Ezt a 7 készséget tanítsd meg a gyerekednek, mielőtt elkezdi az első osztályt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az iskolához nem elég a szépen bepakolt iskolatáska és a megfelelő órák átücsörgése. Egy sor olyan képességre is szükség van, amire elsőre nem is gondolnánk.

Amint elkezditek a sulit, rá fogsz jönni, hogy a tanárok csupán a 45 perces órákat tartják meg. Megtanítják a gyereket az adott tantárgy követelményeinek teljesítésére, de rossz esetben ezenkívül nem foglalkoznak vele. Nem tudnak odaállni mindegyik elsős mellé megnézni, jól mosott-e kezet, a megfelelő terem felé tart-e, vagy megette-e az ebédjét. Ezért neked, a szülőnek kell az iskolaérettségig felhozni a gyereket arra a szintre, amilyen önállóságot egy iskola megkíván. 

#1 Tájékozódás az épületben és azon kívül

Nagyon kényelmes kiszállni az autóból, majd anyuval vagy apuval kézen fogva elsétálni az adott osztályteremig. Ám egy idő után maguk a tanárok és a gyerekek is kérni fogják, hogy a szülők ne lépjenek be az iskola területére, hacsak nem muszáj. Ez nem csupán a járványhelyzet szülte kényszermegoldás, vírus nélkül is el kell jutniuk a gyerekeknek arra a szintre, hogy maguk jutnak be a suliba és ülnek le a megfelelő teremben a helyükre. A rosszul tájékozódó, elveszett típusú gyerekeknek komoly kihívást jelenthet megtalálni a tornatermet, az ebédlőt vagy az illemhelyet. Segítség, ha képességfejlesztésbe fogtok, és még a tanítás előtt többször is végigjárjátok a szükséges útvonalakat. Ha erre nincs lehetőség, akkor kérjetek segítséget az osztályfőnöktől, néhány iskola például közread digitális térképet, amivel már otthon lehet gyakorolni a tájékozódást. Emellett fontos, hogy az iskolás ismerje a KRESZ rá vonatkozó szabályait, és ennek megfelelően közlekedjen az iskolán kívül. Az ész nélküli rohanás helyett meg kell tanulniuk körültekintően és felelősen viselkedni: ezt is érdemes gyakorolni addig.

Nagyon tudjuk félteni a gyereket az iskolától, vajon minden képessége megvan hozzá, hogy elboldoguljon?
Fotó: praetorianphoto / Getty Images Hungary

#2 Kézmosás és higiénia

Hiába csinál otthon mindent megfelelően egy gyerek, sajnos a legtöbbjüknek megvan az a bosszantó szokása, hogy a szülői tekintettől távol a harmadát teljesíti a megszokottnak. Siet, nem akar leégni a többiek előtt, vagy épp hozzájuk alkalmazkodva blicceli el a kézmosást vécéhasználat után. Talán nem kell kifejtenünk, miért olyan fontos, hogy a mosdóból kifelé jövet minden gyerek szappannal, kellő ideig kezet mosson. Készítsünk össze tisztasági csomagot, ha az iskolában már a második napon nincs szappan, és vegyük rá a gyereket a használatára. Ha ezzel kilóg a sorból, akkor nagyon trükkösen kell eljárnunk, esetleg a saját időnket és pénzünket nem kímélve – vagy a szülőkkel összefogva – érdemes folyamatosan felszerelni a gyerekünk által használt mosdót megfelelő higiéniai termékekkel. A szokások kialakítása is fontos: találjunk egy kellően divatos dalt, amit el kell énekelni az alatt a 20 másodperc alatt, amíg szappanozzák a kezüket, olvassunk erről szóló könyveket, és persze elsősorban mutassunk jó példát

#3 Helyes segítségkérés

A gyerekek gyakran összetévesztik az önállóságot a némasággal, azaz maguk akarnak megoldani mindent, és félnek attól, hogy segítséget kérjenek. Talán azt sem tudják, hogy kell, ha nem a szüleikről van szó. Elsősorban érdemes eloszlatnunk azt a tévhitet, hogy ez dedós dolog. Persze meg kell találni egyfajta egyensúlyt a tanár nyakában lógás és a Chuck Norrist megszégyenítő szótlan, egyszemélyes világmegváltás között, de ha beszélgetünk erről otthon, szerepjátékokat játszunk, könyveket olvasunk (főleg olyanokat, amelyekben a főhős azért kerül bajba, mert nem szólt egy megbízható felnőttnek), akkor szeptemberre ez is menni fog. 

#4 Öltözködés megfelelő sebességgel

Mindannyian ismerjük a lassú gyerekeket. Ők azok, akiknek hiába van meg minden képességük a cipőkötéshez, sapkafelvételhez, mégis a legutolsóként cammognak ki az udvarra, és becsöngetéskor is még valami csomót bogoznak. Ezt óvodában még tolerálják, de az iskolában senki nem fog ott állni és segíteni a lassabb csemetéknek. Vagy odaérnek ebédre, vagy nem. Érdemes hát még otthon felgyorsítani a tempót és beszerezni olyan ruhadarabokat, amikkel könnyen boldogul a gyerekünk: ilyen a tépőzáras cipő, az egyujjas kesztyű, a sállal egybeépített sapka, a praktikusan felrántható esőnadrág és társaik. 

#5 A pad és az eszközök rendben tartása

Ez is egy olyan elvárás az iskola részéről, amire sok kisdiák nincs felkészülve. Pláne akkor, ha otthon mindig elpakolnak utánuk a szüleik. A technikadoboz tartalmának rendszerezése, a tornazsák, a tisztasági csomag hazavitele és nem otthon felejtése, a tolltartó káoszának uralása mind rendszerező képességet igényel. Épp ezért ne pakoljunk be a gyerek helyett. Hagyjuk, hogy ő álljon neki a feladatnak mellettünk, mi pedig lássuk el hasznos tanácsokkal. Magyarázzuk el, miért kell a szalvéta az uzsonnás csomagba, miért kell hazahozni a nap végén, milyen büdös tud lenni a kéthetes tornacucc, hogyan nem esnek ki a padjából a könyvei stb. A szétszórt gyerekeknek segíthetünk praktikus, feliratozott rendszerezőkkel. 

#6 Több feladat megjegyzése és megoldása

Lesz olyan nap az iskolában, amikor a tanár felír valamit a táblára, azt kéri a gyerekektől, hogy másolják le, majd rajzolják le, mit gondolnak erről a témáról, aztán vigyék a kész művet az asztalán kihelyezett pontra. A gyakorlatlan kisiskolás ebből nagyjából egy tennivalót teljesít. Folyamatos gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy meg tudjon jegyezni több utasítást is. Ehhez még a nyáron kezdjük kicsit önállóságra szoktatni. Például kérjük meg, hogy mossa meg a fogát, és aztán vegye fel a pizsamáját. Ne álljunk ott mellette azt kérdezgetve, megvagy már? Figyeljük, mit reagál, és fokozatosan terhelve szoktassuk a feladatsorok memorizálásához. 

#7 A saját holmijának felügyelete

A kisgyerekkorban az a jó, hogy szinte mindenre mások figyelnek. Ha valami hiányzik, lehet nyaggatni valamelyik szülőt, hogy keresse meg. Az iskolában erre már nem fog ráérni egyik pedagógus sem. Ezért érdemes gyakorolni már most a gyerekkel azt, hogyan figyeljen a saját holmijára. Kezdjük egy kis hátizsákkal, amiben még nincs semmi fontos, és bízzuk rá, hogy telepakolja játékokkal (mindegyik szimbolizálhat valami iskolás tárgyat, tolltartót, uzsonnásdobozt, az aznapra kért gyurmát, a későbbi hidegre szükséges öltözéket, ebédpénzt, bármit). Ezt legyen az ő feladata vinni, ne szóljunk neki, ha otthagyja valahol (persze az elején meg lehet kérdezni: nem hiányzik valami?), esténként pedig a következő napra pakoljon ismét össze. Tanítsuk meg arra, hogy tételesen számba vegye, mije van meg és mi hiányzik, illetve rendszerezze a dolgait. Ezzel elősegítjük, hogy az iskolatáskájában, a padjában és a fogason is megtaláljon majd mindent.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.