Menstruálni csak otthon szoktam – öngyilkos is lehet a vérzése miatt megszégyenített kamasz

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Falra ragasztott intim betét, torpedónak használt tampon, gúnyos kuncogás a vécé felől: az általános iskolák felső tagozatától menstruálni kezdő lányok sokféle módon találkoznak a megszégyenítéssel.

Lili 10 éves, nemrég kezdett menstruálni. Hála az otthoni felvilágosításnak nagyobb sokk nem érte, de örülni azért nem tudott a dolognak. Pláne amikor kiderült, hogy a fájdalmakkal nem járó vérzés nem jelent automatikusan felmentést az iskolába járás alól. Mivel a járványhelyzet miatt szülő nem teheti a lábát iskola épületébe, Lilinek egyedül kellett elboldogulnia. Már attól is tartott, hogy a tisztasági csomagjával a folyosón végigmenjen, ezért úgy döntött, abban a nyolc órában nem cserél betétet. Nem akarta, hogy mások lássák és nyilvánvalóvá váljon, mi történik a testével. Jól emlékezett arra, mit műveltek a lányok és a fiúk azon az órán, amikor a ciklus került szóba. Ezért inkább vállalja a kényelmetlenséget, és csak hazaérve hajlandó foglalkozni a vérzésével. Testnevelésórákon pedig nem hajlandó a többiek előtt átöltözni, mert az egyik lány csúfolja, amiért betétet hord. 

Meglehetősen sok hasonló történetet ismerünk hazánkban és a világ számos pontján egyaránt. Még kínosabb a helyzet, ha az első vérzés minden előjel nélkül az iskolában jelentkezik, a diáknak pedig tesiórája lenne vagy dolgozatot írna. A diákok kuncogását és gúnyolódását talán még meg tudjuk magyarázni, de olykor a tanárok is lekezelően bánnak a menstruáló lányokkal – főleg, ha kihagynának egy-egy edzést, otthon maradnának pár napot, vagy épp tanóra közepén kéredzkednek ki a mosdóba. Így aztán hiába sulykoljuk lányainkba, hogy a menstruáció természetes, sőt örömteli dolog, amíg az iskolában gyakorta megszégyenítés és szidalmazás jár érte.

Nem elég a vérzés és a rossz közérzet, sokan még bujkálnak is
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

A gúnyolódások vagy szidalmak hátterében általában a tudatlanság áll. A tanárnak talán eszébe sem jut, hogy az adott kislány nem ok nélkül szeretne gyakrabban vécére menni, a kortársak pedig teljesen téves információkat hordozhatnak a havivérzésről. Egy amerikai fiú meg volt győződve róla, hogy a vért ugyanúgy vissza lehet tartani, ahogy a vizeletet. Mások azt gondolják, egy vérző lány tisztátalan, csakis fertőző beteg lehet, rossz szaga van, jobb elkerülni. Megint másokat a reklámok tévesztenek meg, amelyekben mindig boldog, aktivitásra kész lányokat látnak, és azt hiszik, a havivérzés valóban ilyen kis kék semmiség. Ezenkívül ijesztőnek hangzik az is, hogy egy lánynak peteérése van, azaz biológiai értelemben bármikor megfoganhat: akik ebből kimaradnak, irigykedhetnek, és ezért is csúfolódhatnak. Mások pedig épp azért kuncognak a témával kapcsolatban, mert akkora titkolózás övezi: nem mondjuk ki, hogy vérzünk, inkább azt mondjuk, épp „megvan”, vagy „nehéz napom van”, sőt, sok tinédzser kategorikusan megtagadja, hogy akár egy szót is ejtsen erről a témáról, annyira cikinek tartja.

Tragédiába is torkollhat

Azokban az országokban, ahol a szegénység miatt nehezebb hozzájutni egészségügyi termékekhez, vagy még élnek a hiedelmek, melyek szerint a menstruáló nő tisztátalan vagy rontás alatt áll, akár végzetessé is válhat a megszégyenítés. Egy 14 éves kenyai kamasz lány megölte magát, miután tanára megszégyenítette a havivérzése miatt. Az első menstruáció váratlanul érte a lányt az iskolában, nem volt nála semmilyen higiéniai termék. A vér így átütött a ruháján, amit a tanára észrevett, szóvá tett, a lányt pedig kizavarta az osztályból azzal, hogy piszkos. A fiatal lány nem sokkal ezután véget vetett az életének. A történet az egész világnak megmutatta, mennyivel érzékenyebbnek kellene lennünk, ha a menstruációról van szó. A tinik szégyellik, zavarja őket a folyamat, ami felett nincs kontrolljuk. Szoronganak, akár depressziósak is lehetnek. A menzesz még mindig tabutéma, annak ellenére, hogy több mint hárommilliárd ember hónapról hónapra megtapasztalja. A 6–8. osztályban váratlanul csökkenni kezd az edzésen részt vevő lányok száma: vélhetően azért, mert ekkortól jelentkezik a menstruációjuk. A fájdalom vagy a rossz közérzet mellett a megszégyenítéstől, átázástól, különböző ruhabalesetektől való félelem is okolható ezért. A lányok zavarban vannak, szégyellik magukat, folyamatosan aggódnak. 

Mit tehetünk szülőként?

Beszéljünk a gyerekeinkkel a pubertáskorról, nemtől függetlenül. Világosítsuk fel már kicsi kortól az érdeklődésnek és fejlettségi szintnek megfelelően a gyerekeinket, hogy ne kezeljék tabuként a havivérzést. Lássuk el őket a megfelelő információkkal, tanítsuk meg, mi a különbség a különböző termékek között, és a lányok táskájában általános iskola negyedik osztályától mindig legyen betét.

Dr. Courtney Bolton pszichológus röviden összefoglalta, mit tehetünk emellett szülőként azért, hogy a havivérzés ne jelentsen lelki terhet és megszégyenülést. Tanácsa szerint kössük össze a ciklust pozitív dolgokkal. Ez egy hatalmas lépés a nagylánnyá válás felé. Azt jelenti, hogy a tini szervezete jól működik, egészséges. Azt is jelenti, hogy valószínűleg képes lesz egy nap anyává válni, ami a maga idejében és helyén az egyik legnagyszerűbb dolog az életben. Akár meg is ünnepelhetjük, hogy a testünk milyen csodálatos dolgokra képes. Ha nem lenne menstruáció, akkor nem élnének emberek a bolygón, hiszen nem tudnánk szaporodni. Persze a kamaszok ettől még érezhetik zavarban magukat, de a megfelelő felkészítés elég erőt adhat nekik ahhoz, hogy az esetleges iskolai megszégyenítést elkerüljék vagy könnyebben vegyék. Érdemes arról is beszélgetni a lányokkal, hogy találkozhatnak megjegyzésekkel, kuncogásokkal, félreértésekkel, beszólásokkal. Ezek azoktól a diákoktól érkeznek, akik nem értik a női ciklus szerepét, mibenlétét. Néhány rövid, frappáns válaszlehetőséggel is készülhetünk, amivel ilyen esetekben vissza tudnak vágni. 

Tudjon róla a fiú és a férfi is

Ashley Hammond, a Widener Egyetem emberi szexualitással foglalkozó központjának tanára szerint a fiúk és az apák tájékozottsága is fontos, hiszen így elejét vehetjük a buta legendák terjedésének. A menstruáció egy teljesen természetes élettani folyamat, sem több, sem kevesebb, amit ennek ellenére pont a tabusítás és a tudatlanság miatt vagyunk hajlamosak egész rémregénnyé formálni. A menzesz nem hiszti. Nem rejtelmes női dolog, amit valójában senki sem ért. Nem akadálya a sportkarriernek, sem az iskolába járásnak – ha a tanárok kellő érzékenységgel kezelik. Nem mocskos dolog, és nem jelenti azt, hogy az aranyos kislányból szexuális életet élő vamp lett. Nem lehet megbélyegzés alapja. S végképp nem lehet tragédia oka.

Akár már 9 vagy 10 évesen is jelentkezhet az első vérzés
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

További tanácsok a megelőzéshez

Vásárhelyi Dorottya pszichológus a szexuális nevelés fontosságát hangsúlyozza, mint a megelőzés egyik módját: „Születéstől kezdve mindig a gyerek életkorának megfelelő szinten érdemes ezt lefolytatni. A szexedukáció az egyes testrészek megnevezésétől a testhatárok megtanításán át a fehérneműszabályig sok mindent érint. De szervesen idekapcsolódik a menstruációra való felkészítés is. Aranyszabály, hogy a témával kapcsolatos kommunikáció soha ne legyen egyirányú. Ne kiselőadást tartsunk, hanem beszélgetést kezdeményezzünk, hallgassuk meg, hogy a gyerekünket mi foglalkoztatja az adott témával kapcsolatban. A legjobb, ha az itt és mostban történő mindennapi helyzetekből indulunk ki, például ha látunk egy terhes nőt vagy egy tamponreklámot stb. 

A kiskamasz korosztályt (7 és 12 év között) mindenképpen fel kell készíteni a rájuk váró testi változásokra, beleértve a menstruáció és a »nedves álmok« jelenségeiről való edukációt is, nehogy ijesztő élményként éljék meg. Érdemes laza beszélgetést kezdeményezni a témában, ahol az általános biológiai információk mellett a praktikus »milyen betétet vagy tampont használjunk«, és »milyen időközönként érdemes cserélni« kérdések is felmerülhetnek. Egyúttal jó, ha megismerik a szex, a terhesség és gyerekvállalás összefüggéseit, mind az aktív szexuális élet kockázatai tekintetében, mind a romantikus kapcsolatokat átitató érzelmek tükrében.

A szexualitással kapcsolatos kérdésekben soha ne szégyenítsük meg a gyerekünket, és ne reagáljunk ingerülten. Nem a szexről, menstruációról való beszélgetés traumatizálja a gyereket, hanem a tabusítás, és ha magára marad a bizonytalanságaival, kérdéseivel. Igyekezzünk oldani a beszélgetés légkörét, és biztassuk a gyereket a kérdései feltevésére és a saját döntések meghozására például arról, hogy inkább tampont vagy betétet használ-e. Végül pedig anyaként jó, ha példát tudunk mutatni, hogy lányunk becsülje a nőiségét, hiszen minden kislány számára az édesanyja az első számú modellszemély.”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.