változás 20 - Dívány

A dühöt a legtöbb ember megszüntetendő problémának tartja, hiszen a harag képes megmérgezni a hétköznapokat és a társas kapcsolatokat. Ryan Martin dühkutató azonban egy egészen másfajta megközelítését mutatja be ennek az alapvetően lobbanékony érzelemnek. Lehetséges, hogy a pitiáner bosszúságaink inkább rólunk szólnak, az őszinte felháborodásunk viszont arról, hogy valami nagyon félrecsúszott a világban?

Sokféle oka lehet annak, ha valaki felmond. Előfordulhat, hogy az illető kap egy jobb ajánlatot, saját vállalkozásba kezd, visszaül az iskolapadba, vagy világ körüli utazásra indul. Megeshet, hogy megváltoznak a prioritásai, a körülményei, netán az egészségi állapota. De az is lehet, hogy azért távozik, mert túlságosan törődik a munkahelyével, és nem bírja nézni, ami ott zajlik. Ironikus, nem? Pedig sokkal többször megtörténik, mint gondolnád.

Mióta az egyik barátomnak pár évvel ezelőtt gyereke született, teljesen eltávolodtunk egymástól. Én nem vagyok szülő, és néha úgy érzem, mintha két külön bolygón élnénk: más az időbeosztásunk, más témák érdekelnek minket, más hullámhosszon vagyunk. Valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz, de már semmi sem ugyanaz. Mit lehet tenni?

Ki vagy égve, mert folyton túlóráznod kell? Stresszelsz, mert az állandó munka ellenére így is a létbizonytalanság peremén táncolsz, hónapról hónapra élsz, de soha egy petákot sem tudsz félretenni? Időnként elönt a szorongás, mert itt a klímakatasztrófa, és az ország vezetése a füle botját se mozgatja? Sebaj, csak meditálj, mintha nem lenne holnap.

Sokan azért kötnek házasságot, mert ez a logikus következő lépés a járás után. Valójában jobban megkönnyebbülnek attól, hogy befejezték a párkeresést, mint amennyire az életük új szakasza vonzza őket. Aztán idővel elkényelmesednek, egyre kevesebb lesz a közös program és a szex. Telnek az évek, a kapcsolat megromlik, de ha már ennyi energiát beletettek, nem akarják felbontani, hátha megint jó lesz minden. Ez a folyamat csak egy példája annak a szélesebb problémának, amelybe bárki belesüppedhet.

Biztosan veled is előfordult már, hogy úgy érezted, teljesen megrekedtél. Semmire sem tudtál koncentrálni, vészesen alacsony volt az energiaszinted, nem bírtál dolgozni, ügyeket elintézni, belülről emésztett fel az unalom. Amikor túlterheltek, zavarodottak vagy motiválatlanok vagyunk, fontos újraterveznünk az életünket. Ilyenkor az alapértékeink újbóli tudatosítása olyan támpontokat adhat, amelyek sokat segíthetnek, hogy a helyes irányba induljunk el.

Tehetséges vagy, jó képességekkel rendelkezel, és sokat küzdesz a céljaid eléréséért – mégsem vagy sikeres. Vajon mi lehet az oka, hogy kudarcot vallasz, amikor minden megvan benned, ami ahhoz kell, hogy felérj a csúcsra?

Életünk során elkövetett hibáink még sokáig ott ólálkodhatnak körülöttünk, hogy egy arra alkalmas pillanatban lecsapjanak a lelki jóllétünkre. Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre. Elméletben persze a rájuk való emlékezés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen segíthet minket abban, hogy a jövőben elkerüljük őket. De csak akkor, ha képesek vagyunk okulni belőlük.

Utálatos dolog a változás. Tartunk tőle, nem szeretjük, ellenállunk neki. Pedig könnyebb lenne az életünk, ha kevésbé szenvednénk a változásoktól, és nem okozna akkora fájdalmat az alkalmazkodás. De mi kellene ehhez? Elsősorban rugalmasság. Érzelmileg és a gondolkodásunkban egyaránt.

Azt jósolják a szakértők, hogy 2040-re az üvegházhatású gázok kibocsátásának 14 százalékáért az információs technológia lesz a felelős. Ez a szám 2007-ben még csak 1-1,6 százalék volt. Mit tehetünk azért, hogy a netezéssel és a kütyük használatával ne romboljuk tovább a környezetünket? Erről kérdeztem Balla Csönge szociológust, tervezőgrafikust és Lukács Bence programozót, akik az általuk indított kezdeményezésről is beszámoltak.

Aki valaha játszott már színdarabban, tudja, mekkora érzelmi másnaposság lehet úrrá az emberen egy előadás után. Nehéz visszatalálni a saját gesztusainkhoz, gondolatainkhoz, érzelmeinkhez. Ráadásul vannak olyan színészek, akik az egész testüket alakítják át egy-egy szerep kedvéért, és hónapokon keresztül formálják meg ugyanazt a karaktert, akivel a tetejében még a közönség is azonosítja őket. Hogyan hat a személyiségükre ez a folyamat? Többek lesznek általa, vagy inkább elveszítik önmagukat valahol félúton?

Amerikai kutatások szerint az emberek mindössze 26 százaléka hagyja el gyakran azzal az érzéssel a munkahelyét, hogy nagyjából teljesítette az aznapra kitűzött feladatait. Sokan azt éljük meg, hogy hiába dolgozunk folyamatosan, mégsem tudunk befejezni semmi fontosat. Melyek azok a tipikus hibák, amelyek meggátolnak minket a fókuszálásban és a nagyobb léptékű feladatok megoldásában?