Versengés vagy összefogás: melyik az eredményesebb iskolarendszer?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még hazánkon belül is eltérnek egymástól a más és más pedagógiai rendszerű iskolák. Hát még a világ más tájain! Nézzük, hogyan zajlik az iskolakezdés a finn, a japán vagy épp az ausztrál gyerekeknél!

A tesztek alapján a jelenleg leghatékonyabb oktatási módszer Finnországé. Ami azért is érdekes, mert néhány pontban radikálisan eltérnek a megszokott, számunkra a siker garanciájának tartott poroszos módszertől. Más ország, más iskola és persze más iskolakezdés. Csak hétéveseknek kötelező, később sincs nulladik óra, sőt a később kezdődő iskolakezdés korábbi hazaérkezéssel is társul. Nincsenek kötelező különórák, a jól képzett és megbecsült tanárok egyéni módszerekkel dolgozhatnak, a diákokat versengés helyett együttműködésre tanítják, olyannyira, hogy a finnek között van a legkisebb különbség a leggyengébb és a legerősebb tanuló között. Mégis működik, sőt nagyon jól működik. A hazai oktatási rendszernek is jót tenne, ha emberközpontúbb, megengedőbb lenne, mert a gyerekekben igenis van belső motiváció a tanulásra, a világ megismerésére. A kérdés csak az, meg tudjuk-e őrizni a kedvüket, érdeklődésüket. Ha igen, teljesítményük szárnyalni kezd. 

Japán – Fegyelem és szorgalom mindenekfelett

Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy csakis az északi országok megközelítése vezet jó eredményre. Finnország után a második legeredményesebb oktatási rendszere a japánoknak van. Ők pedig teljesítményorientáltak, szigorúak, és magasról tesznek az individualista hozzáállásra. A hétévesek nekiállnak a több száz írásjel memorizálásának, hogy elsajátíthassák az írás és olvasás képességét. Ám szeptemberben még nem kell sajnálnunk senkit: bár a negyvennapos nyári szünet szeptemberben fejeződik be, Japánban az iskola áprilisban kezdődik és márciusban ér véget. Ezt az időszakot trimeszterekre osztják fel, mindegyik után adnak egy kis szünetet – most már többet, de 2002-ig szombatonként is be kellett járni tanulni. A gyerekek fél kilenctől délután ötig az iskolában ülnek, sokat tanulnak, ráadásul gyakran már az elsősök is egyedül tömegközlekednek az intézmény és az otthonuk között. Másban is nagy önállóságot kapnak: az osztályokban osztályelnök diákok adják ki a feladatokat, a gyerekek nagyon hamar megtanulnak csapatként együttműködni. Emellett ösztönzi őket az, hogy iskolájuk, tanáruk, szüleik büszkék legyenek rájuk. Ez, a fegyelem, illetve az áldozatkészség jelenti a japán oktatási kultúra alapköveit. A diákok egyenruhában járnak, szigorú szabályokat  kell betartaniuk életük minden területén, tisztelettudóak, erkölcsösek, és a rendszer az alapkészségek mellett a művészeti oktatásra is odafigyel. 

Iskolakezdés más országban: minden gyereknek megtalálni a megfelelő iskolát
Fotó: EmirMemedovski / Getty Images Hungary

Dél-Korea – Versengés első vérig

Szintén előkelő helyet foglal a világ oktatási rendszerei között a dél-koreai, pedig ők is számunkra idegen módszerrel dolgoznak. Az órákon folyamatosan digitális eszközök garmadáját használják. Az így létrehozott interaktivitás jó hatással van a diákokra, hosszabb ideig tudnak koncentrálni a tananyagra és lelkesebben vesznek részt az órai kommunikációban. Ők is tavasszal kezdik az iskolaévet, de a tanév csak két félévre oszlik fel. A szülők rengeteg pénzt áldoznak különórákra, így a diákok gyakran estig tanulnak. Az általános iskola hat évig tart, ezt követi a hároméves középiskolai és az ugyanennyi ideig tartó akadémiai képzés. Az oktatási rendszer nagyon kemény, abszolút támogatja a versengést, a vereséget megalázónak tartja, ami oda vezet, hogy 2013-ban például a tinédzserek körében az első számú halálozási ok az öngyilkosság volt.

Ausztrália – a sivatagban élőkre is odafigyelnek

Egészen más rendszer szerint oktatják a diákokat a világ másik felén elhelyezkedő szigeten. A tanév négy negyedévből áll, mindegyik után kéthetes szünet következik. Az oktatás itt is kilenckor kezdődik – nem véletlenül, a diákok sokkal jobban koncentrálnak, ha nem kell annyira korán kelniük, és fél négy körül indulnak haza. Az ausztrál oktatás azért is érdekes, mert a kormány odafigyel a kieső területeken élő gyerekekre is: interneten keresztül, digitális módon, csoportosan oktatják azokat a gyerekeket, akiknek nincs módjuk bejárni az iskolába. Másik fontos előny, hogy a tanárok elegendő megbecsülést és fizetést kapnak. Kis osztálylétszámmal, személyközpontúan oktathatják a gyerekeket, akik aztán helyben is rangos középiskolákban és egyetemeken tanulhatnak. A sziget elzártságából fakadóan helyben kell megoldani mindent, így magas a tudósok és a befektetők aránya, a kreativitás alapérték. 

Egyéb alternatívák a világban

Persze a nagyvilág bővelkedik olyan alternatív iskolákban, ahol valami számunkra szokatlan képesség elsajátítása szerepel a tantervben. Amerikában az elf nyelvet is elsajátíthatják az érdeklődő nebulók, sőt, létezik külön iskola a szépségversenyek résztvevőinek is. Izlandon elengedhetetlennek tartják a speciális kötési technikák tanítását fiúknak és lányoknak egyaránt, ezért nem találni olyan helyit, akinek ne lenne legalább egy saját készítésű pulóvere. Franciaországban az időbeosztást kell nagyon hamar elsajátítaniuk a diákoknak és szüleiknek egyaránt, ugyanis a legtöbb iskolában szerdán nincs oktatás. Van, ahol beérik a négynapos tanítási héttel, máshol úgy oldják meg a plusz egy napot, hogy szombaton rendelik be a diákokat. Aki pedig gazdagodni szeretné megtanítani a gyerekét, az Svájcba küldi. A bentlakásos Institut auf dem Rosenberg iskolában 5–18 éves korig tanítanak ötven különböző nemzetiségű diákot, öt különböző élvonalbeli oktatási rendszerrel.

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.