A 19. század második felében az Egyesült Államok és Kanada kormánya úgy döntött, az országokban élő őshonos lakosságot átfogó program keretében „civilizálni” kell, vagyis kényszerűen megfosztani hagyományaiktól, és európai, keresztény szellemiségre áttéríteni őket – a kétes kezdeményezés nemcsak jelentős kulturális veszteséghez vezetett, de számos emberéletet is követelt.
Az USA kormánya először 1819-ben iktatta törvénybe az indiánok „civilizációra nevelését”, negyven évvel később pedig az őslakosok számára létrehozott bentlakásos iskolák rendszerével igyekeztek megoldani „a problémát” – Kanada 1880-ban követte déli szomszédja példáját, 1920-tól pedig törvényben írták elő a rezervátumokba kényszerített őslakosok számára, hogy gyermekeik kizárólag ilyen intézményben részesülhetnek alapfokú tanulmányokban. A mozgalom mottóként Richard Henry Pratt tábornok, a pennsylvaniai Carlisle-ban alapított Indián Ipari Iskola igazgatójának híres szavajárását adoptálta: „pusztítsd el az indiánt, mentsd meg az embert!”
Törvényileg igyekeztek eltörölni az őslakos kultúrát
A feljegyzések szerint az Államokban 327, míg Kanadában 139 hasonló tanintézmény működött, melyek többsége a katolikus egyház vagy más felekezetek felügyelete alá volt rendelve: a diákok oktatásával, nevelésével megbízott papok, apácák elsődleges feladata az őslakos kultúra eltörlése és a keresztény fehér hagyományok beleverése volt a gyerekek fejébe, gyakran kifejezetten erőszakos módszerekkel. Levágták a gyerekek hosszú haját, megfosztották őket hagyományos ruházatuktól, helyette iskolai egyenruhát kaptak és megtiltották számukra, hogy anyanyelvükön kommunikáljanak egymással – ha valaki az angolon kívül más nyelven is meg mert szólalni, szigorú megtorlásban volt része.
A gyerekeket gyakran verték és verbálisan is bántalmazták, megalázták tanáraik, gyakran büntetésből enni sem adtak nekik, az orvosi ellátás rendkívül szegényesnek számított, sőt, az egykori diákok visszaemlékezései szerint a szexuális erőszak sem volt ritka a bentlakásos intézményekben. Nem csoda, hogy sok tanuló belehalt az állandó bántalmazásba, koplalásba, az iskolák személyzete nem győzött jeltelen tömegsírokat ásni az udvaron, ahová elföldelték a szerencsétlenül járt gyerekeket – a kutatások eddig legalább 506 hasonló tömegsírt tártak fel a két országban.
A szülőknek és rokonoknak tilos volt érintkezniük, kapcsolatot tartaniuk a nebulókkal – magyarázza Mary Anette Pember, az Atlantic újságírója, akinek édesanyja egy bentlakásos indián iskola diákja volt –, nehogy véletlenül „visszafertőzzék beléjük” a gondosan kiölt őslakos kultúrát. A legtöbb család táviratban értesült gyerekük haláláról, akit addigra már régen eltemettek az egyik tömegsírba, így esélyük sem volt hazaszállíttatni földi maradványait.
Nem csak a gyerekeket, a felnőtteket is szigorú intézkedésekkel sújtotta a kormány: 1883-ban az amerikai vallási életet szabályozó törvény kimondta, hogy tilos bárminemű pogány szertartás lefolytatása, vagyis az indián hagyományokat, vallási táncokat és szertartásokat, a törzsi varázslók, orvosságos emberek működését illegálissá tették, és súlyos szankciókkal büntették a rendelkezést megszegőket. A szabály egészen 1978-ig életben volt, az erőszakos asszimiláció következtében teljes generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sem volt őseik hagyományairól, nyelvéről és szokásairól – az így keletkezett kulturális veszteség a szakértők szerint felbecsülhetetlen.
Amerika máig sem nézett igazán szembe a múlttal
Idővel a bentlakásos iskolák egykori tanulói, hozzátartozóik és leszármazottaik egyre nyíltabban és hangosabban követelték, hogy a kormányok ismerjék el az intézmények által okozott súlyos károkat – 2007 és 2015 között a kanadai kormány 72 millió dollárral támogatott egy bizottságot, melynek feladata a tragikus események felkutatása, feldolgozása és széles körű megismertetése volt: munkájuk során törzsről törzse járva 6500 érintettet interjúvoltak meg, és tették közzé élettörténetét, elbeszéléseit. A bizottság kérvényezte, hogy a kormány hozzon létre programot a jeltelen sírban nyugvó diákok holttestének azonosítására, a kezdeményezés azonban – amely a becslések szerint másfél milliárd dollárt emésztett volna fel – elutasításra talált.
Az Egyesült Államok szenátusa 2009-ben, Barack Obama elnöksége alatt hivatalosan bocsánatot kért az őslakosoktól, és beismerte a szövetségi kormány által ellenük elkövetett bűnöket, puszta szavaknál több viszont azóta sem történt az ügyben, soha semmilyen vizsgálatot nem rendeltek el a tragédiák mélyebb megismerése és a bűnösök felelősségre vonásának érdekében. Tavaly szeptemberben Deb Haaland őslakos származású belügyminiszter és Elizabeth Warren demokrata párti szenátor benyújtottak egy törvénytervezetet az indián iskolákban elkövetett bűnöket kivizsgáló bizottság felállításáról, a képviselők azonban leszavazták kezdeményezésüket.
