A gazdagabb országokban sem jobb az oktatás
Az UNICEF által októberben közzétett jelentés szerint nem feltétlenül lesz magasabb színvonalú az iskolai oktatás attól, ha egy ország több nemzeti vagyonnal rendelkezik.
Az UNICEF által októberben közzétett jelentés szerint nem feltétlenül lesz magasabb színvonalú az iskolai oktatás attól, ha egy ország több nemzeti vagyonnal rendelkezik.
Van, hogy a tanár esik túlzásba, amikor fegyelmezni próbál egy rendetlenkedő gyereket, míg máskor a diák az, aki túl szemtelen, és a tanár úgy érzi, hogy nincs eszköze az ilyen helyzetek kezelésére. Az iskolában a diáknak jogai és kötelezettségei is vannak, és fontos, hogy mindkettővel tisztában legyen.
Középiskolát indít a Budapest School csapata, az első évfolyam 50-60 gyerek részvételével 2019 őszén indul. Fő céljuknak azt tekintik, hogy érdekes és izgalmas dolgokat csináljanak együtt, az már csak mellékes lesz, hogy közben az érettségire is felkészülnek.
Mit csinál három kamaszlány délutánonként? Dorka, Virág és Zsóf például számítógépes játékot, amivel aztán megnyernek egy versenyt.
Van, ahol egy szemeszter több millió forintba kerülhet, és az még csak a tanulás ára, de emellett a lakhatást is biztosítani kell, és még egy csomó más költség felmerül.
Igazából egyik sem, de mostanában inkább azzal az oldallal találkozunk, amelyik azt hangsúlyozza, hogy milyen sok előnye van a technológiai vívmányoknak az oktatásban. Pedig lehet, hogy nem ártana egy kis óvatosság. Számos tanulmány ugyanis pont arra hívja fel a figyelmet, hogyan hátráltatják ezek a dolgok a gyerekek fejlődését: a szabályozatlan kütyühasználat például könnyen indulatkezelési problémákhoz vezethet.
Egyre több lány érzi azt, hogy igenis van keresnivalója a tech szektorban.
Mitől szupertanár a szupertanár? Kik fogják ezt eldönteni? A jelentkezési határidő után, a döntősök bejelentése előtt most erről lesz szó.
Alulfizetettek, túlterheltek, és a körülmények miatt nem is igazán motiváltak ma Magyarországon az egyetemi oktatók, derült ki a felmérésünkből, melyben a hazai állapotokat az európaival próbáltuk összevetni. Persze külföldön sincs kolbászból a kerítés, de azért lényegesen jobbak a lehetőségek, mint itthon.
A segítő szándék hosszú távon nem mindig pozitív hatású, derül ki egy finn felmérésből. A túlzott anyai segítség a házi feladat írása során nem várt láncreakciót indíthat be.
Az iskolai táncoktatásnak köszönhetően a gyerekek együttműködőbbek, toleránsabbak lesznek, és még a tanulmányi eredményeik is javulnak.
A matekolimpián induló magyar csapat bemutat egy versenyfeladatot, amit elvileg bárki meg tud oldani. Neked megy? Teszteld magad!