Ez az oka, hogy az ébresztőóra sípszója előtt felébredsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberek jelentős része szoros időbeosztás szerint él a hétköznapokon. Az ébresztőóra hangjára ébredni sokszor kellemetlen, azonban van, amikor éppen az előtt kinyílik a szemünk, mielőtt megszólalna. Vajon miért?

A világ lakosságának mintegy felét érinti valamiféle alvászavar, ami miatt akár rendszeresen is felébredhet éjszakánként a leglehetetlenebb időpontokban. Gyakran előforduló jelenség az is, hogy éppen az ébresztőóra hangja előtt pattannak ki a szemeink. Ez is egyfajta alvászavar lenne? Utánajártunk.

A Díványon is rendszeresen találkozhattok az alvással és a pihenés fontosságával foglalkozó cikkekkel, nem véletlenül. Az egészséges életmód egyik feltétele az éjszakai nyugalom, a test és az immunrendszer regenerálódásához elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. 

Nem mindenki ébred könnyen reggelente, ezért jó az ébresztőóra
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Jó, ha az ébresztőóra hangjával indul a nap?

Biztos előfordult már legalább egyszer mindenkivel, hogy magától ébredt a megfelelő időben, anélkül, hogy az ébresztőóra – vagy mostanság inkább az okostelefon ébresztő funkciója – jelzett volna. A jelenség általános, sokaknak egyáltalán nincs szükségük külső segítségre az ébredéshez. A kérdés adott: mitől függ, hogy kik képesek felébredni a kellő időben maguktól, és vajon ez egészséges-e?

A kutatások szerint az emberiség felnőtt részének fele nem képes éjjelente hatékonyan pihenni, ennek hátterében különféle alvászavarok állnak, melyek a koronavírus elterjedése óta ráadásul egyre szélesebb réteget érintenek. S míg az alvási nehézségek betegségek jelei és szövődményei is lehetnek, a könnyen induló reggelek inkább a testfunkciók megfelelő működésére utalhatnak.

Miért ébredünk magunktól?

A különös jelenséget a Live Science munkatársai is vizsgálták, és szakértő segítségével igyekeztek megfejteni, vajon mi az oka annak, hogy egyesek rendre maguktól ébrednek. Dr. Sudha Tallavajhula, az UTHealth Houston neurológusa úgy véli, a cirkadián ritmus megfelelő működése lehet ennek az oka. 

A napi 24 óráját felölelő cirkadián ritmust leginkább a fények befolyásolják, testünk a nappali órákban van igazán elemében. Ahogy sötétedik, hormontermelésünk is átáll a pihenésre, melatonint kezd termelni, ez az, ami az alvásra felkészíti a szervezet különböző részeit. Amikor pedig pirkadatkor ismét beszűrődik némi fény, a melatonintermelés leáll, és a test felkészül az ébredésre. 

Programozható életritmus

Bár sokan otthon is fényárban készülnek a lefekvésre, é teljesen besötétített szobában hajtják álomra a fejüket, érdemes a nap járásához igazítani otthonunkat is, hogy cirkadián ritmusunkat segítsük. Félhomályban, kevésbé zajos környezetben testünk is hamarabb lecsendesedik. A szakértő szerint az ébredés is tanulható: ha valaki rendszeresen ugyanabban az időben kel és fekszik, és természetesen megfelelő mennyiségű időt tölt alvással közben, egyre többször tapasztalja majd, hogy ébresztőóra nélkül is képes pont akkor felébredni, amikor szükséges.

A cirkadián ritmus programozható
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Dr. Sudha Tallavajhula azt is nyomatékosította, hogy még az sem baj, ha az első, 2-3 óra alvást követően felébredünk, hiszena különféle alvásszakaszok közti átmenet nem minden esetben olyan egyszerű, érdemes azonban ilyenkor a sötétben-félhomályban várni az álmot. Ha azonban hosszabb periódusokra éberek lennénk éjjelente, az alvászavart vagy szervi problémát is jelezhet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.