Oda a barátság, ha az egyik félnek gyereke születik?

GettyImages-538882879

Mióta az egyik barátomnak pár évvel ezelőtt gyereke született, teljesen eltávolodtunk egymástól. Én nem vagyok szülő, és néha úgy érzem, mintha két külön bolygón élnénk: más az időbeosztásunk, más témák érdekelnek minket, más hullámhosszon vagyunk. Valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz, de már semmi sem ugyanaz. Mit lehet tenni?

Egy barátságot akkor sem könnyű fenntartani, ha épp hasonló életszakaszban vagytok, bár kétségtelenül könnyebb megoldani a kapcsolat alapját jelentő találkozásokat, ha amúgy is sokat tartózkodtok egy helyen: egy koliban laktok, ugyanazokat a kurzusokat hallgatjátok, megvan a törzshelyetek a városban. Még fiatal felnőttként sem annyira nehéz megszervezni, hogy időt töltsetek egymással. Munka után viszonylag szabadon tudtok mozogni, akár késő estébe nyúló programokon is részt tudtok venni, ha pedig a hétköznapokon fel is gyűlnek a teendőitek, még mindig ott a hétvége. Amikor azonban az egyikőtöknek gyereke lesz, sok minden megváltozik.

Mivel a barátod új emberi lényt hozott a világra, akinek a szükségleteiről gondoskodnia kell, teljesen természetes, hogy a barátai egy kicsit hátrébb csúsztak a prioritási listán. Az is maximálisan érthető, hogy az érzelmi életében, az élményvilágában előtérbe kerültek a babával kapcsolatos tapasztalatok. Lehet, hogy pont a veled való beszélgetések fognak neki segíteni abban, hogy mentálisan ne szűküljön rá teljesen a gyereknevelésre. Talán furcsának érzed, hogy míg te állandóan a munkahelyi problémáidról, a kiégésedről vagy az újabb félresikerült randidról számolsz be, addig ő a baba szokásairól, a kakijának az állagáról vagy a szoptatás rejtelmeiről oszt meg információkat. A mindennap megélt valóságotok aktuális különbözősége azonban korántsem jelenti azt, hogy ne érdekelhetne titeket, hogy épp miben van a másik. 

Előfordult veled, hogy azért távolodtál el egy közeli barátodtól, mert szülő lett?

Nem lesz pont ugyanolyan, de attól még lehet nagyon jó

Ha folyton arra vársz, hogy minden olyan legyen, mint régen, örökké hiányérzeted lesz, és biztosan csalódni fogsz. Fogadd el, hogy most más élethelyzetben vagytok, hogy a kapcsolatotok óhatatlanul át fog alakulni. Ennek lehetnek nyereségei is, hiszen egészen újfajta élményeket oszthattok meg egymással. Ráadásul ez csak egy átmeneti szakasz az életetekben: ahogy az ő gyerekei önállóbbak lesznek, idővel ismét egyre több olyan dolgot csinálhattok majd együtt, amiket régen szoktatok. Az is lehet persze, hogy közben te is szülővé válsz, ami megint csak a kapcsolatotok egészen új minőségeit nyithatja meg.

Bárhogy is legyen, a barátságotok ápolásához elengedhetetlen, hogy továbbra is rendszeresen tudjatok találkozni egymással. Ha az elköteleződés megvan, a többi inkább csak logisztika. Most Laura Vanderkam time menedzsment szakértő Mediumon megjelent listáját egészítettük ki nektek, hogy segítsünk titeket abban, hogy minél ügyesebb szervezők legyetek. 

Bocs, srácok, nem jó a ma este, apának dolga van
Bocs, srácok, nem jó a ma este, apának dolga vanSally Anscombe / Getty Images Hungary

#1 Tervezzetek előre 

Úgy tűnik, hogy az utolsó pillanatos megkeresések, a váratlan ötletek, az őrült spontaneitás mostanában kevésbé fog működni a barátodnak. Ha azonban jó előre megbeszélitek, hogy mikor fogtok találkozni, akkor biztosan meg tudja oldani, hogy a gyerekek a másik szülővel, a nagyszülőkkel vagy a bébiszitterrel legyenek. Talán elsőre a tervezhetőség kevésbé tűnik izgalmasnak, de jó eséllyel egy idő után te magad is egyre inkább értékelni kezded, hogy ennyire tiszteletben tartjátok egymás idejét.  

#2 Ne csak vacsorázásban és bulikban gondolkodj

Azzal, hogy a barátod szülővé vált, várhatóan módosulni fog azoknak a programoknak a köre, amikre egy ideig kapható lesz. Előfordulhat, hogy azt szoktad meg, hogy hajnalig iszogattok, beszélgettek, együtt veszitek be az éjszakai várost. Ha valakinek kicsi gyerekei vannak, ez már csak azért sem fog menni, mert a lurkók általában korán reggeltől fent kukorékolnak. Érdemes tehát átállni a napközbeni időpontokra. Ha pedig a munkátok engedi, akár hétköznap is összefuthattok egy kávéra, egy ebédre, amíg a gyerekek oviban, suliban vannak, így kettesben is tudtok időt tölteni egymással. 

#3 Ha a hegy nem megy Mohamedhez

Akiknek gyerekei vannak, sokszor kevésbé mozgékonyak, pláne az esti órákban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fogadnának szívesen közeli ismerősöket az otthonukban. Ha a barátodnak rendben van, tankolj fel egy kis kajával, menj át hozzá, nézd végig a gyerekek pizsamás produkcióit, foglald el magad, amíg zajlik a fektetés, vagy meséld el nekik te az esti mesét, ha azt szeretnék. Miután pedig lefeküdtek a manók, a felnőttek nyugodtan tudnak beszélgetni egymással. 

Szinte jobban élvezték ezt a programot, mint a gyerekek
Szinte jobban élvezték ezt a programot, mint a gyerekekSDI Productions / Getty Images Hungary

#4 Kössétek össze a kellemest a hasznossal

Megeshet, hogy a barátod annyira kezd elúszni a gyerekekkel kapcsolatos teendőivel, hogy önmagára is alig marad ideje, de azért veled is szívesen találkozna. Legyetek leleményesek, találjátok ki, hogy mit tudtok közös élménnyé tenni, amit amúgy is mindketten csinálnátok. Például járjatok el együtt sportolni. Ha a barátod önkénteskedik valahol, jelentkezz te is, ha ez oké neki, s miközben besegítesz a feladatokba, dumálni is tudtok. Persze az is előfordulhat, hogy valamelyikőtök annyira el van havazva, hogy nehezen tudtok fizikailag találkozni. Használjátok ki az üresjáratokat (például utazás, házimunkák), és hívjátok fel egymást telefonon, vagy cseteljetek.  

#5 Jöhetnek a gyerekbarát programok

Persze szerencsésebb esetben a barátod iránt érzett szereteted kiterjed a gyerekeire is, akiket kiskoruk óta ismersz, nyomon követed a fejlődésüket, jóban vagy velük. Ettől persze még hiányozhat, hogy időnként felnőtt dolgokról beszélgessetek, csak egymásra figyelve. De ha együtt elmentek sétálni, játszóterezni, kirándulni, akkor biztosan lesz arra lehetőség, hogy egymással is szót váltsatok, miközben szemmel tartjátok a lurkókat. Ráadásul minél többen vagytok felnőttek, annál rugalmasabban tudjátok váltogatni, hogy épp ki foglalkozzon a gyerekekkel, míg a többiek egy kis mentális kimenőt kapnak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra