6 bárhol szedhető növény, amiről nem hinnéd, hogy ehető
Igazi csemege lehet, amit gyomnak hiszel vagy vázába teszel. Az ehető virágoknak ugyanakkor lehetnek olyan részei, amelyek mérgezők.
Igazi csemege lehet, amit gyomnak hiszel vagy vázába teszel. Az ehető virágoknak ugyanakkor lehetnek olyan részei, amelyek mérgezők.
Aki kért már ki étteremben salátát a rántott hús helyett, az tudja, micsoda büszkeséggel jár egy ilyen döntés. Lehet, hogy kifejezetten ez a jó érzés az oka az étel töretlen népszerűségének?
Tele van tápanyaggal, mégis sokan mellőzik a spenótot. Pedig rendszeres fogyasztásával csökkentheted a betegségek kockázatát, és változatosan, finoman is elkészíthető.
Drasztikusan visszaesett a brokkolihozam az Egyesült Királyságban, pedig nagy mennyiségben exportál ebből a zöldségből az Európai Unió tagországaiba. Szakértők szerint a vásárlóknak módosítaniuk kell elvárásaikat.
Amikor szuperételről beszélünk, általában az avokádó és az ahhoz hasonló egzotikumok jutnak eszünkbe. Erről a mindannyiunk hűtőjében ott lapuló zöldségről kevesen tudják, milyen hasznos az egészségünkmek.
Egyre drágább a gyümölcs a boltokban, még a húsokat is lekörözik, pedig korábban épp az ellenkezője volt jellemző. Egyik oka, hogy manapság mindig minden kapható, ezért pedig súlyos árat kell fizetnünk.
Spenót, eper, szőlő – néhány élelmiszer a „Piszkos tizenkettő” listáról, amely azok a zöldségeket és gyümölcsöket rangsorolja, amelyekben a legtöbb növényvédőszer marad.
A hús, a zöldségek és az olaj mellett a gyümölcsök is egyre drágábbak: a folyamat az alma árának esetében igazán drasztikus.
A rebarbara az egyik legkülönlegesebb zöldség, ami tulajdonképpen gyógynövény, mi mégis gyümölcsként használjuk fel legtöbbször. És ez még semmi, hiszen ennek a sokoldalú növénynek a szára gyógyszer, a levelét azonban tilos megenni, mert mérgező.
Akár egy héttel is meghosszíthatjuk a kenyér frissességét, ha nem a hagyományos módon kenyértárolóban tartjuk. A péksütemény tárolásának van egy módja, amit csak kevesen ismernek, de érdemes kipróbálni, ha azt szeretnénk, hogy a kenyér ne száradjon meg.
Minden tavasszal csupán néhány napig szüretelhető egy ritka, lila színű articsóka a velencei lagúna szigetein – ez a különlegesség olyan nagy értéket képvisel, hogy gyakran hamisítják is.
Sok gazdi nincs tisztában azzal, hogy a hagymafélék komoly veszélyt jelentenek a házi kedvencekre, a macskákra és a kutyákra egyaránt. Ezek a zöldségek sem nyersen, sem főzve sem adhatók az állatoknak, sőt, olyan ételből sem szabad kapniuk, amely hagymát tartalmaz vagy azzal ízesítették.