Azt hiszed, mindent kontrollálhatsz? - Út az áldozatszereptől az irányításmániáig

Te mennyire vagy magabiztos azzal kapcsolatban, hogy az életedet a neked tetsző irányba tudod terelni, hogy kézben tudod tartani a veled történő dolgokat? Ebből a kérdésből indult ki Julian Rotter amerikai pszichológus, amikor megalkotta kontrollhely-elméletét, mely szerint életfelfogásuk módja szerint az emberek alapvetően két típusba sorolhatók: vannak, akik azt gondolják, csak maguknak köszönhetik azt, ami velük történik, és vannak, akik fatalista módjára azt hiszik, hogy sorsuk eleve elrendeltetett.

Julian Rotter pszichológus a kontroll helyének nevezte el azt a meglehetősen stabil személyiségmintázatot, amiben megmutatkozik, milyen feltételezéseink vannak az életünk befolyásolását illetően. Akik úgy vélik, hogy a tetteik révén valószínűleg elérik azt, amire vágynak (például szorgalmas tanulással, gyakorlással átmennek a vizsgán), vagyis hogy az események csakis tőlük maguktól függenek, azoknak belső kontrolljuk van. Velük szemben azok, akik azt gondolják, hogy az események rajtuk kívül álló tényezőkön múlnak, külső kontrollal rendelkeznek. A kontroll helye azonban nem bináris változó, soha nincs százszázalékos belső vagy százszázalékos külső kontrollunk, inkább egyik vagy másik felé húzunk, és ez az életünk során a tapasztalatainktól függően változhat.

A kontroll helye és a felelősségérzet

Számos kutatás kimutatta, hogy a belső kontroll több felelősségérzéssel ruházza fel az embert, és nagyobb önbecsüléshez vezet, mint a külső kontroll. Ha a belső kontrollhoz vonzódunk, sikereinket a saját kompetenciánknak tulajdonítjuk, aminek jó önbecsülés lesz az eredménye. Ezzel szemben minél inkább a külső kontrollhoz vonzódunk, annál jobban tulajdonítjuk győzelmeinket külső tényezőknek, és így kisebb lesz a személyes elégedettségünk is. És hogy mi történik egy-egy kudarc esetén? „Legközelebb majd többet gyakorlok, és sikerülni fog” – így gondolkodnak a belső kontrollhelyesek, míg a külső kontrollhelyesek hajlanak arra, hogy kudarcukat olyan tényezőknek tulajdonítsák, amelyeket nem tudnak és soha nem is fognak tudni kontrollálni.

Ugyanakkor az is negatív következményekkel járhat, ha túlságosan a belső kontroll felé húzunk – figyelmeztet Albert Moukheiber, a kognitív idegtudományok doktora Az elme trükkjei című könyvében. Mint írja: „olyan eseményeknél, amelyek nem tőlünk függenek (vagy legalábbis nem kizárólag tőlünk), mint például egy gazdasági okokból történt elbocsátás, magunkévá tesszük a kudarcot, és úgy reagálunk, mintha ez a saját hibánkból történt volna, ami szorongásos, sőt depressziós tünetekhez vezethet. Viszont ha valaki a külső kontrollhoz vonzódik, az nagyobb mértékben fogja relativizálni az ilyen helyzetet, és könnyebben túljut az elbocsátás okozta sokkon.” Ezek alapján adja magát a következő kérdés:

Milyen hatása van a kontroll helyének az egészségünkre? 

A kontrollhely típusa igen sokféle egészségi állapottal összefüggést mutat. Amellett, hogy a belső kontrollosok nagyobb valószínűséggel kapcsolják be a biztonsági övüket, mozognak rendszeresen és figyelnek oda az étrendjükre, még az immunrendszerük is jobb állapotban van, és sokkal ellenállóbbak a stresszel szemben, ezért ritkábban betegszenek meg, és gyorsabban felépülnek egy-egy betegségből. Ráadásul a belső kontroll erőteljes érzete képes feloldani a társadalmi osztály és az egészségi állapot közötti összefüggést is: azok az alacsony jövedelműek, akik erős belső kontrollhellyel rendelkeznek, ugyanolyan egészségesek, mint a magasabb jövedelműek. És ez még nem minden.

1986-ban, egy connecticuti idősek otthonában érdekes vizsgálatot végeztek. Az egyik szárnyban lakó időseknek felajánlottak egy csomó hétköznapi döntési lehetőséget. Eldönthették például, mikor szeretnének filmeket nézni, hogyan szeretnék a szobájukban elrendezni a bútorokat, akarnak-e szobanövényeket (ha igen, ezekről nekik kellett gondoskodniuk). Ezzel a gondozók azt kommunikálták a bentlakók felé, hogy felelősséget adnak nekik a saját életük felett, de azt is jelezték, hogy szívesen segítenek, ha szükség van rá, például a bútorok tologatásában. A másik szárnyban lakók, akiknek az egészségi állapota az első csoport tagjaival azonos szinten volt, kontrollcsoportként vettek részt a vizsgálatban. Róluk a személyzet teljes mértékben gondoskodott, locsolta a virágaikat, meghatározott időben vitték őket filmet nézni, és adminisztratív döntés eredményeként rendezték be a szobájukat.

Mit gondolsz, mekkora ráhatásod van a dolgok alakulására?
Mit gondolsz, mekkora ráhatásod van a dolgok alakulására?Fotó: Nestea06 / Getty Images Hungary

18 hónap elteltével az önállóbb csoport tagjai aktívabbak, éberebbek és boldogabbak voltak, mint a kontrollcsoport tagjai, sőt a belső kontroll lehetősége még az élettartamukat is megnyújtotta. A vizsgálat végére a kontrollcsoportban 67 százalékkal magasabb volt a halálozási arány, mint a kísérleti csoportban, melynek tagjai nagyobb felelősséget és döntési szabadságot kaptak az életük felett.

És hogy milyen szerepet tölt be a kontrollhely típusa a krónikus és gyógyíthatatlan betegek állapotának alakulásában? Az a daganatos betegséggel küzdő ember, aki úgy érzi, felelős az állapotáért, másként fog reagálni a diagnózisra és a kezelésre, mint az, aki úgy vélekedik, hogy a betegségét a balszerencse okozta. Egy belső kontrollhelyes beteg valószínűleg több energiát fog a gyógyulásába fektetni, tudatosabb lesz a gyógyszerei bevételében, mint egy olyan beteg, aki azt hiszi, hogy bármit tesz is, minden előre meg van írva. A külső kontrollhelyes ember sokkal passzívabb és fatalistább, „minek harcoljak, úgysem tőlem függ” attitűddel, tanult tehetetlenséggel fordul a betegsége felé. 

Hozott vagy tanult dologról van szó? 

A személyiségfejlődésre fókuszáló kutatások szerint bár velünk született hajlamunk van a külső vagy belső kontrollosságra, abban, hogy végül milyen kontrollhely lesz jellemző ránk, a tapasztalataink is nagy szerepet játszanak. Akik rendszeresen kudarcot vallanak, amikor megpróbálnak elmenekülni egy fenyegető helyzetből, előbb-utóbb feladják a küzdelmet.

Az úgynevezett tanult tehetetlenséget alátámasztó bizonyítékok eredetileg Martin Seligman és munkatársai kutyás kísérleteiből származnak, melyeket később Donald Hiroto és Seligman emberek bevonásával reprodukált. A résztvevők egy zajos szobába kerültek, de egyszerre mindig csak egy ember tartózkodott odabent. A kontrollcsoport tagjai megtalálták a módját, hogy kikapcsolják a zajt, míg a kísérleti alanyok esetében nem működött a kapcsoló. Amikor aztán át kellett menniük egy másik szobába, ahol szintén idegesítően hangos zaj fogadta őket, azok, akik előzőleg sikeresen megszüntették a hangforrást, ezúttal is gyorsan megtalálták a megoldást, ám akiknek korábban ez nem sikerült, még csak meg sem próbáltak lehetőséget találni a stresszor megszüntetésére: mind elsajátították a tanult tehetetlenséget, azaz megadták magukat a sorsuknak. 

A kultúra hatása

A Tufts Egyetem kutatói érdekes különbségre bukkantak a nyugati és a keleti kultúrák között a kontrollérzet tekintetében: 

  • A nyugati világban jellemző elsődleges kontroll azt a fajta kontrollt jelenti, amit a fentiekben is részleteztünk, vagyis hogy a külső események irányítása érdekében cselekszik az ember. 
  • A keleti kultúrákban ezzel szemben az eseményekre adott reakciók kontrollálásán van a hangsúly, ezt nevezik másodlagos kontrollnak. Japánban például, ami hagyományosan egy kollektivista kultúra, a gyermeknevelés során a másodlagos kontroll felé terelik a kicsiket: a gyerekek megtanulják a reakcióikat úgy a helyzethez igazítani, hogy azzal fenn tudják tartani a társadalmi harmóniát. Ez éles ellentétben áll az individualista kultúrák gyakorlatával, ahol a cél magának a helyzetnek a kontrollálása. 

Kutatások szerint mindkét stratégia jól működik a saját kultúrájának a kontextusában, ha pedig az elsődleges kontroll nem sikerül vagy nem lehetséges az egyénnek, a másodlagos kontrollnak is egészségjavító hatása lehet. 

A szakemberek ugyanennek a tanult tehetetlenségnek a tüneteit látják a legkülönbözőbb embercsoportoknál, például az abúzust elszenvedőknél, a családon belüli erőszak áldozatainál vagy a hadifoglyoknál. Azért vannak kevésbé lehangoló vizsgálatok is arra vonatkozóan, hogy a kontrollérzet mértéke bizonyos fokig tanult dolog: egy 2007-ben megjelent tanulmányból például kiderül, hogy a tűzoltók és azok a 9/11 utáni mentésben részt vevő emberek, akiket kiképeztek az ilyesfajta katasztrófákkal való megküzdésre, ritkábban szenvedtek poszttraumás stressztől az elkövetkező években. Az idősek otthonában tapasztaltakat pedig azok a jóval frissebb kutatási eredmények is alátámasztják, melyek szerint a legkülönbözőbb hivatások képviselői nagyobb jóllétről számoltak be, amikor lehetőséget kaptak a környezetük és a munkakörülmények valamilyen szintű kontrolljára. 

Nyugi, ura vagyok a helyzetnek! Vagy mégsem? 

Moukheiber szerint viszont ha túlzott mértékben a belső kontroll felé hajlunk, akkor az az irányítás, az ellenőrzés illúziójához vezet, ami pedig a mentális egészségünkre nézve súlyos következményekkel járhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

A KEVESEBB TÖBB. A MENTES JOBB. – MEGJELENT MENTES ANYU SZAKÁCSKÖNYVE

 

„Mentesen táplálkozó családnak főzni nagy kihívás. Ezt a lányaim mellett megtanultam. Ebbe a kötetbe olyan recepteket válogattam, amelyekből akár többhetes menü is összeállítható, gyorsan elkészíthető, így bőven jut idő a családra is. A könyvvel elsősorban a sorstárs mentes anyukák életét szeretném megkönnyíteni, de mindenki sok hasznos ötletet meríthet belőle."

Nemes Dóra újságíró, a Dívány szerzője, a Mentes Anyu megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Mentes receptekkel először „csak” meggyőződésből kísérletezett, majd a családban felbukkanó inzulinrezisztencia és gluténérzékenység óta kötelezően és elszántan foglalkozik.

Mentes Anyu szakácskönyve ide kattintva már rendelhető!

Promóció

„Aki azt gondolja, hogy mindent az ellenőrzése alatt tarthat, hajlamos lesz arra, hogy olyan hibáért kárhoztassa magát, amelyet közvetlenül nem is követett el, és a többiekkel is ugyanolyan könyörtelen lesz, mert azt gondolja, hogy ők is képesek ugyanarra az abszolút kontrollra. Nem ok nélkül használjuk az ilyen személyekkel kapcsolatban gyakran az angol kifejezést: control freak, azaz irányításmániás” – írja a pszichológus Az elme trükkjeiben.  

Nem meglepő módon azok, akiknek túlzott a belső kontrolljuk, nagyon gyakran perfekcionisták a szó rossz értelmében, és ettől könnyebben esnek a bináris gondolkodás csapdájába, vagyis abba, hogy egy helyzetet fekete-fehérre egyszerűsítsenek, miközben a világ összetett, gyakrabban szürke, mint fekete-fehér.

A bináris gondolkodás olyan, mint egy kapcsoló, amelyet csak be és ki lehet kapcsolni, miközben az objektív gondolkodásnak úgy kellene működnie, mint egy fényerő-szabályozónak.

„Az irányításmániás személy azt gondolja, hogy ami nem teljesen tökéletes, az semmit sem ér, azt el kell dobni. Elveszíti a kritikai gondolkodáshoz szükséges árnyalási képességét, és a mentális merevség állapotába jut. Ez gyakran arroganciának látszik, és emiatt a túlzottan belső kontrollú emberek is azon fáradoznak, hogy társadalmi kapcsolataik egészségesek és nyíltak legyenek” – magyarázza a szakember, aki szerint a túlzott belső kontrollnak egy másik veszélye „a megmentő szindrómája”, vagyis az, hogy az illető mindenkinek meg akarja oldani a problémáját, ez a viselkedés pedig csak látszólagos segítségnyújtás, valójában az irányításról szól, ami emberi kapcsolatokat tehet tönkre. 

Önmagában tehát nincs jó vagy rossz kontrollhely, az a fontos, hogy ne húzzunk sem az egyik, sem pedig a másik felé. Az egyensúly megtalálásának egyetlen útja pedig az, ha a lehető legalaposabban elemezzük a helyzeteket, és meghatározzuk, hogy a dolgok milyen mértékben függenek vagy nem függenek tőlünk.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.