Kütyük az iskolában: átok vagy áldás?

Igazából egyik sem, de mostanában inkább azzal az oldallal találkozunk, amelyik azt hangsúlyozza, hogy milyen sok előnye van a technológiai vívmányoknak az oktatásban. Pedig lehet, hogy nem ártana egy kis óvatosság. Számos tanulmány ugyanis pont arra hívja fel a figyelmet, hogyan hátráltatják ezek a dolgok a gyerekek fejlődését: a szabályozatlan kütyühasználat például könnyen indulatkezelési problémákhoz vezethet.

Manapság a magyar osztálytermekben is egyre gyakoribbá válik a különböző digitális eszközök használata, bár nyilvánvalóan elmaradunk az Egyesült Államoktól, ahol egy 2017-es felmérés szerint a tanárok 75 százaléka napi szinten alkalmaz valamilyen kütyüt az óráin. A leggyakrabban olyan laptopok vagy tabletek kerülnek elő, amelyeken tanulást segítő programok vannak, és a használatukkal a tanárok könnyebben nyomon követhetik a gyerekek fejlődését, írja az Edudemic.

Vannak azonban olyan amerikai intézmények, ahol már 3D nyomtatást vagy virtuális valóságot is használnak az oktatásban. Utóbbival a gyerekek úgy látogathatnak el távoli helyekre, hogy közben ki sem mozdulnak az osztályteremből, míg a nyomtatással könnyedén kézzelfoghatóvá tehetik a saját alkotásaikat. Bár ezek az eszközök még iszonyatosan drágák, nagy rá az esély, hogy a használatuk előbb-utóbb mindennapos lesz.

shutterstock 397853056
Shutterstock

Jó motivációs eszköz

Kovács Ági, a Budapest School tanára gyakorta használ tabletet, számítógépet és projektort az óráin. Az elmúlt évben például elsősöket tanított, és a matematikai alapokat az ingyenes Khan Academy applikáció egyes anyagaira építve vették át. Tapasztalatai alapján a gyerekeket jól lehet motiválni az eszközökkel, és a használatuk színesíti a foglalkozásokat. Ugyanakkor fontosnak tartja előre tisztázni, hogy mikor és milyen módon lehet ezeket használni, mert így nem terelik el feleslegesen a gyerekek figyelmét.

“A tanároknak érdemes a gyerekek okoseszközeire építeni. Számtalan appilikációt és online tanulós felületet be lehet emelni az oktatásba. Van például egy olyan oldal, ahol egy időben különböző csoportoknak lehet anyagokat összegyűjteni. Rendkívül muris vele dolgozni. Látványos, gyors és jól tanít a kollaborálásra” - mondja Kovács Ági.

A tanárnő szerint azok a gyerekek sem feltétlenül maradnak le, akik a hagyományos módszerekkel tanulnak, mert úgy véli, hogy gyakorlással minden behozható. 

Az ovisoknak még semmi szükségük kütyükre

A digitális technológia nagyban megkönnyíti a tanárok dolgát, mert új eszközöket ad a kezükbe, és segítségével könnyebben mérhetővé válik a diákok teljesítménye. De más esetekben pedig több kárt okoz, mint amennyit használ.

Amerikai felmérések szerint sok tanuló például kellemetlenül érzi magát, ha olyan programot kell használnia, ami értékeli a teljesítményét, és javaslatot tesz a tanárnak, hogy nyújtson extra segítséget. A gyerekek nehezen viselik, ha megbélyegzik őket, és kérdés, hogyan hat ez a későbbi teljesítményükre.

További probléma lehet, ha a túl sok kütyühasználat akadályozza a gyerek fejlődését. Különösen az ovis korosztály esetében lehet ez probléma, amikor a gyerekek rengeteget tanulnak a szabad játék során. Ugyanakkor a pedagógusokon egyre nagyobb a nyomás, hogy már ebben a korban is merevebb, iskolaihoz hasonló környezetet teremtsenek a gyerekek számára. Ez pedig akadályozhatja őket az körülvevő világ felfedezésében, ami a későbbiekben viselkedészavarhoz és más problémákhoz vezethet.

Kovács Ági szerint is bőven elég, ha a gyerek iskoláskorban találkozik először ezekkel az eszközökkel. “A gyerekeknek 6 éves korig semmi másra nincs szükségük, mint játékra, mozgásra a szabad levegőn, valamint autentikus felnőttekre. Nincs szüksége egy csöpp emberi lénynek idegen nyelvre, tévére, tabletre, online videókra.”

Az iskola előtt semmi szükségük nincs a gyerekeknek kütyükre
Az iskola előtt semmi szükségük nincs a gyerekeknek kütyükreShutterstock

“Később az őket körülvevő felnőttek dolga, hogy biztosítsák a megfelelő érzelmileg és fizikailag biztonságos környezetet ahhoz, hogy az érdeklődésüket minél jobban kielégíthessék. Tehát, ha ő el szeretne merülni a varrás, a gravírozás vagy a lépésszámláló-programozás világában, akkor ahhoz használhassa bátran a világhálót. És a legoptimálisabb, ha ezt nem egyedül teszi, hanem van egy felnőtt, aki ügyelni tud a biztonságra” - mondja a tanárnő.

Fontos a mérték

Sok gyerek már alapból, a szabadidejében is rengeteg időt tölt képernyő előtt, és pont az iskola az a környezet, ami mentes a tablettől és okostelefontól. Így amikor a tanárok megtervezik az óráikat, ez mindenképpen számításba kell venniük. A szülők számára általában nagy kihívás az eszközök használatának korlátok közé szorítása, mivel sok játék függővé teszi a gyereket, és a közösségi média csábításának is nehéz ellenállni. Felnőttek esetében már találtak összefüggéseket a túl sok kütyühasználat és az elhízás, valamint a figyelemzavar között, vagyis a gyerekek egészsége érdekében fokozottan oda kell figyelni.

Ugyanakkor az sem szerencsés, ha a mai technológiai vívmányokat teljesen mellőzik az oktatásból. Az életnek ma már nincs olyan területe, ahova ne szivárogtak volna be ezek az eszközök, ezért fontos, hogy a gyerekek megtanulják azokat megfelelően használni. De meg kell találni az egyensúlyt a hasznos kütyük és a hagyományos tanítási módszerek között. Egy beadandó dolgozat elkészítése például ma már gyerekjáték az internetnek köszönhetően, de a tanárnak oda kell figyelnie, hogy ki az, aki valóban kutatómunkát végez, és ki az, aki csak kimásolja az egészet a Wikipédiáról.

Legyél Te 2018 szupertanára! - Éjfélig még jelentkezhetsz!

A Dívány és a Lidl tavaly arra vállalkozott, hogy közös erővel igyekszik megtalálni azt a pedagógust, aki a legkreatívabb és legegyedibb módszerrel tanítja diákjait, és akinek óráit egyszerűen imádják a gyerekek. 2017-ben az olvasók Számadó Lászlónak szavazták meg ezt a megtisztelő címet. Az Árpád Gimnázium matematikatanára cirkusz- és játékszeretetével hódította meg a Dívány közönségét.

Mivel egy fontos, és szívünknek kedves pályázatról van szó, úgy döntöttünk, idén ismét belevágunk, és várjuk azoknak az általános iskolai tanároknak a jelentkezését, akik úgy érzik, bennük van minden ahhoz, ami a szupertanársághoz kell. A legfontosabb információk:

  • jelentkezés írásban 1 oldalban irokaszerknek@divany.hu címre
  • a jelentkezési határidő 2018. augusztus 13.
  • a 3 legjobbat szakértő zsűri választja ki
  • majd közönségszavazással találjuk meg a legjobb módszert kiötlő tanárt

A legötletesebb pályázatokat bemutatjuk, a győztes nyereménye pedig a Lidl jóvoltából egy iPad Pro és egy 100.000 forintos vásárlási utalvány, illetve ősszel, tanévkezdés után egy egészségnapos kitelepülés abban az iskolában, ahol a pályázat győztese tanít. Az Egészségnapon egy csodálatos világba érkeznek meg a gyerekek, mindeközben megismerve az egészség titkos „receptjeit”. Minden állomás az egészséggel kapcsolatos, minden korosztály számára élvezhető játékok és programok sokasága. Az esemény mottója: „Mindig a sárga úton haladj, és találkozhatsz az egészséggel, legyen az étel, aktivitás, sport vagy játék.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra