Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Van, hogy hiába határozzuk el, most jött el a fittség ideje, mostantól edzünk, tényleg, kitartóan, keményen.
Van, hogy hiába fogunk bele egy diétába, fogyókúrába, életmódváltó-projektbe, egyszerűen nem megy. Valamiért nem. Pedig olyan klassz lenne. Az önértékelésünknek, a jövőképünknek, a hangulatunknak, az egészségünknek, a mentális képességeinknek mind remekül jönne, és ezt tudjuk jól, de egyszerűen NEM megy, túl nehéz. De vajon miért?
Számtalan okból, nyilván. Írtunk már korábban arról, hogy az étkezési szokásainkat befolyásolják a tapasztalataink, a környezetünk, az aktuális érzéseink, és arról is, hogy utálatos az edzés akkor, ha pechünkre rossz géneket örököltünk, ha túlbecsüljük a kapacitásunkat, vagy ha az edzéssel járó kellemetlen testi tüneteket (például: zihálást, izzadást, fáradtságot) a rossz kondinknak és nem a kemény munkánknak tudjuk be. Emily Balcetis szociálpszichológus TED-es előadásában most egy újabb érdekes magyarázattal áll elő a témában: az elménk működése, pontosabban az, ahogy az elménk láttatja velünk a világot, az tehet arról, hogy vannak, akik az edzést szó szerint nehezebbnek látják a többieknél.
És tényleg a konkrét látásmódunkról van szó. A látásunk ugyanis izgalmasan működik: hiába jön be egyszerre rengeteg információ a szemünkön, fókuszálni csak egy nagyon kis területre tudunk, akkorára, mint a hüvelykujjunk a kinyújtott karunkon. Ha fókuszálunk, minden más csak homályos, de ez igazából nem tűnik fel, az agyunk ugyanis kitölti a hiányos pontokat, élesíti a képet. Vagyis az a mód, ahogyan a világot – szó szerint – látjuk szubjektív, a saját szemüvegünkön, a saját elménken keresztül történik. És ez pontosan így van akkor is, ha edzünk.
Emily Balcetis és csapata egy vizsgálatsorozatban tesztelte a látás és a testedzés kapcsolatát. Első körben megmérték a kísérletben résztvevőinek derék-csípő arányát, ami a fizikai fittség megbízható mutatója (minél nagyobb az eltérés derék és csípő átmérője között, általában annál rosszabb a kondi). Ezután az emberek azt a feladatot kapták, hogy súllyal a lábukon gyalogoljanak el egy meghatározott célig. Kiderült, hogy a derék-csípő arány megbízhatóan bejósolja azt is, mennyire távolinak látja az ember a célt, vagyis mennyire tűnik számára nehéznek a feladat. Aki kevésbé volt jó kondiban, annak az előtte álló távolság nagyobbnak tűnt, a cél távolibbnak, szemben azokkal, akik jó formában voltak. A további vizsgálatokból aztán kiderült, hogy ez a megállapítás csak abban az esetben igaz, ha valaki nem motivált az edzésre. Minél motiváltabb volt valaki, annál rövidebbnek látta a távot, még akkor is, ha éppen gyalázatosan rossz formában volt.
Tehát, bár a fizikai állapotunk befolyásolja, hogyan állunk az edzéshez, mennyire találjuk nehéznek, nem ezen múlik, hogy végül megcsináljuk-e. Inkább azon, mennyire vagyunk elszántak a célunk megvalósítására, mennyire hiszünk abban, hogy képesek vagyunk elérni ezt a célt. Ha elszántak vagyunk, ha hiszünk magunkban, akkor a célunk sem tűnik elérhetetlennek, sőt könnyebb lesz végigcsinálni a feladatot, könnyebbé válik az edzés. Balcetis adatai alapján azoknak az emberek, akik a célra fókuszáltak, konkrétan a célon tartották a szemüket 17 százalékkal kevesebb erőfeszítésükbe került a feladat elvégzése és 23 százalékkal gyorsabban is hajtották végre, mint a többiek. A célra való fókuszálás megváltoztatta az emberek edzéssel szembeni szubjektív tapasztalatát: a feladat könnyebbé vált, még úgy is, hogy keményebben dolgoztak közben.
Az tehát, hogy mire fókuszálunk, konkrétan és átvitt értelemben egyaránt meghatározza azt, hogy mit látunk a világból, hogyan érezzük magunkat benne, hogyan értékeljük a környezetünket, saját cselekedeteinket. Ha nehéznek tűnik az edzés, ha nem bírunk belekezdeni, és ezzel dugába dől a fejben klasszul felépített életmódprojekt, akkor meg kell próbálni konkrét, elérhető célokra fókuszálni, azt tartani szem előtt. Mind képesek vagyunk tudatosan megtanítani magunkat arra, hogy máshogy nézzünk a dolgokra, és ezt a képességünket érdemes próbálgatni, használni, fejleszteni, de nem csak edzés előtt vagy közben: bármikor.
