Nemzeti színű fogvédővel is óvhatjuk a gyerek fogait

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Biciklizéshez, sportoláshoz és fogcsikorgatás ellen is ajánlott.

Unokaöcsém nem túl szép emléket őriz a nálunk töltött nyaralásról. A parki motorozás alkalmával megakadt a motor egy kőben, ő lerepült róla, pont mint a rajzfilmekben, majd szájára esve földet ért. A fogából letört egy darab, a maradék pedig egészen megfeketedett. Szerencsére tejfog. Bár a sisak már elég elterjedt itthon is a biciklizéshez, fogvédőt még kevesen használnak, pedig Amerikában már ez is ugyanúgy alapfelszerelés. Sőt a fogorvosok kifejezetten ajánlják, hiszen a fogak tényleg elég könnyen sérülhetnek. Hátránya azonban, hogy nagyon csúnyán néznek ki szegény gyerekek benne, illetve a legtöbb nem is túl kényelmes, arról nem is beszélve, mennyire tud egyáltalán ügyelni egy kisgyerek a higiéniára.

Kapható azonban fogvédő itthon is, mindeféle színekben , - még akár nemzeti színű is, már 600 forinttól. Vannak ennél komolyabb fogvédők is, amik vízbe mártva felveszik a fogak alakját és rájuk simulnak. A legtökéletesebb fogvédőt azonban a fogorvosnál csináltathatjuk meg, ő kifejezetten a gyerek fogazatára szabva tud ilyet készíteni. Ha megmagyarázzuk a gyereknek, hogy ez menő, talán szívesen hordja, bár egy kétévesnek a kismotorhoz elég hülyén nézne ki, pedig ugye lehet vele esni rendesen.

A nagyobb, iskolás gyerekeknek, akik már sportolni járnak, érdemesebb komoly sportfogvédőt szerezni, ezek nemcsak védik a fogakat, hanem átterhelik az erőket a hátsó fogakra, azaz erőelosztóként működnek. Ezt is vásárolhatunk boltban ezer forint körüli áron, vagy készíttethetjük a fogorvossal, utóbbi akár fogszabályozó mellett is hordható. Sporttól függően létezik felső és alsóíves fogvédő is, legnagyobb veszélynek a fölső, föleg az első két fog van kitéve, de vannak keményebb küzdősportok, amikor alsó és felső fogvédő viselése is ajánlott lehet. Egyes adatok szerint a fogakra legveszélyesebb sport, - a nálunk nem túl elterjedt baseball mellett, - a kosárlabda.

A fogvédőket azonban nemcsak sportoláshoz használják, hanem a fogak, és ezáltal az arcizmok megfelelő fejlődésére is. Kisgyerekek gyakran vesznek fel rossz szokásokat, mint ujjszopás, nyitott szájjal való lélegzés, rossz nyelési technika (nyeléskor elvileg az ajkaknak nem kellene mozogni), ez pedig befolyásolja az arcizmok alakulását, amik később jelentősen meghatározzák az arc formáját. Az izmok korrigálására készült fogvédők lágyabb műanyagból készültek, mint a sportolói fogvédők, a készüléknek tulajdonképpen az a lényege, hogy felszorítja a nyelvet a szájpadlása és kialakítja az alsó és felső fogsor egymáshoz megfelelő viszonyát. Ennek hiányában ugyanis az állkapocs előre, vagy épp hátra tolódhat, ami nagyban befolyásolja az arc formáját, illetve az izmok helytelen beidegződése révén a fogak torlódását, kuszaságát okozhatja. Ilyenkor ajánlott lehet éjszakára a szilikon fogvédő használata.

És kevesen tudják, de a fogvédő lehet a megoldás az éjszakai fogcsikorgatásra is, ami sok gyereket érint, és amellett hogy zavaró, az erős csikorgatás a fogakat is roncsolja.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.