Ki tudod szúrni a kávészemek között az emberi arcot?

Olvasási idő kb. 5 perc

A figyelmünk olyan, mint egy zseblámpa: míg egyes információkat tudatosan emelünk ki a minket körülvevő ingeráradatból, addig más információkat kiszűrünk, homályban tartunk. Ez a szelekciós folyamat azért nagyon izgalmas, mert végső soron ez határozza meg, hogy milyennek ismerjük meg a világot. Az alábbi mókás képek sok mindent elmondanak mentális erőfeszítéseink főbb jellemzőiről és tipikus hibalehetőségeiről.

Itt lapul a kis fej
Fotó: Pinterest

2014-ben szellemes feladvánnyal rukkolt elő a Huffington Post: a képeken azt a kávészemet kellett megkeresni, amin egy híresség arcának lenyomata látható. Bár elsőre egyszerűnek tűnik a feladat, némelyik ábra igazi kihívást jelent a szemlélőnek. Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeresen oldja meg?

Oszd be a mentális energiáidat, mert kimerülhetnek

Séra László általános lélektannal foglalkozó szakember, a Pszichológia pedagógusoknak című könyv figyelemről szóló fejezetének szerzője szerint a figyelmi működéseinket háromféleképpen érdemes értelmezni. Egyrészt egy szelekciós folyamatként, amelynek során élessé tesszük az észlelésünket, hogy az ingerek sokaságából bizonyos információkat felfogjunk és feldolgozzunk. Másrészt egy éber állapotot fenntartó folyamatként, ami abban segít minket, hogy fogékonyak maradhassunk az információk befogadására. Harmadrészt egy erőfeszítési folyamatként, ami által a figyelmi készletünk véges tartalékait elosztjuk, akaratlagosan egy tevékenységre fordítjuk. Persze az, hogy mekkora erőfeszítést vagyunk hajlandók tenni például azért, hogy kávészemek között emberi arcokat keresgéljünk, számos tényezőtől függ. 

Megtalálod Bruce Willist?
Fotó: Pinterest

Sokat számít a feladat érdekessége

Noha a különböző ingerdiszkriminációs feladatoknak – azaz amikor egy ingert meg kell tudni különböztetni a többitől – nagy hagyománya van a pszichológiában, a kávészemek közé rejtett hírességek utáni nyomozás újszerűnek, játékosnak, szórakoztatónak tűnhet az olvasó számára. Ez persze motiválttá teheti abban, hogy elvégezze a feladatot, amelynek könnyedsége a személy aktuális állapotán (például éhség, jóllakottság, kialvatlanság mértéke) és egyéb sajátosságain (például életkor) éppúgy múlik, mint figyelmi jellemzőin. 

Itt bizony elkélne Sherlock Holmes segítsége
Fotó: Pinterest

Mekkora a figyelmed erőssége, terjedelme, tartóssága?

A figyelmed lényeges sajátossága, hogy milyen erősen tudsz összpontosítani, tehát mennyire tudod kizárni a zavaró ingereket, hogy teljesen a feladatnak szenteld a koncentrációdat. A megoldás keresésében a figyelmed terjedelme sem elhanyagolható szempont, ugyanis ez fogja meghatározni azt az információmennyiséget, amit egy bizonyos időegység alatt kezelni képes a rendszered. Tehát ha egy adott időpillanatban több kávészemet tud egyszerre megragadni a figyelmed, akkor gyorsabban kiszúrod a híresség arcát. Előfordulhat olyan kép is, ami komoly fejtörést okoz, mert többszöri végigpásztázás után sem találod a sztárt. Szorult helyzetedben a figyelmed tartóssága lesz a segítségedre: ez az a képességed, hogy mennyi ideig tudod a figyelmedet egy tárgyra, jelenségre fókuszálni, illetve mikor fáradsz el mentálisan, és adod fel a heroikus küzdelmet a kávészemekkel szemben. 

Jó a kávészemek fekvése
Fotó: Pinterest

A leghíresebb figyelmi tesztek

Bár a Huffington Post képei kreatív demonstrációját adják figyelmünk működésének, természetesen nem tekinthetők pszichológiai mérőeszköznek. Figyelmi teszteket azonban szép számban dolgoztak ki a szakemberek, többek között azért, hogy mérni tudják a figyelem fejlődésében 6-7 éves korunk körül bekövetkező ugrásszerű változást, ami az iskolaérettség egyik mércéje is. 

  • Bourdon-teszt: nagyon hasonló ahhoz, mint amikor kisiskolás korunkban újságcikkekben betűvadászatot játszottunk. A koncentrációt és fáradékonyságot mérő teszt során megadott betűket kell áthúzni egy betűhalmazból. Mivel a feladatot hosszú időn keresztül, 10-30 perc időtartamban kell végezni, a vizsgálati helyzet a monotóniatűrésről is sok mindent elárul. 
  • Szék-lámpa teszt: 5 évesnél idősebb ovisok szokták kitölteni. A vizsgálólap két oldalán 21 sorban soronként 19 ábra látható, többek között szemüveg, hajó, dominó, ágy és házikó. A gyerekeknek a székeket és a lámpákat kell megtalálnia, majd áthúznia. A teszt időtartama 5 perc, minden perc végén meg kell jelölnie a lurkónak, hogy hol tart. Az értékeléskor elsősorban a kihagyások (amikor nem húzott át széket vagy lámpát) és a tévesztések (amikor nem széket vagy lámpát húzott át) számát nézik, valamint a haladási sebességet. 
  • Pieron-teszt: logikájában a fentiekkel megegyező eszköz, amit az 1900-as évek elején hoztak létre. A vizsgálati lapon 20 sorban 400 darab, egyenként 4 milliméter nagyságú négyzet található, amelyekből különböző helyeken kis vonalkák állnak ki. Mivel ezek az ingerek hasonlóbbak egymáshoz, mint a szék-lámpa teszt ábrái, így a tesztkitöltőnek nehezebb dolga van az ingerek azonosításával. 
Egyes sportágakban nem lehet kihagyni
Fotó: Alex Eggermont / Getty Images Hungary

A sportpszichológiában is alkalmazzák őket

A Pieron-teszt segítségével nem pusztán a monotóniatűrésről és a figyelem fenntartásának képességéről tudhatunk meg értékes információkat, hanem például a kockázatvállalási hajlandóságról is. Vannak ugyanis olyan tesztkitöltők, akik hamar végigérnek a vizsgálati lapon, de több hibával dolgoznak. Ez a fajta működésmód végzetes lehet az olyan sportágakban, ahol egyrészt a figyelem kihagyásának korrigálására korlátozottak a lehetőségek (például, ha egy judós beleszalad egy ippont jelentő dobásba), másrészt a hibázás a versenyző testi épségét is veszélyezteti (például a motocross esetében). 

Azt is érdekes lehet megvizsgálni, hogy a tévesztések inkább a feladat elején, közepén vagy végén következnek-e be. A teszt elején történő gyakori hibázás hátterében állhat szorongás, lámpaláz is, illetve a bemelegítés hiányos volta, amikor a sportoló fejben még bent maradt az öltözőben. A féltávnál történő tévesztések motivációs problémákat jelezhetnek (messze a kezdet, illetve a feladat végét jelentő hajrá), míg az utolsó sorokon felszaporodó melléfogások rendszerint a fáradásnak tudhatók be. 

Dolgoztasd meg a figyelmedet!
Fotó: vgajic / Getty Images Hungary

A figyelmedet is tudod edzeni! 

A gyerekkori figyelemzavar kezelésének hasznos módjairól alábbi cikkünkben írtunk részletesen. Természetesen a különböző meditációs technikák elsajátításának is kulcsszerepe lehet abban, hogy jobban tudjunk koncentrálni az élet különböző területein. Itt most csak három olyan egyszerű dologra térnénk ki röviden, amit te is bármikor alkalmazhatsz. 

  1. Fókuszálj egy ceruza hegyére! Ha kéznél van nálad egy ceruza, vedd elő és tartsd magadtól mintegy egy méter távolságra. Ne tegyél semmi mást, csak nézd a hegyét, miközben teljesen kiüríted a gondolataidat, még a ceruza hegye sem jut az eszedbe. Milyen hosszú ideig tudod ezt megtenni? Te is megfigyelheted, hogy némi gyakorlással egyre tovább tudod fenntartani ezt az állapotot. 
  2. Tippeld meg az időt! Ha kéznél van a telefonod, indítsd el a stoppert, de ne nézd a készülék kijelzőjét a startot követően. Próbálj ráérezni arra, hogy mikor telik el egy perc, és akkor nyomd meg újra a mobilodat. Mennyire jártál közel a valósághoz? Tudtál koncentrálni az idő múlására, vagy elkalandozott a figyelmed? 
  3. Olvass szépirodalmat! Egy kézbe vehető könyvnek megvan az a nagy előnye a monitoron történő olvasáshoz képest, hogy nem fogsz tudni pár bekezdés után átklikkelni a közösségimédia-oldalakra különböző információmorzsák gyors bekebelezése céljából. Ha el tudsz mélyedni egy jó regényben, idővel a figyelmed hosszú idejű fenntartását igénylő többi feladatban is edzettebb leszel. Az olvasás egyéb áldásos hatásairól pedig még szót sem ejtettünk.
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.