Új szokásokat vezetnél be? Akkor ezt a 4 dolgot mindenképp kerüld el!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A régi szokásokat nehéz megtörni, az újakat pedig nehéz betartani. Vannak tipikus hibák, amiket ilyenkor elkövetünk, de ha ezeket észrevesszük magunkon, akkor máris egy lépéssel előrébb vagyunk. Emellett vannak hasznos tippjeink is, amelyek segítségével sokkal könnyebb lesz betartanod mindent, amit megígértél magadnak.

Új szokásokat kialakítani olyasmi, mintha az ember egy hatalmas susnyáson igyekezne átvágni, aminek nem látszik a vége. Hajtunk és hajtunk, vágjuk magunk előtt a gazt nagy erőkkel, eleinte többnyire eredményesen, de később a lendület egyre fogy, és a cél még mindig nem látszik. Majd egyszer csak körülnézünk és meglátunk egy sokkal egyszerűbb utat, így azon folytatjuk. Legalábbis így látja az egészet Brian Pennie coach, a Medium szerzője, aki agykutatóként immár 6 éve foglalkozik a függőségek és a tudatos jelenlét tanulmányozásával.

Hogyan sikerülhet mégis az új szokások kialakítása úgy, hogy közben megmarad a motivációnk is, miközben a célunk felé haladunk? Négy olyan dolog van, amikkel magunk ellen dolgozunk ezekben a helyzetekben – ha ezek megvannak, akkor arra is könnyebb rájönni, hogy mi vezethet el a sikerhez. 

#1 Nem figyelünk oda a körülményekre

Úgy tűnik, nagyon nem célszerű lebecsülni a körülmények fontosságát egy új szokás kialakításakor. Olyan egyszerű dolgokról van szó, mint hogy például

Idézőjel ikon

aki egészségesen akar étkezni, ne tegyen egészségtelen ételt a hűtőszekrénybe,

aki kevesebbet szeretné használni telefonját, ne tartsa állandóan magánál. Aki el akarja kezdeni a rendszeres olvasást, hagyjon egy könyvet az ágya mellett. A technológia segítségével már jelzéseket is beállíthat magának az ember, így a telefon is figyelmeztethet minket mindarra, amit korábban megígértünk magunknak.

A legtöbb új szokás azért megy füstbe, mert az emberek egyszerűen megfeledkeznek róla, vagy ha elfoglaltak, akkor a meglévő rutin átveszi az irányítást. Ami tehát a legfontosabb: meg kell szabadulnod azoktól a környezeti tényezőktől, amelyek már nem szolgálnak téged, mert rossz irányba húzhatnak.

#2 Nem tervezzük meg jól az új szokásainkat

A legtöbb ember elszigetelten próbál új szokásokat kialakítani, vagyis az, amit szeretne, valahogy nem ágyazódik be az életébe, a napi rutinjába. Ez a szerző szerint egyszerűen recept a katasztrófára. Sokkal jobb, ha részletesen végiggondoljuk a napunkat az új szokásainkkal együtt, így már tiszta kép lesz a fejünkben arról, hogy például fogmosás után reggeli séta következzen. Sokkal jobb, mint csak annyit tervezni: többet fogok sétálni. 

#3 Elkezdünk alkudozni önmagunkkal

Előfordul, hogy előző este kifejezetten lelkes voltál a másnapi edzés miatt, de amikor reggel kinyitod a szemed, elkezdesz alkudozni magaddal? Kicsit később, talán majd holnap... ismerős? Valahogy ezeknek mindig az a vége, hogy az ember nem csinálja meg azt, amit korábban megígért magának. 

Biztosnak kell lennünk abban, hogy merre tartunk
Fotó: Bulat Silvia / Getty Images Hungary

Ha gyorsan le akarod állítani ezeket a tárgyalásokat, gyorsan kell cselekedned. Remekül működik például az 5 másodperces szabály. Amikor észreveszed, hogy épp alkudozni készülsz magaddal, egyszerűen számolj vissza:  5, 4, 3, 2,1 – indulás, majd tedd meg az első lépést a korábban kiválasztott cselekvés irányába. Amikor ez szokássá válik, már nem akarod majd megtörni a láncot, és nem fogsz többé alkudozni magaddal. 

#4 Nem fordulsz vissza a jó irányba

„Na, a hétfőt már elvesztettem, az egész hét tönkrement.”  „Most már megettem egy sütit, el van rontva ez a nap.” Ismerősek ezek a mondatok? Az bizony baj. Ugyanis amint ez a gondolkodási minta beindul, az agyad egyszerűen visszavezet a megszokott és könnyű útra, a régi szokások felé.

Szerencsésebb elfogadnod, hogy az életben minden fogadalom néha akadályokba ütközik. Amikor valami épp nem a magadnak megígértek szerint alakul, vissza kell ugranod a tervekhez és kész. Ha a rendszeres edzéssel kapcsolatos terveidet felborítja egy kora reggeli találkozó, ne gondold, hogy el van veszve nap, inkább menj este, vagy pótold máskor a hét folyamán. Ha új, egészséges étrendedbe bezavar egy barát esküvője, ugorj vissza a jó szokáshoz, amint lehetőséged van rá. Már az elején kalkuláld bele, hogy adódhatnak rossz pillanatok, és ígérd meg magadnak, hogy nem rontod el a napot és a hetet egy botlás miatt. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?