szakítás 4 - Dívány

A családját senki nem maga választja. Születünk valahová, lesznek valamilyen nagyszüleink, szüleink, testvéreink, akikkel kapcsolatban olyan dolgok felett is szemet hunyunk, amit egy kollégánk vagy barátunk esetében már nem tolerálnánk. És bizonyos mértékig ez is hozzájárul ahhoz, hogy jó családtagnak, összetartó családnak tartjuk magunkat.

Véget vetni egy kapcsolatnak mindig nehéz. Legyen szó párkapcsolatról vagy barátságról, a legtöbb esetben valamelyik fél érzései sérülnek. A ghosting például az egyik legkevésbé korrekt formája a szakításnak, van azonban, ami még ennél is fájdalmasabb.

A toxikus kapcsolatoknak ezer meg egy jele van. Lehet, hogy egyszer csak azon kapod magad, hogy olyan dolgokért is bocsánatot kérsz, amik miatt nem te vagy a felelős. Lehet, hogy elnyomod magadban, hogy kifejezd az igényeidet, a véleményedet, és inkább meggyőzöd magad, hogy valójában egyik sem olyan fontos. Mindent megteszel annak érdekében, hogy elkerüld a konfliktusokat, de egyre inkább neheztelsz a partneredre. Egyszer csak azon kapod magad, hogy passzív-agresszív módon reagálsz helyzetekre, és ha lassan is, de eléred azt a pontot, amikor beismered magadnak, hogy ez így nem mehet tovább.

Sok esetben, amikor megromlik egy házasság, a felek úgy döntenek, hogy még pár évig együtt maradnak. A gyerekek kedvéért, csak amíg felnőnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a gyerekek jobban járnak így, mint válás esetén, hiszen az egymástól elidegenedett szülőknek továbbra is tolerálniuk kell azokat a dolgokat, amik problémát jelentenek a kapcsolatban.

A szakításnak számos módja van, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az egyik fél mindenféle magyarázat nélkül, egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné válik. Mintha sosem létezett volna. Egy nemrég közzétett kutatás eredményei szerint az emberek 25 százalékának volt már része ilyen szakításban.

Pszichológusainkat arról kérdeztük, van-e biztos jele annak, hogy egy párkapcsolatban már csak a szakítás a megoldás. Aki konkrét választ vár, az sem fog csalódni, de az elméletibb megközelítésen is érdemes elgondolkodni.

A család sajnos nem mindenki számára az az idealizált béke szigete, aminek képzelni szeretjük. Az érzelmi és testi bántalmazásnak, amit az ember a szüleitől elszenved, komoly, a felnőttkorba nyúló következményei vannak, de ennek a megfelelő kezelése a legtöbbször komoly dilemmát okoz a már felnőtt gyereknek.

A koronavírus okozta aggodalom, az anyagi problémák, az el- és összezártságból eredő feszültségek komoly megterhelést rónak a romantikus kapcsolatokra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának olyan párok, akik ne funkcionálnának a nehéz körülmények ellenére is kiválóan. Sőt, egy amerikai kutatásban a megkérdezettek 41 százaléka arról számolt be, igazából elégedettebb a párkapcsolatával most, mint a pandémia előtt volt. Mi lehet a sikeres párok titka?

Ezüstlakodalom, aranylakodalom – talán már nem is tudjuk, mit jelentenek pontosan ezek a szavak... de az biztos, hogy egyre kevesebbeknek adatik meg, hogy eljussanak valamelyikig. Akarunk egyáltalán monogámiában élni egy életen át? És ha akarunk is – lehetséges? Ma erről kérdeztük pszichológusainkat.

A stressz, a munkanélküliség, az anyagi nehézségek, a betegség, a szeretteink elvesztése, az otthon tanulás, amit a koronavírus magával hozott, még a legbiztosabb kapcsolatokat is próbára tette. Egyáltalán nem meglepő, hogy vannak párok, akik úgy látták, jobb külön utakon folytatni.

Amikor a szerelmünk szakít velünk, gyakran azzal nyugtatjuk magunkat: jön még a mi utcánkba. És amikor ez bekövetkezik, bóknak vesszük az éjszakai nem fogadott hívásokat, a kósza üzeneteket. Hiszen gondol ránk, hiányzunk neki, ezek szerint mégiscsak volt valami különleges a kapcsolatunkban, ami sosem ér véget. Az igazság azonban ennél sokkal kiábrándítóbb. Hidd el, az esetek nagy részében semmi hízelgő nincs abban, hogy az exed visszatér hozzád.

Ismerős a szituáció: halálosan szerelmes vagy valakibe, de az illető visszautasítja a közeledésedet, és felajánlja, hogy inkább maradjatok barátok. De ugyanez a mondat hangzik el gyakran az egyik fél szájából szakításkor. Persze ilyenkor az ember a legszívesebben elsírná magát vagy megpukkadna a méregtől. De miért nem működhetnek az efféle barátságok?