Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond – igazán nem kedvelem ezt a mondást, de ha a nyári szünetről van szó, sajnos minden szava igaz.
A gyerekeim, mióta kiszagolták, hogy a nyár azzal egyenlő, hogy nem kell óvodába menni, állandóan azt kérdezik, meddig járnak még intézménybe. A nyár számukra a teljes önfeledtséget jelenti, amikor is egész nap játszhatnak anélkül, hogy el kellene indulniuk reggel az óvodába, ahol egyébként ugyanolyan gondtalanul játszanának, de mégis – ahhoz el kell indulni. Minden egyes kérdés kapcsán elfog a félelem a nyártól – és ebben osztozom sok százezer szülőtársammal.
Nyári szünet = hova tegyem a gyereket?
Ne kerteljünk tovább: a nyári gyerekfelügyelet megszervezése az egyik leghálátlanabb feladat. Óvodában még lehet élni az ügyeleti renddel, már ha a gyermeket nem zavarja, hogy összevont csoportokban, adott esetben idegen óvónővel, sőt, idegen helyen kell eltöltenie ezeket a heteket, miközben az sem biztos, hogy kis barátainak mindegyike jár majd nyáron.
Az iskolában azonban már nincs kímélet: két és fél hónapig meg kell oldani a problémát.
Ez az én gyerekkoromban sosem volt gond – mindössze egy, velünk élő és éjszakai munkarendben dolgozó nagymama volt szükséges hozzá. Elképzelésem sincsen, hogyan bírta idegrendszerrel az éjszakai munka után a kettő, majd három gyermeket: én már ha nagyon rosszul alszom, akkor is alkalmatlan vagyok mindenféle, gyermek és türelem kettősével járó feladatra. Egy bármikor rendelkezésre álló és fitt nagyszülő mára pedig luxus, hiszen sok nagyi maga is aktív dolgozó, vagy nincsen abban a fizikai vagy mentális állapotban, hogy rá lehessen bízni akár a legkisebbeket is. Arról meg ne is beszéljünk, ha a nevelési elvek ütközése ezt végleg ellehetetleníti.
Ha nincs segítség, nagyon nehéz
Hogy számszerű érvekkel is alátámasszam, mennyire szívás a nyári szünet, ahhoz elég végiggondolni a szabadságolásokat. Ideális esetben a szülőpár oldja meg a feladatot: mondjuk negyven év körüliekkel számolva fejenként nagyjából 35 nap szabadságuk van, ami szuper, mert ha felváltva vannak a gyerekkel nyáron, a tizenegy hét ezt nagyjából el is viszi.
55 munkanapon osztozhatnak, így talán épp marad még szabadságuk az őszi, tavaszi és téli szünetek felosztására is – már ha a munkáltató engedi így kivenni a napokat.
Nyaralni persze nem mennek, hiszen azt együtt kéne.
A táborok szuper alternatívát jelentenek, de nem is mindenkinek van kerete arra, hogy ezzel a lehetőséggel éljen, és az is előfordulhat, hogy a gyerek egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy ottalvós rendszerű táborba adjuk be. Arról ne is beszéljünk, ha valaki egyedül neveli gyermekét, vagy rugalmatlan a munkáltatója. A vállalkozóknak szerencsére rugalmatlan munkáltatóval nincs gondjuk, ők egyszerűen nem kapnak fizetést, ha nem dolgoznak. Persze az egyre népszerűbb home office lehetősége megoldás, de egy benzinkutas, árufeltöltő vagy villamosvezető nehezen tud a távolból a munkahelyén lenni. Vannak tehát családok, ahol a nyár a kínszenvedés szinonimája is egyben. Persze lehet kérni iskolai felügyeletet erre az időszakra, de ha valami nem gondtalan napokat jelent, akkor az, hogy nyáron is korán kell kelni, egy osztályteremben eltöltve a napot. Más kérdés, hogy néha nincs alternatíva.
Tervezés és újratervezés
A nyár tehát a logisztika időszaka.
Hogyan fogjon össze több, rokoni vagy baráti kapcsolatban álló család, hogy gyermekeiknek együtt biztosítsanak felügyeleti lehetőséget, megosztva egymás közt a szabadsággal vagy home office-szal érintett időszakokat? Hogyan kérjenek a szülők extra lehetőségeket home office-ra, hogy azért a kecske is jóllakjon, miközben a káposzta is megmarad?
Ki mikor vegyen ki szabadságot? A nagyikra mikor lehet bízni a gyerekeket? Az állandó szervezés és tervezés a legtöbb szülő minden kapacitását leköti, így pedig nehéz arra koncentrálni, amit a nyári szünet a gyerekeknek adhatna.
Az ugyanis, hogy akár óvodai, akár iskolai környezetből kiszakadva, a monoton mindennapok helyett igazi szabadságban élve minél több élményt gyűjtsenek, igenis fontos lenne. A szabadban töltött idő, a közös programok hozhatják össze a családokat ismét – év közben a hétköznapok leginkább a rohanásról szólnak, ilyenkor jó lenne közös, minőségi időt teremteni, nem pedig gyorsan tévé elé ültetni a gyereket, amíg lezavarunk egy videómeetinget, vagy a héten negyedszer is beadni a papához meg a mamához, amikor ő velünk töltené végre az idejét. Én megértek minden szülőt, aki nem várja a nyarat, sőt: legtöbbször én is egy vagyok közülük.
