Gyereket nevelni egyszerre csodálatos és iszonyatosan fárasztó. Nem feltétlenül csupán a napi teendők és a felelősség súlya miatt: ha jó szülők akarunk lenni, sok esetben fájdalmas belső folyamatainkra kell rálátnunk, és azok segítségével változnunk.
Kik és miért hiszik azt, hogy a helyzetük megváltoztatása reménytelen? És hogyan tudnának mégis felülkerekedni a tehetetlenségen?
A szülőkhöz való kötődés az alapja annak, ahogy részt veszünk párkapcsolatainkban. Ez befolyásolja, hogy mennyire vagyunk nyitottak, mennyire tudunk bízni a másikban, mennyire vagyunk hűségesek vagy féltékenyek. De hogyan?
Mi van akkor, ha valami nagyon fáj, nagyon nehéz, borzasztó fáradt vagy – és mégis tovább kellene csinálnod? Ez fizikai és lelki értelemben is értendő, és sokszor a fizikai fájdalomra, nehézségekre adott válaszok átvihetők a lelki dolgokra is. Ebben a cikkben ismét az ultrafutók egy megoldását fogom megmutatni, hiszen ők a mesterei a korlátaink, fájdalmaink és fáradtságunk legyőzésének.
Olyan klasszikus kísérleteket szedtünk össze, melyek jól tükrözik, hogy bizonyos helyzetekben mennyire könnyen manipulálhatók tetteink.
A szorongó emberek jól palástolják aggodalmaikat, de azért vannak látható és gyanús jelei a problémának.
Arról nem tehetünk, ha mi sem értjük a matekházit, és már rég elfelejtettük a német nyelvtan szabályait, de a saját türelmünkön tudunk csiszolni, és ezen is sok múlhat az otthoni oktatás idején. És persze máskor is.
Te mennyire vagy magabiztos azzal kapcsolatban, hogy az életedet a neked tetsző irányba tudod terelni, hogy kézben tudod tartani a veled történő dolgokat? Ebből a kérdésből indult ki Julian Rotter amerikai pszichológus, amikor megalkotta kontrollhely-elméletét, mely szerint életfelfogásuk módja szerint az emberek alapvetően két típusba sorolhatók: vannak, akik azt gondolják, csak maguknak köszönhetik azt, ami velük történik, és vannak, akik fatalista módjára azt hiszik, hogy sorsuk eleve elrendeltetett.
Szoktuk mondani, hogy a jó önismeret már fél siker: ha az ember tudja, hogy mik az erősségei, mi és miért okoz neki nehézséget, és viselkedése hogyan hat másokra – az már mind nagyon jó, örülhetünk is neki. Azonban nem érdemes itt megállni, és benne rekedni a „hát én már csak ilyen vagyok” pimasz önfelmentésében, hanem jó továbblépni és változtatni úgy, hogy neked is jobb legyen és másnak is jobb legyen veled.
Időnként mindenki szokott panaszkodni, de vannak, akik megállás nélkül elégedetlenkednek vagy sajnáltatják magukat. Hogyan lesz valakiből krónikus méltatlankodó? És mit tehet azért, hogy leszokjon a non-stop panaszkodásról?
A régi szokásokat nehéz megtörni, az újakat pedig nehéz betartani. Vannak tipikus hibák, amiket ilyenkor elkövetünk, de ha ezeket észrevesszük magunkon, akkor máris egy lépéssel előrébb vagyunk. Emellett vannak hasznos tippjeink is, amelyek segítségével sokkal könnyebb lesz betartanod mindent, amit megígértél magadnak.
Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy erkölcsileg rendben vagyunk. Minden gyarlóságunk ellenére, mondjuk megengedőn, jó emberek vagyunk. Azonban az a helyzet, hogy szinte minden ember szokott elkövetni olyan dolgot, ami morálisan megkérdőjelezhető. Kérdés persze, hogy mennyit és milyen súlyosságút.
