Dicséret ötösért, szidás a rossz jegyért? Így értékeld gyermeked félévi bizonyítványát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az iskolások ezen a héten kapják kézhez félévi értékelésüket: van, ahol örömöt szereznek a jegyek, de akad, ahol a gyerekek félve beszélnek majd szüleiknek teljesítményükről.

Az iskolai jegyek, bizonyítványok kapcsán a szülők legtöbbje valamiféle visszajelzést ad gyermekének arról, mennyire elégedett azzal, amit a jegyek mutatnak: lesz, aki szemlesütve adja át szüleinek bizonyítványát, mert tudja, hogy kemény szavak várnak rá, és lesz, aki esetleg már előre egyeztetett jutalom tudatában mutatja be a félévit. De vajon mi a helyes szülői hozzáállás a bizonyítványban olvasottakhoz, milyen reakciók segítik gyermekünket abban, hogy esetleg motivációt tudjon meríteni a tőlünk hallottakból, és mi az, amivel nem segítünk semmit a helyzeten?

Folyamatosan követni kell a teljesítményét

Sárosi Viktória klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus szerint sokféle ok állhat annak hátterében, ha gyermeked nem az elvárásaiddal harmonizáló bizonyítványt visz haza.

 Büntetés vagy dorgálás helyett érdemes erre egyfajta jelzésként tekinteni, és utánajárni, mi állhat a rossz jegyek hátterében. Fontos a gyermekkel érettségének megfelelő szinten átbeszélni, mi vezethetett a rossz jegyhez. A dicséret nem csak a kiváló eredmény esetén fontos: mindig igyekezzünk a gyermeket a saját képességeihez mérten értékelni, és az apró sikereket is megerősíteni – mondja a szakember, aki kiemelte azt is, mekkora szerepe van, ha 

a gyermek olyan írásos értékelést is kap a jegye mellé, amely a hiányosságokon túl az erősségeket is kiemelve pozitívan hathat a gyermek önértékelése mellett motivációjára is.

A számoknál az ilyen értékelés sokkal többet mond el egy gyermekről – akárcsak az, ha neki magának is van lehetősége saját teljesítményét értékelni, célok megfogalmazása mellett.

Sárosi Viktória szerint jó, hogy a Krétának köszönhetően folyamatosan tudjuk követni gyermekünk teljesítményét év közben: ha már ekkor látjuk, hogy a teljesítménye romlik, időben be tudunk avatkozni, és a jó teljesítményt is már év közben is meg tudjuk erősíteni dicséretekkel.

 Fontos teret adni az érzelmek kifejezésének is, mindkét fél szempontjából. Nyugodtan firtassuk, hogy mit érez a gyermek az eredménnyel kapcsolatosan, és a szülő is kifejezheti csalódottságát, megfogalmazhatja elvárásait. A megalázó, gyermeket negatívan minősítő mondatokat azonban kerülni kell. Természetesen kiemelt jelentőségű az is, hogy a jó jegyet ne tekintsük magától értetődőnek, dicsérjük gyermekünket, amennyit csak lehet – mondja a pszichológus.

Van, hogy csökken a motiváció

A jobb jegyekhez vezető út alapkövének azt tartja a szakember, hogy a gyermeknek legyen kedve tanulni. Szülőként mesélhetsz neki arról, miért fontos tanulni, és megoszthatod vele saját sikereid és kudarcaid történetét is.

– Teljesen természetes, ha a gyermek nem minden tárgyból tudja ugyanazt a szintet teljesíteni, illetve nem is egyformán érdeklik a különböző tantárgyak. Azt, amit szeret, és amiben jó, érdemes kiemelten kezelni, a többi tantárgy esetén pedig bizonyos időközönként hasznos lehet közösen újragondolni az elvárásokat és a reális célokat. 

Ha a gyermek kiegyensúlyozott, és az iskola, valamint az elvárások illeszkednek az adott gyermekhez, akkor általában építhetünk a gyermek motivációjára

– fogalmaz Sáros Viktória. Kamaszként vagy krízishelyzetekben például csökkenhet a motiváció, ezt érdemes figyelembe venni. A jutalmazás eszközét is alkalmazhatod, ha tartósan nehéz motiválni gyermeked, és ennek hátterében nem áll hasonló indok. A jutalom lehet élmény vagy tárgy is, de pontosan definiálni kell, milyen célt kell elérni azért, hogy részesülhessen benne a gyermek.

A közös tanulás kontraproduktív lehet
Fotó: Anastasia Pelikh / Getty Images Hungary

 A szülővel közös tanulás ugyanakkor terhelheti a kapcsolatot: bár ez alsóban elkerülhetetlen, később azonban teret kell engedni a gyermeknek, ha kell, különtanárt bevonva a folyamatba.

 Fontos, hogy a gyermek megtanuljon tanulni, aminek fontos része például a lényegkiemelés és a szövegértés is. Ebben a szülő mintát szolgáltat gyermeke számára, de egy idő után a közös tanulás kontraproduktív lehet, növelheti a gyermek ellenállását, és csökkentheti a motivációját – mondja a pszichológus. Ha mégis elkerülhetetlen a gyermekeddel való tanulás, véleménye szerint jót tesz, ha a két szülő felváltva vállalja a nem mindig könnyű feladatot.

A legtöbb gyerek nem lusta

Sárosi Viktória úgy látja: a „rossz jegyek” mögött a legritkább esetben áll a gyermek lustasága, inkább valamilyen probléma fejeződik ki azokon keresztül.

 Ilyen lehet például valamiféle részképességzavar – például diszlexia, diszgráfia –, pszichés probléma, beilleszkedési nehézség, életkorból fakadó nehézség, túl magas elvárás vagy éppen a tanár és a diák össze nem illése. 

Sokszor találkozom azzal, hogy a fiatal túlzottan is meg akar felelni, és az ehhez tapadó szorongás veti vissza a jó teljesítménytől.

Ezeket mind érdemes átgondolni, és gyanú esetén a megfelelő szakemberekhez fordulni, például a gyermek pedagógusához, aki indokolt esetben további vizsgálatokat kezdeményezhet. Továbbá bátran kérjünk segítséget pszichológustól, akár az iskola keretein belül, akár azon kívül – sorolja a pszichológus a lehetőségeket. Mint kiemelte: az iskola társas színtér is, így ha a társas közegen belül a gyermek nehezen boldogul, az teljesítményére is rányomhatja a bélyegét. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.