Egy új kutatás szerint az emberek szeme a halláskárosodás korai jeleit is megmutathatja. Azaz léteznek olyan, a látószervben eddig rejtve maradt változások, melyek elsősorban nem a látásromlás, hanem a halláskárosodás első jelei lehetnek.
A kutatók által felfedezett új módszer ráadásul semmiféle műszeres beavatkozást nem igényel. Elég csupán figyelmesnek lenni, és a saját szemünket használni.
A hallásteszt csak későn jelez
Amikor hallásproblémával segítségért fordulunk, az orvosok szinte kivétel nélkül a fülünket vizsgálják meg. Azt a hangerőt, amelynél a betegek először észlelnek egy tiszta hangot, a hallásküszöbüknek nevezik. Ha ez a határérték túl magas, az azt jelenti, hogy hallókészülékre van szükség. Ám ezzel a hallásteszttel van egy kis probléma: csupán csak az első halláskárosodásra utaló jelek után tíz-húsz évvel észleli, hogy a fülünk már nem a régi.
Így árulkodik a szem a hallásunkról
A Torontói Egyetem és a kanadai Rotman Kutatóintézet kutatói azonban feltaláltak egy ennél potenciálisan jobb módszert. Ehhez elég volt csak alaposan megfigyelniük a vizsgálatban részt vevők szemét, miközben ők valakinek a beszédét hallgatták. A szemekben ugyanis a hallászavar árulkodó jelét azonosították.
A kutatók észrevették, hogy minél rosszabbul hall valaki, annál határozottabb lesz a tekintete, hiszen, ha a fülét nem tudja funkciójának megfelelően használni, akkor elkezd a szemével „hallgatózni”.
Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a szemek kevésbé mozognak, amikor az emberek valamire nagyon koncentrálnak, vagy erősen gondolkodnak. Ilyen például, amikor valaki a memóriáját teszteli. Ebben az esetben a szemmozgás általában csökken, olyan, mintha az illető csupán egyetlen helyet bámulna a térben.
A kutatók bebizonyították, hogy a szem mozdulatlansága nem csupán az összpontosításnak, hanem annak is a jele, ha valakinek a szokásosnál nagyobb erőfeszítést kell tennie azért, hogy halljon másokat.
Kimerevedett tekintet
A tanulmány három kísérletből állt, amikor a hallásukat egészségesnek gondoló fiatal felnőttek kényelmes hangerővel hallgatták a hangokat, miközben állukat a pupilla- és szemmozgásukat rögzítő számítógép képernyője előtti támaszon pihentették.
A vizsgálat első részében beszédhangokat játszottak le a résztvevőknek, melyeket értelmetlen fecsegéssel tarkítottak. A tesztalanyoknak minden beszédkör után ki kellett tölteniük egy gyors hallás utáni tesztet arról, hogy mit értettek meg a szövegből. A beszéd hallgatása közben az előttük lévő képernyő vagy üres volt, vagy rögzített négyzetet mutatott.
A kutatók észrevették, hogy minél nehezebben lehetett érteni a beszédet, a szemmozgások annál inkább lelassultak, lecsökkentek. A tekintet kimerevedését a jobb beszédértéssel társították.
A második kísérletben a résztvevők rövid mondatokból álló listát hallgattak, miközben egy pont véletlenszerűen mozgott a képernyőn. A hallásértési teszt eredményei ismét azt mutatták, hogy a szemmozgás csökken, ha a beszédet kevésbé érteni, és emiatt nagyobb erőfeszítés szükséges a halláshoz.
Ha nem értjük a szöveget, akkor sem összpontosítunk
A harmadik kísérletben résztvevőknek külön-külön kellett meghallgatniuk két, mindössze 10 perces történetet egy podcastből. Az egyik történet eseményeit időrendben összekeverték, míg a másikét ugyan sorban mondták el, de a beszédet emberi hangzavar szakította félbe, aminek folyamatosan változott a hangereje, hogy könnyebbé vagy nehezebbé tegye a történet hallgatását. Mindeközben a résztvevők előtti képernyőn tizenhat pont volt látható, amelyek véletlenszerűen mozogtak a történetmesélés során. Ezt a feladatot is szövegértési teszt követte.
A kutatók megfigyelték, hogy a hangzavarral tarkított szöveg hallgatása közben a hallgatók szeme jobban mozgott, mint akkor, amikor épp történetet hallgattak.
Ez összhangban van azzal a hipotézissel, hogy tudatosan nem fektetünk bele nagy energiát, nem koncentrálunk erősen akkor, amikor egy érthetetlen történetet hallgatunk.
De miután az épen hagyott történetet emberi beszéd takarta – olyan, mintha egy nyüzsgő étteremben próbálnának meghallgatni egy beszélgetést –, a résztvevőknek extra erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy meghallják, miről is beszélnek. Amikor a háttérzaj halkabb volt, a résztvevők szeme többet mozgott, ám amikor a feladat nehezebbé vált, jól láthatóan „megállt” a tekintetük.
A pupillák kitágulása vagy összehúzódása mindhárom esetben csak keveset árult el a hallás utáni értésről, míg a képernyőn látottak csupán csekély hatással voltak a szemmozgásra.
A vizsgálat eredményei arra utaltak, hogy a beszélgetés közbeni szemmozgás egyértelműen megmutatja, hogy valakinek mennyi erőfeszítésébe kerül, hogy meghalljon valamit a körülötte lévő világból. Ez pedig akár lehet a halláskárosodás következménye is.
