Mássz velünk a Himalájában! – Zsófi Everest-naplója, 6. nap délután
Túl merész voltam. Hibáztam. Két óra alatt tíz évet öregedtem. Sokkal bölcsebb is lettem… Azt hiszem, erre a napra mindig emlékezni fogok.
Túl merész voltam. Hibáztam. Két óra alatt tíz évet öregedtem. Sokkal bölcsebb is lettem… Azt hiszem, erre a napra mindig emlékezni fogok.
Vagy mégsem? Minden start nehéz, de legalább sosincs olyan, hogy ne legyen sehogy.
Szerencsére reggelre szépen kitisztul az ég, így nyolc óra alvás után frissen, üdén és vidáman kezdjük meg első hosszabb vándorlásunkat, melynek során összesen 800 métert fogunk emelkedni.
Télen nem könnyű jó túrahelyszínt találni. Az erdők csupaszok, és még a kinti mínuszokkal is meg kell küzdeni. Három kirándulást ajánlunk, amikkel a zord időben sem foghatsz mellé.
Ne ítéld magad szobafogságra ősszel, sőt télen sem. Olyan úti célokat ajánlunk a Dunakanyarban, amelyek a hűvös idő és a kopárabb táj ellenére is gyönyörűek.
Képes kirándulás a fotelból a meseszép Kapor-csúcsra.
Elérkezett a túrázók egyik kedvenc hónapja. Ilyenkor úgy élvezhetjük a természetet, hogy még nem kell tartanunk a fagyoktól, de már magunk mögött tudhatjuk a kánikulát, nem beszélve az ősz csodálatos színeiről. Izgalmas és gyönyörű szurdokokat ajánlunk az őszi kirándulásokhoz.
A Pilisi Parkerdő több erdészeténél idén is vezetett túrákon hallgatható és figyelhető meg a szarvasbőgés, ami a főváros környéki erdőkben szeptembertől október elejéig tart. A különleges kirándulások során az érdeklődök nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetnek.
A Bakony egykor érintetlen rengetegeiről volt híres, ahol évszázadokon keresztül zsíványok tanyáztak, de az erdők a környék lakosságának is menedéket nyújtottak a történelem zivataros évszázadaiban. A kiterjedt erdőségek emellett nyersanyaggal, fával, vaddal, kővel is ellátták az itt élőket. A Bakony gazdag élővilágát évszázadok óta fenntartható módon kezelik az erdészek generációi, így a napjainkban fellendülő természetjárás számára bőven kínál érdekes látnivalókat.
A jó hír, hogy a vadonban elveszett emberek 97 százalékát az első 24 órában megtalálják. De ha nem, akkor sincs minden veszve!
Túráztál már több méter magasan, a lomkoronák szintjén? Ha nem, most itt az ideje. Olyan hazai tanösvényeket ajánlunk, ahonnan egy másik nézőpontból ismerkedhetsz meg az erdei élettel.
Ha beszélni tudnának, valóban lenne mit mesélniük azoknak a belvárosi épületeknek, amik mellett nap mint nap leszegett fejjel elrohanunk.