A napom minden reggel kutyasétáltatással kezdődik, ami nagyjából annyit jelent, hogy félálomban követem a kutyáimat a kijelölt, és tulajdonképpen az egyetlen lehetséges útvonalunkon.
A kisgyerekek már háromévesen olyan erősen tudnak harapni, mint a kutyák.
Azt a kutyafáját, mondhatnánk a képek láttán, pedig kutyafáról ez esetben szó sincs, azt a mezei ebek kapkodják itt nálunk a parkban.
Gyerek Sziget 2010.
Egy állat – leginkább kutya – támadása nemcsak testi, hanem lelki sérülést is okoz áldozatának.
Kicsit szorongva kanyarodom le a városszéli úton a kutyamenhely felé. Érkezésünket fülsiketítő lárma fogadja.
A bezártságot a gyerekek is, meg mi is eléggé unjuk már. Persze lehet otthon is rengeteg jó dolgot csinálni, de mennyivel jobb rövidgatyában rohangálni meg mászókázni.
Kutya már bőven a gyerekek előtt is volt. Persze kirakhattuk volna a kocsiból a sztráda mellett, vagy leadhattuk volna egy sintértelepen. Hát nem tettük.
Néha tényleg egyszerűbb lenne, ha egyes helyekre kapásból ezt írnák ki.
Hogyan alszik apa húsz centin, avagy elég-e egy ágy anyának, apának, a két gyereknek – és a kutyának?
Kétgyerekes apukai beszámoló a dolgos hétköznapokról. Amelyben ezúttal a kutyáé a főszerep.
Az év videója arról, hogyan próbálja megtanítani egy kutya kúszni a kisbabát. Plusz bébiszittelő kutyák.
