A mai harmincasok, negyvenesek, ötvenesek csak kapkodják a fejüket: gyerekeik százféle iskolatáskából, tollból, ceruzából és végtelen sokféle egyéb tanszerből választhatnak, amikor augusztus végén elindulnak beszerezni a következő tanévi muníciót. De mi volt 30-40-50 évvel ezelőtt?
Gyakran használjuk a gyerekünkkel kapcsolatban azt a szót, hogy tökéletes. Amint megszületett, számunkra az, és ez rendben is van. Csakhogy akkor még nem várunk tőle semmiféle teljesítményt.
Legyünk akár 7, akár 14, akár 40 évesek, nyolcra beérni az iskolába – ami a gyakorlatban háromnegyed nyolcat jelent – igazi kihívás. Nem véletlenül próbálnak régóta változtatni rajta. No de ki az, aki ellenáll a kései iskolakezdésnek, és hogy kezdik a napot más országokban?
Minden szülő aggódik, amikor elérkezik a nagy nap, és a kis elsőst be kell kísérni az iskola tantermébe. Órákig vagyunk képesek tervezgetni és egyeztetni az osztályfőnökkel arról, mi hogyan lenne a legjobb a gyerekünknek, ha szemüveges, balkezes vagy éppen figyelemzavaros.
Az iskolához nem elég a szépen bepakolt iskolatáska és a megfelelő órák átücsörgése. Egy sor olyan képességre is szükség van, amire elsőre nem is gondolnánk.
Még hazánkon belül is eltérnek egymástól a más és más pedagógiai rendszerű iskolák. Hát még a világ más tájain! Nézzük, hogyan zajlik az iskolakezdés a finn, a japán vagy épp az ausztrál gyerekeknél!
Az új törvény talán pont azokat a civil szervezeteket tarthatja távol a gyerekektől, akik idejüket és energiáikat nem kímélve küzdenek a családon belüli és szexuális erőszak ellen, és akik tanároknak segítenek időben észrevenni az erőszak jeleit.
Falra ragasztott intim betét, torpedónak használt tampon, gúnyos kuncogás a vécé felől: az általános iskolák felső tagozatától menstruálni kezdő lányok sokféle módon találkoznak a megszégyenítéssel.
Sok mindennel foglalkozunk az iskolában, ami túlmutat a tananyagon. Etika- és hittanórákat tartunk, iskolaőröket fizetünk, hatodik osztályban jön a felvilágosítás, ám van egy témakör, amit még érintőlegesen sem merünk említeni.
Július eleje van, már reggel kibírhatatlan a hőség. A rákoshegyi vasútállomástól rövid sétára van a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, csinos kis kertvárosi utcákon barangolunk, mintha nem is Budapesten lennénk. A meleg azonban kifáraszt, émelyítő a forró levegő. Persze mindezzel már nem is foglalkozom azután, hogy az iskola előterében vár Szabó Pál, „Pali bácsi”, aki fittyet hányva a kánikulára, elképesztő erővel és lendülettel ugrik bele a beszélgetésbe, mintha régi ismerősök lennénk. A Dívány és a Lidl Szupertanár-kiírásához kapcsolódó riportsorozatunkban a tavalyi év egyik legjobb pályázójaként vele is beszélgettünk.
Te is megszenvedted, amikor az iskolában az igeidőket próbálták a fejedbe verni? Akkor bizonyára nem Karácsonyné Kéki Andrea osztályába jártál. A velencei tanítónő ötletes feladatokkal gondoskodik róla, hogy a gyerekek úgy tanulják meg a tananyagot, hogy közben kiélhessék kreatív energiáikat, és hasznos készségeket szerezzenek az élet más területeihez is.
Gyereknek, felnőttnek, a kisebb és nagyobb közösségek minden tagjának érdeke, hogy tisztában legyenek az együttélés alapszabályaival: azokkal a normákkal, amelyek gördülékennyé és elviselhetővé teszik a mindennapokat. De kitől tanulják meg mindezt a gyerekek?
