irodalom 28 - Dívány

„A varázsló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyerekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól – hamvazószerdán kora hajnalban haldoklott.” Ugyan Csáth Géza nem volt varázsló, valamivel harminc is elmúlt, és egy júliusi napon halt meg, kétségtelen, hogy a sok morfium és ölelés hozta idő előtti halálát. Ki volt ő valójában, és hogy jutott el odáig, hogy maga vessen véget az életének?

Édes Annáról mindent tudunk, amit csak egy fiktív karakterről tudni lehet: hogy mikor és hol született, milyen volt a szeme, a haja színe és az alkata. Arról azonban eddig nem nagyon esett szó, hogy valós személy ihlette, aki közel állt Kosztolányihoz.

Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című könyve a magyar szépirodalom rock and rollja – állítja Lábas Viki, aki a Margaret Island frontembereként pontosan tudja, hogy milyen a művészek bohém, sokszor meg nem értett élete.

Vámos Miklós hetvenéves lett, és olvasóit egy rendhagyó kötettel lepte meg. A Hetvenkedő bensőséges hangulatú, személyes témákkal foglalkozó limerickeket vonultat fel.

Adott egy kedves, szerény férfi és egy tehetséges, szerény lány, akiket összehozott az irodalom iránti közös rajongásuk. Kölcsönösen szeretnek egymás társaságában lenni, mégsem történik közöttük semmi. Nemes Nagy Ágnes és Szerb Antal sokkal többre értékelte a szellemi kötődést a szerelemnél.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Szabó Magda legszerethetőbb hőse az Abigél Kőnig tanár ura, aki kora pedagógiai módszerei ellenében lágyszívű tanárként és titkos segítőként támogatta a szigorú lánynevelő intézet növendékeit. Ki gondolná, hogy ezt a már-már eposzi figurát egy létező személy ihlette?

Adott két nagyszerű, 20. századi író, akiket egy óceán választott el egymástól, életútjuk mégis nagyon hasonló. Molnár Ferenc és Ernest Hemingway akár barátok is lehettek volna, az mindenesetre biztos, hogy könnyen találtak volna közös témát.

Simone és Zaza gyerekkorukban, az iskolapadban ismerkedtek meg egymással, és attól a pillanattól fogva elválaszthatatlanok lettek. Megosztották egymással örömüket, bánatukat és titkaikat. Titokból pedig akadt bőven. A regény, amelyben Simone de Beauvoir álruhába bújtatott kapcsolatuk történetéről vall, most, harmincnégy évvel az írónő halála után jelent meg.

Gyerekkorunk meghatározó verseinek írója, Weöres Sándor állítólag nem szerette a gyerekeket, és tény, hogy sajátja nem is született soha. Az őt körülvevő, mindennapjait beragyogó lényekhez mégis a végletekig kötődött. Ilyen lény volt a macskája is.

Az őszi tájban izzó galagonya képét Weöres Sándor egy életre a gyerekek emlékezetébe véste, pedig a verset nem óvodai memoriternek, hanem szerelmi vallomásnak szánta.

„Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált? / Virágok közt feküdni lenn a földön, / s akarsz, akarsz-e játszani halált?” – írta versében Kosztolányi Dezső mindössze huszonhét évesen. Ekkor már több mint két évtizede a halál gondolatával kelt és feküdt.

És vajon Kölcsey kezébe vehette-e a Büszkeség és balítéletet? Vagy izgulhatott-e Karinthy Agatha Christie krimijein?