kutatás 19 - Dívány

Címke: kutatás
885 találat

Articles tagged kutatás

Testem • 2023. 10. 29. 06:16

Már 30 éves kor alatt megnő a szívroham és a stroke kockázata, ha erre nem figyelünk

Egy új tanulmány szerint azok a 20 és 30 éves fiatalok, akiknek mentális problémáik vannak, nagyobb eséllyel kaphatnak szívinfarktust és stroke-ot. Magyarországon évente csaknem 30 ezer ember kerül kórházba stroke megalapozott gyanúja miatt, közülük körülbelül 12 ezren halnak meg akut agyi érkatasztrófa következtében. A súlyos trauma túlélőinek többsége pedig tartós ápolásra szorul.

Életem • 2023. 10. 08. 12:56

Veszélyesen magányosak a mai fiatalok: már ezért is hajlandóak fizetni

Pénzért vett barátságokkal igyekeznek elűzni a magányt a huszonéves fiatalok. Kiderült ugyanis, hogy a Covid előtti állapothoz képest a Z generáció tagjai többet költenek olyan programokra, ahol barátokat szerezhetnek. Ennek pedig az az oka, hogy túlságosan magányosnak érzik magukat. Miután a boldogságot nem, ezért a barátokat próbálják meg pénzért megvásárolni.

Testem • 2023. 10. 05. 10:06

Így látszik a szemeden, hogy baj van a hallásoddal

Egy új kutatás szerint az emberek szeme a halláskárosodás korai jeleit is megmutathatja. Azaz léteznek olyan, a látószervben eddig rejtve maradt változások, melyek elsősorban nem a látásromlás, hanem a halláskárosodás első jelei lehetnek.