42-féle okból csókolózunk. Legalább!

„Az első csókig és a második pohár borig mindannyian halandók vagyunk” – mondta Eduardo Galeano uruguayi író. Bár az alkohol sok művészt nyomorba döntött, a mámor érzése hasonló a két orális élvezetben. A csókolózás azonban sokáig nem képezte tudományos érdeklődés tárgyát a betegségek terjedését leszámítva, pedig sokkal összetettebb motivációk állnak a hátterében, mint gondolnánk.

Egy 2011-es evolúciós pszichológiai kutatás volt eddig az egyetlen, amely a csókolózás lélektanát vizsgálta a Psychology Today szerzője, Arash Emamzadeh szerint. A 170 fő részvételével zajló online vizsgálatban azt az eredményt kapták, hogy a férfiak inkább a szexuális együttlétet megelőzően, a nők pedig azt követően kezdeményeznek csókolózást. 

Kevés kutatás foglalkozott eddig a csókolózás pszichológiájával
Kevés kutatás foglalkozott eddig a csókolózás pszichológiájávalNikada / Getty Images Hungary

Sokat kellett várni azonban egy olyan tanulmányra, ami azt elemzi, hogy miért csókolóznak az emberek. Ashley Thompson és munkatársai Sexual and Relationship Therapy c. folyóiratban megjelent munkája az első, ami behatóbban foglalkozik a témával. A romantikus partnerek közötti csókolózás motivációit mérő YKiss? skála kifejlesztésekor azt találták, hogy legalább 42-féle különböző ok miatt csókolóznak az emberek. 

Te miért csókolóztál legutóbb?

#1 Heti hányszor csókolóztak a vizsgálatban részt vevő amerikaiak?

A kutatásban több tanulmányt mutatnak be a szerzők. Az első vizsgálatban 647 fő vett részt: köztük 295 nő, 84 százalékuk kaukázusi (fehér), 87 százalékuk heteroszexuális, 71 százalékuk élt elkötelezett kapcsolatban, átlagban 32 évesek voltak. A résztvevők életében átlagban 15 éves korukban csattant el az első csók, 19 másik személlyel csókolóztak eddig, a hosszú távú kapcsolatban lévő személyek pedig heti átlag 30-szor csókolóztak a partnerükkel. A második vizsgálatban hasonló összetételű mintával dolgoztak a kutatók: további 364 személyt vontak be a vizsgálatba.

Mindkét esetben azt kérdezték az emberektől, hogy a csókolózás kérdőívben felsorolt okai (amiket előzetesen teszteltek) milyen rendszerességgel fordultak elő az elmúlt egy hónapban a résztvevők életében. A válaszok segítségével ki tudtak fejleszteni egy mérőeszközt: a kérdőív 42 állítást tartalmaz, amelyek két fő faktorra vezethetők vissza, tehát a csókolózás mögött meghúzódó megannyi tényező hátterében két alapvető ok áll a kutatók szerint. 

A kutatásban részt vevők 13 százaléka nem tartotta magát heteroszexuálisnak
A kutatásban részt vevők 13 százaléka nem tartotta magát heteroszexuálisnaksvetikd / Getty Images Hungary

#2 A csókolózás a szexualitásról és a kapcsolódásról szól

A csók a fül helyett a szájnak mondott titok; a csókok a szerelem és a gyengédség hírnökei. 

– mondta a Casablanca sztárja, Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő. Nem árulunk el vele meglepetést, hogy a vizsgálat résztvevői is leggyakrabban hasonló okokból csókolóztak: szeretetből-szerelemből, vonzalomból, azért, hogy az izgalmi szintjüket (arousal) növeljék, vagy hogy kapcsolati forgatókönyveket kövessenek (pl. egymás köszöntése). Bár ezek a motivációk gyakran megjelentek az embereknél, korántsem csak ezek voltak a jellemzők. 

Példák a csókolózás mögötti szexuális/kapcsolati tényezőkre

1. Jó érzés.
2. Beindultam a másik fizikai megjelenésétől.
3. Meg akartam adni az alaphangulatot.
4. Kapcsolódni akartam a személyhez.
5. Erősíteni akartam az érzelmi köteléket.
6. Szórakoztat.
7. Meg akartam mutatni, hogy mit érzek iránta.
8. A személy vonzó volt.
9. Fel akartam izgulni.
10. További szexuális viselkedést akartam kezdeményezni.
11. Ki akartam fejezni az iránta érzett szerelmemet, szeretetemet.

A csókolózás minden felnőttkori életszakaszban fontos érzelemkifejezés
A csókolózás minden felnőttkori életszakaszban fontos érzelemkifejezésViewApart / Getty Images Hungary

#3 A csókolózás a célok elérésére és a bizonytalanság csökkentésére is szolgál

Hollywood egy olyan hely, ahol több ezer dollárt fizetnek egy csókért, de a lelkedért csak 50 centet.

– vélekedett a popkultúra tragikus sorsú ikonja, a csodálatos Marilyn Monroe. A csók eszközként való használata nem csupán a filmipar sajátja, hanem a mindennapi életben is előforduló jelenség. Sokszor azért csókolóznak az emberek, hogy elérjenek valamit: előnyökhöz jussanak, emeljék az önértékelésüket, megbántsák, féltékennyé tegyék a társukat. 

Példák a csókolózás mögötti célelérési/bizonytalansági tényezőkre

1. Dühös voltam a személyre, ezért megcsókoltam valaki mást.
2. Ki akartam egyenlíteni.
3. Fizetésemelést vagy előléptetést akartam.
4. Dacolni akartam a szüleimmel.
5. Szívességet akartam kérni.
6. Valakivel versengtem, hogy megszerezzem a személyt.
7. Meg akartam büntetni magam.
8. Növelni akartam a hírnevemet.
9. Népszerű akartam lenni.
10. Meg akartam bántani, alázni valakit.
11. Féltékennyé akartam tenni valakit.

#4 A férfiak gyakrabban használták a csókolózást céljaik elérésére

Thompson értelmezése szerint a nők azok, akik kapcsolati és érzelmi töltete miatt különösen értékelik a csókolózást, míg a férfiak a szexet, kiváltképp az orális szexet tartják sokra. Így a heteroszexuális férfiak a nők által kedvelt csókolózást fogják eszközként használni, ha szeretnének elérni valamit.

A nemek közötti hatalmi különbségek is bizonyára szerepet játszanak abban, hogy míg a nőket elég lekenyerezni egy-két csókkal, addig a férfiak esetében ennél lényegesen tovább kell menni. Ráadásul manapság az élet szinte valamennyi területén továbbra is férfiak vannak olyan pozíciókban, ahonnan szívességet tudnak tenni másoknak, míg nők esetében inkább bravúrnak tekinthető ez a teljesítmény, akik sokszor ki vannak szolgáltatva zaklatásnak és erőszaknak egy tárgyiasító kultúrában.

A kutatás mindenképpen rámutat arra, hogy a csókolózás nem teljesen rózsaszín, illetve korántsem csak a romantikáról szól, hanem kifejezetten maladaptív okok is állhatnak a hátterében.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek