Ezt az 5 dolgot teszik a boldog párok járvány idején

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A koronavírus okozta aggodalom, az anyagi problémák, az el- és összezártságból eredő feszültségek komoly megterhelést rónak a romantikus kapcsolatokra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának olyan párok, akik ne funkcionálnának a nehéz körülmények ellenére is kiválóan. Sőt, egy amerikai kutatásban a megkérdezettek 41 százaléka arról számolt be, igazából elégedettebb a párkapcsolatával most, mint a pandémia előtt volt. Mi lehet a sikeres párok titka?

„Az eredményekből kétféle típus rajzolódik ki. Ott vannak azok, akik küszködnek és egyre csak távolodnak egymástól. És ott vannak azok is, akik képesek adaptálódni, miközben egyre közelebb kerülnek a párjukhoz” – nyilatkozta a Psychology Today internetes oldalnak Lesley Eccles, a Relish ügyvezetője. A párok támogatására szakosodott amerikai coaching cég 1700 felnőtt, hosszú távú kapcsolatban élő személyt kérdezett meg a koronavírus idején szerzett tapasztalatairól. Bár a felmérés az Egyesült Államokra nézve sem reprezentatív, sok izgalmas adatot tudhatunk meg belőle a párok nehézségeiről, a hatékony és a kevésbé hatékony megküzdési módszerekről.

Mások is kevesebbet szexelnek

A kutatás eredményei megerősítik, hogy (részben) a koronavírus hatására sok párkapcsolat lejtmenetbe került, szignifikánsan több pár gondolkodik válásban, szakításban, mint a járványt megelőzően. 

  • A megkérdezettek 30 százaléka gondolja úgy, hogy a párkapcsolata romlott a pandémia kitörése óta. 
  • A 2020-ban szakításon átesett személyek 68 százaléka szerint a történtekben a járvány is szerepet játszott. 
  • A válaszadók becslései alapján 15 százalékkal kevesebbet szexelnek a járvány előtti időszakhoz képest. 
  • 54 százalékuk számolt be arról, hogy a partnere mobilhasználata növekedett, és ez negatívan hat a kapcsolatukra. 
Egy lakásban is lehettek fényévekre egymástól
Fotó: gremlin / Getty Images Hungary

Még nehezebb összeegyeztetni a munkát és a családot

Ahogy arról korábbi cikkünkben mi is írtunk, a pandémia okozta krízis felerősítette a társadalomban alapból is jelen levő egyenlőtlenségeket. A világ számos országában zártak be iskolákat, a gyerekek gondozása pedig sok esetben aránytalanul terhelte a nőket, akik eleve kevesebbet kerestek, így gyakran az ő munkájukat áldozta be a család. Ezzel egybecsengenek a kutatásnak azok az adatai, amelyek szerint a dolgozó anyák 41 százaléka hagyta ott a munkáját, fontolgatja, hogy kilépjen, vagy már kérte, hogy kevesebbet dolgozhasson. A szülők 20 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy nem áll rendelkezésére megfelelő állami segítség a gyerekek ellátáshoz. Ez a szám az USA-ban kétszer akkora, mint amit más felmérések a pandémia előtt mértek. 

Az anyagi gondok krónikus stresszt okoznak

A tanulmány további elkeserítő eredménye, hogy a válaszadók 45 százaléka jelezte, hogy számottevően csökkent a bevétele a járvány következtében. Egész szolgáltatási szektorok (például művészek, vendéglátósok) vannak hosszú hónapok óta jóformán tétlenségre kárhoztatva. A financiális problémák keltette állandó stresszt sajnos az emberek mentális egészsége is megsínyli: 58 százalékuk szorongásról, depresszív tünetekről számolt be. 

A járvány egyfajta szétlövés a párok között

A Relish kutatásához hasonlóan Hannah C. Williamson nemrég a Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmánya is arra hívja fel a figyelmet, hogy a pandémia inkább csak felerősítette, szélsőségesebb irányba tolta a párok funkcionalitásában korábban tapasztalható különbségeket. Williamson rögtön a vírus kínai kirobbanása után, 2019 decemberében, majd két későbbi időpontban, 2020 márciusában és áprilisában vett fel adatokat közel 700 személlyel. Azt találta, hogy az eleve jobb megküzdési képességekkel jellemezhető párok – például azok, akik kellemes tevékenységekkel segíteni tudnak egymásnak a kikapcsolódásban, vagy a házimunkát is egyenlően osztják meg – elégedettsége fokozódott a járvány folyamán, míg a negatív megküzdési szokásokkal rendelkező pároké csökkent. Úgy tűnik, a pandémia olyan vízválasztó, amelyből a jobb megküzdési potenciállal bíró párok megerősödve jönnek ki, a kevésbé tanulékony párok viszont elvéreznek benne. 

Bevált nekik az otthoni randizás
Fotó: svetikd / Getty Images Hungary

Mi segít, és mi nem?    

A Relish kutatásában a nehézséggel küzdő párok hajlamosabbak voltak:

  • átadni magukat a semmittevésnek;
  • túlságosan a gyerekekre fókuszálni;
  • sok időt tölteni egyedül;
  • régi barátokhoz kapcsolódni, ami gyakran a családi felelősségeik rovására ment.

Ezzel szemben a sikeres párokat nagyobb arányban jellemzik az alábbiak:

  • minőségi időt töltenek együtt;
  • a közös jövőjüket tervezgetik;
  • a céljaikra fókuszálnak;
  • új hobbikat próbálnak ki; 
  • edzenek. 

A fentiek jó eséllyel egymást gerjesztő folyamatok egy párkapcsolatban. Ha elkerülni igyekeztek a konfliktusokat, próbáltok inkább külön utakon járni, a megoldatlan problémák éket vernek közétek, és tovább távolodtok egymástól. Ha viszont pozitív spirálba kerültök, akkor az új közös élmények, a célok teljesítésében elért részsikerek, egymás motiválása olyan légkört teremthet, amelyet erőforrásként tudtok használni ebben a nehéz időszakban. Ha pedig olyan nehézségekkel szembesültök, amelyeket a meglévő eszközeitekkel nem tudtok kezelni, és van rá anyagi lehetőségetek, kérjétek szakember segítségét. Ez sosem szégyen, krízis esetén meg pláne jól jön a külső támogatás. Ráadásul az ön- és társismeretetek növelésével, a kommunikációtok fejlesztésével az egymáshoz való kapcsolódás olyan új minőségeit fedezhetitek fel, amelyek a járvány lezárultával is hozzájárulnak a közös növekedéshez.

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.