Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond – igazán nem kedvelem ezt a mondást, de ha a nyári szünetről van szó, sajnos minden szava igaz.
A sakk egyedülálló játék. Az sem kizárt, hogy tantárgy lesz az iskolákban, mert olyan dolgokat tanít, amelyek hasznunkra válhatnak az életben. Az örmények voltak az elsők, akik erre rájöttek.
Hogyan váltak az amerikai egyetemek a világ vezető oktatási intézményeivé? Mi a sikerük titka? Erre kerestük a választ, és érdekes dolgokra bukkantunk. Amerika „jókor volt jó helyen”.
Kodály Zoltán maga feleltette őket, ma már lassan nyolcvanévesek, de még mindig csodájukra járnak, és módszerüket tanulmányozzák, pedig akkor a rendszer sok borsot tört az orruk alá. Még a tűzifát is ők hordták magukkal reggelente az iskolába, hogy fűteni tudjanak. 19 gyerekkel indult a Kodály-módszerre épülő első ének-zenei általános iskolai osztály, az akkori kisdiákok visszaemlékezéseiből dokumentumfilm készült a pandémia alatt, de nekünk is meséltek.
Az iskolások ezen a héten kapják kézhez félévi értékelésüket: van, ahol örömöt szereznek a jegyek, de akad, ahol a gyerekek félve beszélnek majd szüleiknek teljesítményükről.
A magyar gyerekek ⅔-át is érinti az iskolai bullying, aminek súlyos, hosszú távú hatása már bizonyított. Az élet több területére is hatással van, mint gondolnád, nemhiába veszik olyan komolyan a dolgot a franciák.
A 19. század második felében az Egyesült Államok és Kanada kormánya úgy döntött, az országokban élő őshonos lakosságot átfogó program keretében „civilizálni” kell, vagyis kényszerűen megfosztani hagyományaiktól, és európai, keresztény szellemiségre áttéríteni őket – a kétes kezdeményezés nemcsak jelentős kulturális veszteséghez vezetett, de számos emberéletet is követelt.
Volt olyan gyerek, akinek a hallókészülékét tüntették el a képről.
A menekültek után régi-új ellenséget húzott elő a tarsolyból a Fidesz. Az Orbán-kormány kommunikációjában előtérbe került a Brüsszel által támogatott, liberális, nyugati dekadenciát hozó LMBTQ-aktivista képe, aki többedmagával megszállja az oktatási intézményeket, átveszi a szexuális felvilágosítás lebonyolítását, hogy orvul kisiklassa normális fejlődésükből a gyerekeket, miközben minden erejével azon van, hogy nemátalakító kezelésekre beszélje rá az ovisokat. Mire alapozza félelmét a miniszterelnök?
Édesanyám annyira szeretett iskolába járni, hogy kislányként, miután hazaért, felsorakoztatta a babáit, és leadta nekik az aznapi tananyagot. Időnként számonkérést is tartott, mindegyiküknek készített játék ellenőrzőt, szorgosan vezette a jegyeiket. Nem csoda, hogy később a tanári pályát választotta, és mára több mint 3 évtizede oktatja a diákokat (egyébként abban az iskolában, ahova ő maga is járt annak idején). Ám a gyerekek többsége közel sem élvezi ennyire az iskolát, mint anno az én anyukám. Sokan egyenesen utálnak ott lenni, vagy arról számolnak be, hogy állandóan unatkoznak. Mi lehet a háttérben?
Nem látom a templomot, a parkot, alattunk a boltba, munkába igyekvő embereket. Csak ülök, és bámulom, hogyan pattogott le az erkély korlátjáról a festék. Ezt csinálom húsz perce. Hogy vagy, Babám, lép ki hozzám a Szerelmem, Aki Szintén Nő. Péntek reggeli álmos fej, kockás pizsi. Két bögre kávé van nála, az egyiket leteszi elém az asztalra. Még mindig olyan, mintha lenyomtak volna a víz alá, válaszolom. Tegnap óta én is folyton a sírás határán vagyok, rohadt megalázó ez a pedofiltörvény. Mi közünk nekünk ehhez? Nyilván semmi, szorítom meg a kezét. Hallgatunk. Lehet, kár volt elvállalni a cikket, sóhajtom. Olyan jó lenne lelépni pár napra, vagy sorozatokat nézni. Tudomást sem venni az egészről. Biztos kitalálsz valami jót, mosolyog rám. Van már ötleted?
Az idei őszi iskolakezdéssel kapcsolatban sokaknak vannak kétségei. Ám nemcsak a szülőknek, hanem a gyerekeknek is. Néhányuk egész komoly tüneteket mutat, és semmi áron nem szeretne iskolába menni.
