Az iskolában néha azt tanítják, mindenre van válasz. Sokszor azonban a kérdések fontosabbak, mint a válaszok: például ha a megfelelő kérdéseket teszed fel magadnak, könnyebben érheted el a céljaidat.
Tanárok, munkahelyek és szülők örökösen egyensúlyoznak a jutalmazás és a „hát ez alap, miért kéne érte jutalom” felfogás között. Az lenne a jó, ha az elvárt, hasznos, egészséges szokások belsővé válnának, és nem azért csinálnák őket az emberek, mert jutalmat kapnak érte, hanem maguktól. Illetve ha semmiért nem kapunk külső megerősítést, az elég demoralizáló. Mi a jó megoldás?
Kutatások szerint a tanulmányi teljesítmény szorosabban összefügg a kitartással, mint az intellektuális képességekkel. Ha nincs kellő akaraterőd, a benned rejlő potenciál elsorvad. Az önfegyelem viszont nagyban bejósolja a sikerességet. A saját magad felett aratott győzelmeid pedig többnyire fejben dőlnek el: nemcsak a gondolataid számítanak, hanem az agyadban zajló biológiai folyamatok is.
A figyelmünk olyan, mint egy zseblámpa: míg egyes információkat tudatosan emelünk ki a minket körülvevő ingeráradatból, addig más információkat kiszűrünk, homályban tartunk. Ez a szelekciós folyamat azért nagyon izgalmas, mert végső soron ez határozza meg, hogy milyennek ismerjük meg a világot. Az alábbi mókás képek sok mindent elmondanak mentális erőfeszítéseink főbb jellemzőiről és tipikus hibalehetőségeiről.
Szeretnél megszabadulni a rossz szokásaidtól és végre komolyabb változást elérni? Íme néhány praktika, melyekkel ráveheted magad, hogy elindulj a jó irányba.
Ha azt tapasztalod, hogy nem is emlékszel, mikor érezted jól magad utoljára. Ha a hétköznapokat összefolyó robotnak látod, amiből ki kellene lépned, de nem tudod, hogyan. Ha az év nagy részében azt mondogatod magadnak, hogy majd ha vége lesz, majd ha leadjuk, majd ha túl vagyunk ezen… akkor nem ismeretlen számodra a kiégés.
Van, hogy hiába határozzuk el, most jött el a fittség ideje, mostantól edzünk, tényleg, kitartóan, keményen.
Ezúttal Bérces Edit világcsúcstartó ultramaratoni futót kérdeztük arról, hogy mi a gond a mai hobbifutók hozzáállásával.
A mozgásra ösztönzés elég népszerű téma mostanában a közösségi médiában: elég csak megnyitni a Facebookot, már jönnek is szembe a sportoló ismerősök által posztolt futással vagy bringázással kapcsolatos grafikonok, naplementés idézetes képek.
„Az első csókig és a második pohár borig mindannyian halandók vagyunk” – mondta Eduardo Galeano uruguayi író. Bár az alkohol sok művészt nyomorba döntött, a mámor érzése hasonló a két orális élvezetben. A csókolózás azonban sokáig nem képezte tudományos érdeklődés tárgyát a betegségek terjedését leszámítva, pedig sokkal összetettebb motivációk állnak a hátterében, mint gondolnánk.
Túlélésünk és boldogulásunk kulcsa évezredek óta az alkalmazkodóképesség. Napjainkban ez elsősorban azt jelenti, hogy nyitottnak kell lennünk új készségek és ismeretek elsajátítására, mert (egyre kisebb túlzással) nem tudhatjuk, hogy a munka, amit ma végzünk, nem lesz-e automatizálható vagy felesleges az elkövetkező években.
Azt hisszük, hogy keménynek és kritikusnak kell lennünk, ha eredményes gyereket akarunk. A valóság épp az ellenkezője, a tartós és belső motivációhoz a biztatáson és a részeredmények, az erőfeszítés elismerésén keresztül vezet az út.
