Nagy lábon él – mondjuk arra az emberre, aki fényűző, költekező életmódot folytat, szereti a luxust és nem sajnálja a pénzt semmire. De mi köze a lábméretnek a vagyonhoz és a pénzköltési szokásokhoz? A szólás eredete egy furcsa középkori divathóbort.
Makrancos Kata nevét mindenki ismeri, aki valaha is találkozott Shakespeare-drámákkal. Ez a kotnyeles és csípős nyelvű hölgy arról volt ismert, hogy miatta szerény húgának több tucat kérőt kellett visszautasítania, csak mert a nővérnek volt illendő előbb kiházasodni. Kata megzabolázásának története szólhatott volna arról is, hogy rátesznek egy nyelvbilincses szájkosarat, és számukra a probléma meg van oldva. Abban a korban ugyanis ez még bevett szokás volt.
Gilles de Rais művelt bretagne-i nemes, kiváló katona és Szent Johanna egyik legmegbízhatóbb harcostársa volt, aki hősiesen szolgálta Franciaországot a százéves háborúban – „szabadidejében” pedig a történelem egyik legvéresebb sorozatgyilkosaként legalább 150 gyereket mészárolt le döbbenetes kegyetlenséggel. Sokak szerint a pedofil és nekrofil hajlamokkal megvert, sátánista lovag személye ihlette a népmesebeli feleséggyilkos, Kékszakáll alakját.
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A pszichopata sorozatgyilkosok nem a modern kor szülöttei, a történelem kezdetétől ismerünk bomlott elméjű elkövetőket, akik tömegestül szedték áldozataikat: azokban az időkben, amikor még nem létezett a pszichológia tudománya, a gyilkosok borzalmas tetteit természetfeletti erőkkel, sátáni machinációval magyarázták. Ez történt a leghíresebb „vérfarkasper” esetében is: a 16. századi német kannibál sorozatgyilkos, Peter Stumpp – aki negyedszázad alatt legalább 16 embert ölt meg – kínvallatás nyomására bevallotta, hogy lepaktált az ördöggel.
Úgy érzed, túl sok felesleges adót fizetsz? Nem is gondolnád, mennyire szerencsés vagy azokhoz képest, akiknek a szakálluk vagy éppen a kebleik miatt kellett jelentős pluszpénzeket utalniuk az államkasszába – írásunkban összegyűjtöttük a történelem legfurcsább adóit.
Sokan azt gondolják, hogy középkorúként az ember lemondhat a karcsú alakról, és mindenképpen túlsúllyal kell számolnia, ami ellen nem tehet semmit, mert az anyagcseréje lelassulása miatt a pluszkilók automatikusan megérkeznek. Ám a tudomány másképp gondolja.
Luxemburgi János valószínűleg az egyik legvakmerőbb király a történelemben, aki méltán érdemelte ki az utókor tiszteletét: a hagyomány szerint a százéves háború döntő ütközetében, a crécyi csatában bátran vágtatott a küzdelembe, annak dacára, hogy régen elvesztette szeme világát.
Ahogy az élettér egyre drágább lesz, a helytakarékos lakberendezési trükköknek a népszerűsége úgy növekszik. De ki gondolta volna, hogy a legújabb trendeket a középkor nyomora fogja megihletni. A dobozágy reneszánszáról írtunk.
A történelem tele van gyengekezű uralkodókkal, akik hatalommániájukat és elfajzott vágyaikat élték ki valódi kormányzás helyett, akadnak azonban olyan koronás fők, akik kiváló tehetséggel látták el tisztüket, mégsem voltak híján bestiális perverzióknak: a 15. században élt milánói herceg, Galeazzo Maria Sforza felvirágoztatta városállamát, miközben Itália-szerte rettegve beszéltek rémtetteiről és féktelen brutalitásáról.
897-ben VI. István pápa parancsára bíróság elé állították az egyházfő elődjét, Formózusz pápát: az ügy furcsasága „mindössze” annyi volt, hogy a vádlott egy évvel korábban elhalálozott, a Szentszék pedig egy oszladozó hullára mondott ki ítéletet. A bizarr „tetemzsinat” megrendezésére valószínűleg politikai konfliktus miatt került sor.
Ő a ludas a dologban – mondjuk arra az emberre, akiről kiderül, hogy valamely csíny, átverés, rosszaság felelőse. De vajon miért pont az inkább ostobaságáról, mintsem csínytevő hajlamáról ismert lúddal hozzuk összefüggésbe a hasonló személyeket? A válasz régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk.
