Úgy érzed, túl sok felesleges adót fizetsz? Nem is gondolnád, mennyire szerencsés vagy azokhoz képest, akiknek a szakálluk vagy éppen a kebleik miatt kellett jelentős pluszpénzeket utalniuk az államkasszába – írásunkban összegyűjtöttük a történelem legfurcsább adóit.
Augustus megadóztatta a szingliket
A Római Birodalom első császára, a Kr. e. 27-ben trónra lépett Augustus egy sor jelentős intézkedéssel próbálta javítani az örök város túlságosan lezüllött erkölcseit és fellendíteni a rómaiak házasodási, gyereknemzési kedvét: súlyos büntetést rótt ki a házasságtörőkre, megengedte, hogy szabad római polgárok felszabadított rabszolgákkal házasodhassanak, továbbá pluszadót vetett ki a hajadon férfiakra és nőkre, ami nem aratott éppen osztatlan sikert. Ez csupán egy volt az uralkodó által bevezetett rengeteg új adónemből – létrejött többek között az 5 százalékos örökösödési adó, az árveréseken értékesített áruk, illetve a rabszolgák kereskedelme után pedig ezentúl forgalmi adót kellett fizetni –, melyekkel Augustus a polgárháborúk miatt kiürült császári kasszát igyekezett feltölteni.
Vespasianus a vizeletre vetett ki adót
Hasonló volt a helyzet egy évszázaddal később, Kr. u. 69-ben, amikor Vespasianus császár került a Római Birodalom élére: elődje, Néró féktelen költekezésével teljesen kimerítette az államkasszát, az új uralkodónak pedig sürgősen új bevételi források után kellett néznie. A kreativitásáról és humoráról ismert császár egyik ötlete az emberi vizelet megadóztatása volt, ami mai szemmel furcsának tűnhet, az ókori Rómában azonban teljesen logikus lépésnek számított: a pisit ugyanis akkoriban számos módon hasznosították, ammóniatartalma miatt például kiválóan alkalmas volt ruhák fehérítésére, tisztítására, a bőr cserzésére.
Vespasianus a vizeletadóval a nyilvános illemhelyek üzemeltetőit sújtotta, hiszen ők jártak jól az összegyűjtött és jó pénzért továbbadott pisivel: döntését természetesen sokan bírálták, köztük saját fia, a később szintén császárrá lett Titus is. Az ismert anekdota szerint, amikor Titus nemtetszését fejezte ki apjának a vizeletadó ügyében, amaz az orra alá dugott egy, az új adónemből befolyt pénzérmét, és megkérdezte tőle, bántja-e a szaga – a fiú nemleges választ adott, a császár pedig a híressé vált mondással felelt: „Látod, a pénznek nincs szaga.”
Nem akarsz harcolni? Fizess!
A középkor feudális rendszerében a király vazallusai egyebek mellett katonai szolgálattal tartoztak az uralkodónak a nekik adományozott földbirtokért cserébe, előfordult azonban, hogy a földesúr nem kívánt részt venni a háborúban: ebben az esetben egy előre meghatározott összeget kellett fizetnie az államkassza részére, mellyel kárpótolta a királyt a veszteségért. Ez különösen Angliában számított bevett szokásnak a 11–12. században, az 1215-ben keletkezett Magna Charta azonban megtiltotta az efféle kompenzációt, és kötelezte a földesurakat, hogy minden esetben vonuljanak hadba uralkodójuk oldalán.
Az oroszok a szakálluk után adóztak
Az Orosz Birodalom talán legjelentősebb uralkodója, Nagy Péter cár több mint negyven éven keresztül vezette országát, melyet igazi európai nagyhatalommá fejlesztett részben hódítások, részben reformok segítségével. A cár 1698-ban egy európai körutazás során megállapította, hogy a fejlett nyugaton a férfiak borotvált arccal járnak, az elmaradott Oroszországban azonban még mindig a hosszú, bozontos szakáll a divat: hazatérve azonnal tilalmat vezetett be az arcszőrzetre, a rendőrség köteles volt minden törvényszegőt – vagyis szakállas embert – azonnal, helyben megborotválni. A nép természetesen nem nézte túl jó szemmel a markáns intézkedést – tudniillik a hosszú szakáll a keleti ortodox egyházban is fontos szereppel bír –, az uralkodó pedig idővel megenyhült, és módosított a törvényen: tiltás helyett pluszadót rótt ki azokra, akik továbbra is szakállat szerettek volna viselni.
Az évente befizetett összeg – vagyonos polgárok számára 100, egy átlagembernek 30 rubel, míg egy jobbágynak csupán napi egy kopejka – fejében a hatóságok kiállítottak egy igazolást, miszerint az illető a következő 12 hónap során törvényesen hordhat arcszőrzetet: a bizarr adónem annyira sikeresnek bizonyult, hogy csak évtizedekkel Nagy Péter halálát követően törölték el. A rossz nyelvek szerint a cár nem is annyira „civilizációs okokból”, inkább irigység miatt orrolt meg a szakállas emberekre, ő maga ugyanis rendkívül gyér testszőrzettel rendelkezett, és még bajuszt is alig tudott növeszteni.
Az indiai nőket a kebleik miatt sújtotta adó
A 19–20. század fordulóján a brit protekció alatt álló dél-indiai Travancore Királyságban (napjainkban a modern India Kerala állama) rendkívül erős kasztrendszer uralkodott, a polgárok már első ránézésre, öltözködésük alapján is könnyen megállapították egymásról, ki melyik kaszthoz tartozik. Az alacsonyabb kasztokhoz tartozó nők a hagyomány szerint nem fedhették el a mellüket, idővel azonban egyre többen szegték meg ezt az íratlan szabályt, mire a király szigorú intézkedéssel reagált: pluszadót vezetett be minden renitenskedő hölgy számára.
Az új rendelkezés természetesen sokaknál kiverte a biztosítékot: egy Nangeli nevű asszony egészen radikális módját választotta a tiltakozásnak, levágta a saját mellét, nem sokkal később azonban belehalt a vérveszteségbe. Az uralkodó idővel visszavonta ezt a teljesen értelmetlen adónemet, és megengedte az alacsonyabb kasztok hölgyei számára, hogy kedvük szerint válasszák meg, milyen ruhát viselnek a felsőtestükön.
Cigizz és adózz!
Egészen bizarr döntést hozott 2009-ben a kínai Hubej tartomány vezetése: a helyi gazdaság megsegítésének érdekében dohányzásra, méghozzá saját, Hubej márkájú cigarettájuk szívására kötelezték a köztisztviselőket és a tanárokat, így próbálva minél nagyobb jövedéki adóhoz jutni. Azokat az önkormányzatokat, akik nem tesznek eleget a törvénynek, és nem vásárolnak elegendő mennyiségű dohányterméket, illetve azokat a dolgozókat, akik nem szívnak elég cigarettát vagy éppen rossz – külföldi vagy Kína más részén gyártott – márkákat választanak, súlyos bírsággal sújtották volna, a rendelkezést azonban végül visszavonták, egyebek mellett egészségügyi okokra hivatkozva.
Az olaszok az árnyékot adóztatják
A bonyolult és gyakran átláthatatlan olasz adószabályok értelmében 1993 óta pluszadó fizetésére kötelezhetők azok a vendéglátóhelyek, boltok és utcai standok, melyek cégérei, hirdetései árnyékot vetnek a járdára, vagyis a járókelőket, turistákat akadályozzák a napfény élvezetében (a teraszokon elhelyezett napernyők és árnyékolók nem számítanak, ezek ugyanis egy másik adószabály hatáskörébe esnek). A bizarr jogszabályt egészen 2015-ig sehol sem alkalmazták, ekkor azonban a Veneto régióban található 30 ezer fős kisváros, Conegliano vezetői úgy döntöttek, élnek törvény nyújtotta jogukkal, és ezentúl beszedik az árnyékadót: az érintett kereskedőket, vendéglátósokat nem villanyozta fel az ötlet, egyikük úgy nyilatkozott, mindössze annyi a különbség az árnyékadó és a maffiának fizetett védelmi pénz között, hogy előbbi legális.
