A diákok, akiket még Kodály feleltetett, és iskolatáskájukban hordták a tűzifát a tanterembe

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kodály Zoltán maga feleltette őket, ma már lassan nyolcvanévesek, de még mindig csodájukra járnak, és módszerüket tanulmányozzák, pedig akkor a rendszer sok borsot tört az orruk alá. Még a tűzifát is ők hordták magukkal reggelente az iskolába, hogy fűteni tudjanak. 19 gyerekkel indult a Kodály-módszerre épülő első ének-zenei általános iskolai osztály, az akkori kisdiákok visszaemlékezéseiből dokumentumfilm készült a pandémia alatt, de nekünk is meséltek.

1950-et írunk, káderlap szerint iskolázzák be a gyerekeket, értelmiségi szülők hátrányban. Kodály Zoltán ifjú zeneszerző egyre nagyobb elismertségnek örvend, és egy konferencián a 25 éves pedagógussal, Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Mártával arról beszélget, jó lenne módszerére alapozva egy általános iskolát indítani, ahol az ének-zene az órarend mindennapos része, a néptáncoktatás órarendi keretek között folyna, a kórusban éneklés boldog gyerekeket eredményezne, a zene pedig javíthatná általános képességeiket. Kodály már akkor tudta, a ritmus segíti a figyelmet és a koncentrációt, a dallam fejleszti az érzésvilágot, a hangszín a hallószerv élesítését szolgálja, az ének maga pedig: „olyan sokoldalú testi működés, hogy testnevelő hatása is felmérhetetlen”.

Hogy is volt?

Nemesszeghy Márta megfogadta a mester szavait, és ismerős családok kisiskolás korú gyermekei között toborzásba kezdett, meghallgatásokat tartott általános iskolákban, és kihasználta kecskeméti városi kapcsolatait. Köztük például dr. Várady Sándorné, a város ismert, nagyra becsült és szeretett „Bébi nénijének” kapcsolatait, aki ugyan konzervatóriumot végzett, de mivel értelmiségi, többdiplomás férje osztályidegenként csak pincemunkási állást kapott, így rá maradt, hogy zongorajátékával, a németországi fogságból hazatérve, cukrászdában, bálokon és balettórákat kísérve zongorázásból tartsa el a családot. Bébi néni szinte minden zenére fogékony gyerekkel találkozott a városban, így a fiatal pedagógus tőle is segítséget kért az első 19 gyermek toborzásához, majd elindult az oktatás a kecskeméti városi Zenede egy kölcsönkapott tantermében.

Az első osztály, a tanulók saját archív felvételein

A kezdetek

Az iskola a néhány tanulón és Márta nénin kívül egy tanító néniből állt.

Kodály kottákat és hangjegyfüzeteket küldött, sokszor meglátogatta a kecskeméti kis csapatot, feleltette a gyerekeket, feladatokat írt a táblára, javította a füzeteket, és ha muszáj volt, politikai kapcsolatait is bevetette az iskola fejlesztése érdekében. 

Erre szükség is volt, mert az iskolát elitképzéssel vádolva, a rendszer többször be akarta záratni, az értelmiségi szülők gyerekei túlsúlyba kerültek a munkásosztály gyermekeihez képest, ezért tehetség ide vagy oda, többüket eltanácsolták, és csak nagy harcok árán tudta őket visszaszerezni Nemesszeghy Márta. Az első két évben az intézet egyetlen forint támogatást sem kapott, így a vállalkozó szellemű szülők gyerekei maguk hordták be a tűzifát reggelente iskolatáskájukban, a szülők pedig néha ebédet küldtek a tanítóknak.

A siker útján

Az első osztály ma 80. életévükhöz közelítő kisdiákjai nem sokat éreztek a viszontagságokból, boldogan énekeltek, megnyertek minden kórusfesztivált, amelyen országszerte elindultak, önfeledten néptáncoltak napi szinten az iskolában. A politikai vezetés is kénytelen volt felfigyelni a magas minőségű ének-zene oktatás szép sikereire, ezért hamarosan minden városi eseményre, politikai megmozdulásra a maréknyi csapatot kérték fel szerepelni, hogy profi műsorukkal emeljék az program színvonalát.

Ennek is köszönhetően az iskola felmenő rendszerben szépen kinőtte magát, mivel évente új évfolyammal gyarapodott, újabb terem, majd termek kellettek.

Márta néni komoly küzdelmek árán és Kodály befolyásának bevetésével, saját hangszertanárt harcolt ki az iskolának, nem is akárkit, az Operaház magán-gordonkaművésze, Török Iván járt le Budapestről Kecskemétre a kisiskolásokat gordonkára tanítani, de zongoratanárt is kaphattak Vásárhelyi Zoltánné személyében. 

Az új termeket a lelkes szülők vakolták, festették ki és bútorozták be szabadidejükben, a falakra népi motívumokat festettek, ami az iskola szellemiségével összhangban volt.

Az eredmény

Nem zenészeket akartak nevelni, hanem műértő és zeneszerető embereket, akiknek minden képességét fejlesztette a zene értése. Ennek létjogosultságát azóta számos tudományos kutatás és a Kodály-módszer világra szóló sikerei is igazolták.

Az iskola szépen gyarapodott, mint a diákok saját, archív fotóján is látható

Az első, 1950-ben indult osztály zenei téren legmagasabbra jutott tanulója a szegedi konzervatórium, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanulója lett, aki egyébként nem volt más, mint a történet elején emlegetett, köztiszteletben álló zongoratanárnő, Bébi néni kislánya. Abszolút hallásának csodájára jártak, korán megtanult zongorán és csellón játszani, 1971-től egy ének-zenei általános iskolában dolgozott, ahol az 1988-ban tartott első szabad igazgatóválasztáson meg is választották az intézmény igazgatójának. Tisztségét lemondásáig, 2006-ig nagy lelkesedéssel, nemzetközi sikerekkel és megbecsülésnek örvendve folytatta, amit több ízben kitüntetéssel is jutalmaztak. A történelem, mint oly sokszor, most is ismételte önmagát: ahogyan Márta néni küzdött annak idején saját zenetanárért az iskola tanári karába, úgy szervezte a zeneoktatást és a státuszt hangszeres zenetanárnak évtizedekkel később a korábbi diákból addigra igazgatónővé lett növendék.

A példamutató pedagógiai munkásság nem csak Várady Klára életén hagyott maradandó nyomot. Ubrizsyné Érsek Éva az első osztály tanulójából az ének-zenei iskola kiváló pedagógusává vált, negyven éven keresztül töretlen lelkesedéssel tanított ének-zenét és vezetett kórusokat alma materében, amely első és egyetlen munkahelye volt, és ahol azóta lánya is pedagógusként dolgozik.

A szellemiség

A zenéhez így vagy úgy, az osztály minden tagja máig közel maradt. Mindannyian érzékenyek a művészetek iránt, műértő, zenekedvelő, kórusok tagjaiként azóta is boldogan daloló emberek maradtak, bármilyen hivatást is választottak, hiszen az oktatás mellett a szépségiparban, az egészségügyben vagy akár a diplomácia terén és egyéb változatos területeken is szép sikereket értek el valamennyien. A visszaemlékező dokumentumfilmben többen is megszólalnak közülük. Az osztálytalálkozókat mindmáig zengő énekszóval ünneplik, és Nemesszeghy Márta házánál kezdik. Miközben koszorút helyeznek el egykori tanáruk ablaka alatt, neki tisztelegve, kedvenc népdalát éneklik, a megható megemlékezéskor minden évben felzendül: A Csitári hegyek alatt…

Kodály elvei, miszerint legyen a zene mindenkié, neveljünk boldog gyerekeket az ének erejével, és számos készséget fejlesztő hatásával, az 1950-ben indult első osztály óta továbbra is sikeresen működnek. Az akkori kölcsöntanteremből kinőtt intézmény ma Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolaként ismert Kecskeméten. A Kodály-módszer sikere Magyarországon és külföldön azóta is töretlen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.