenkor elvesztett elektrolitokat, és egyben hidratálják szervezetet. Ha azonan ennél rövidebb ideig, ráadásul klimatizált teremben sportol, akkor ilyet inni teljesen felesleges: ilyenkor a sima víz a legjobb választás, mivel ha az izmoknak nem kell plusz üzemanyag, akkor a sportitalokban lévő cukrok, kalóriák mind elraktározódnak.

Ha a visszahízástól félve nem eszik edzés után

Természetesen az nem vezet semmi jóra, ha mozog egy órát, aztán mikor hazaér, kizabálja a hűtőt, de ha mértéket tud tartani, akkor az edzés utáni könnyű étkezés akár még hasznos is lehet. Ugyanis a sportolás hatásait elősegítheti, ha beviszi azokat a fontos anyagokat, melyek hozzájárulnak az izmok helyes működéséhez, illetve az anyagcsere felgyorsításához.

Ha edzés után csak proteint eszik

Az igaz, hogy a proteineknek nagy szerepük van a sejtek megújulásában és regenerálódásában, azonban ez egyedül édeskevés, hiszen a szervezetnek szüksége van még zsírokra is (főleg növényi eredetűekre).  Tehát ha edzés után áll neki vacsorázni, akkor készítsen magának például szezámmaggal vagy reszelt mandulával megszórt sült csirkét, esetleg mondjuk tofut zöldségekkel, teljes kiőrlésű rizzsel,

A profi atlétáknak sokszor ajánlják még azt, hogy sportolás után 30 percen belül fogyasszanak el egy természetes összetevőkből álló snacket, vagy shake-et, mivel már többször kimutatták, hogy ha edzés után fél órán belül elkezdődik a helyreállítási folyamat, az maximalizálja a felépülést. Ez azonban nem azonos azzal, hogy útközben benyom egy tábla müzlit, majd mikor hazaér, megeszi a nagy adag vacsoráját. Így ha edzés után egy órán belül várja otthon valamilyen fogás, akkor inkább hagyja ki az út közbeni nassolást!

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.