Kosztolányi Dezső és Harmos Ilona példás, meghitt házasságban élt. Legalábbis Kosztolányiné így gondolta, amíg meg nem jelent a színen Radákovich Mária. A Visegrádon nyaraló nő magányos volt, férje csalta, az üdülőbe kisfiával érkezett, bánatát pedig az író feleségének panaszolta el. „Minden férj megteszi ezt – mondom, holott nem is hiszem, mert az én férjem, hacsak nem számítom naponkénti néhány perces látogatását a régi dajkánál – hitem szerint –, még a hűtlenség legcsekélyebb látszatát sem keltette hosszú házasságunk idején” – írta Ilona visszaemlékezve az első találkozásukra.
Arra akkor még ő sem számított, hogy pont ez az asszony lesz az, aki felborítja a családi idillt. A szerelmi sokszögben viszont Mária sem volt boldog. 1936 februárjában így írt Kosztolányinak: „Magamról megvan a véleményem, tudod, mit érek. Melléd mernék állni bármikor: bajban, katasztrófában is. De azok a »mások«! Lehetnek jók, okosak, finomak, megfelelők más férfi mellett: egyik valami politikus, vagy színész, egyetemi tanár oldalán, a másik – igaz, nem ismerem, de gondolom, hogy boldog lenne egy tanítóval, adóhivatalnokkal vagy kéményseprőmesterrel is.” Mária nemcsak egy, hanem kettő másik nőről beszél, akik szintén fontos szerepet játszottak az író életében. Az irodalomtörténet eddig csak Harmos Ilonáról és Radákovich Máriáról tudott, pedig mellettük Kosztolányinak volt egy harmadik komoly kapcsolata is. De vajon kiről lehetett szó? Bíró-Balogh Tamás Ha nem volnátok ti című könyvében ered a rejtély nyomába.
A dajka a szomszéd házból
Harmos Ilona már elejtett egy információt, amin elindulhatunk. Kosztolányi minden nap meglátogatta a régi dajkájukat a szomszéd házban. „Két órára, negyed háromra rendszerint idehaza volt, de előbb még tíz-tizenöt percre meglátogatta Ádám régi dajkáját, aki a szomszédságunkban lakott.” Arról is írt, hogy amikor férjét utoljára hozták haza a kórházból, „egyszer még átvánszorog a közelben lakó régi dajkához is”. Kosztolányi sokszor vitt magával valamilyen ajándékot is: édességet vagy ruhákat. Halála után az asszony és a férje vidékre költöztek.
Ez a régi dajka Keresztes Erzsébet volt (így hívják Kosztolányi Kanári című egyfelvonásosának dajkáját is), aki 23 éves korában került Kosztolányiékhoz, és fiuk, Ádám dajkája lett, akit lényegében születésétől kezdve nevelt. Ilona legyengült a szülés után, és közel fél évig Tátraszéplakon kezeltette magát. Az írónak pedig megtetszett Bözsi. Kosztolányiné így emlékezett vissza az időszakra: „A boldogság azonban egyelőre még tart, ellenemre is. Nagyon is ellenemre. Az az érzésem, hogy kicsöppentem, és összefogtak ellenem. A gyermeken kívül most Bözsi, a dajka a legfőbb személy a házban.”
Három év múlva a lány elkapta a spanyolnáthát, Kosztolányi pedig a leghíresebb szívspecialistát hívta hozzá, ami jól mutatja, hogy milyen fontos volt számára Bözsi, aki hét évig szolgált a háznál. „Bözsi férjhez megy kényszerhelyzetéből, Mikuláskor” – írta Ilona. Miután hozzáment Zsemberi János házmesterhez, elköltözött, de éppen csak olyan messze, hogy Kosztolányi bármikor meg tudja őt látogatni.
Teljesen véletlen, hogy ebben a házban élt Márai Sándor is, aki szintén tudott a látogatásokról: „Amikor [Kosztolányi] elhaladt a házunk előtt, a házmesterlakásba tért be. Itt leült, kalappal a fején, nyakában körbehajtott kendő, hóna alatt az irattáska. Így ült, néha órákon át. [...] A konyhaszagú szobában a házmester lakott feleségével. A házmester lakatos volt. A felesége sudár, dunántúli asszony. [...] Ez az asszony volt Édes Anna modellje.”
Édes Bözsi
A Keresztes Erzsébet és Édes Anna közötti hasonlóság az avatott szem számára szembeötlő. Bözsi Balatonfőkajár-Világoson született 1892-ben, Kosztolányi szerint „szép kék szeme, karcsú alakja, balatoni bája” volt. Ha pedig megnézzük Édes Anna cselédkönyvét, hasonló adatok szerepelnek benne, ő is Balatonfőkajáron született, kék a szeme, szőke a haja. Csak a születési dátumuk nem egyezik meg, Anna ugyanis nyolc évvel fiatalabb Bözsinél. Bíró-Balogh Tamás ebből arra következtet, hogy a regényben szereplő cselédkönyv adatait Kosztolányi abból másolta, amit a fiókjában őrzött Bözsitől.
Az egykori dajkának élete végéig fontos szerepe volt Kosztolányi életében, olyannyira, hogy szerette volna, ha Mária is tud a létezéséről. Leveleiben többször utalt Máriának Édes Annára úgy, mint valós személyre. „Örvendek, hogy »Édes Annát« szereted. Bizony ez volt sokáig az életem gondja. Erről sokat szeretnék beszélni veled, élőszóval” – írta. Nem tudni, hogy ebben az esetben a névelő elhagyása véletlen-e vagy akaratlagos, de egy másik levelében hasonlóképpen szól róla: „Amint nem felejtettem el Édes Anna egyetlen mozdulatát sem, évek, évtizedek múlva, azonképpen nem felejtem el ezt a pillanatot, amikor itt sebbel-lobbal beszélek hozzád s már együtt van bennem minden.”
A regény fiktív alakjai közül nem csak Anna mutat hasonlóságot élő emberrel. Udvarlója, Báthory Árpád kéményseprő több szempontból is hasonlít Zsemberi Jánosra, többek között mindketten özvegyek, és két év eltéréssel születtek. Emlékezzünk csak, a hasonlóságra még Mária is utalt a levelében, amiben a harmadik nő mellé sokkal inkább egy kéményseprőt tudna elképzelni, mintsem Kosztolányit. Márai így írta le évtizedekkel később egykori házmesterét: „A házmester magyar nemes volt, Tisza-parti paraszt, hisztérikus. Nem tudta letenni az ipartestületi vizsgát, nem tudott vízvezeték-szerelő iparigazolványt szerezni. Ez volt a gyermektelen házaspár nagy bánata. Kosztolányi vigasztalta.” Csupán egyetlen dologban tévedett: Zsemberiéknek volt gyerekük.
A kis Bözsi
Márai jól ismerte a Zsemberi házaspárt, öt évig élt egy házban velük, sőt kislányukat, Zsemberi Bözsit is ismerte, mégis azt állította, hogy nem született gyerekük. A leszármazottak szerint a kislány is ismerte az írót, bár nem voltak róla jó emlékei. Kosztolányival viszont kifejezetten jó kapcsolata volt. Az író egy alkalommal egy zsák színházi ruhát vitt neki ajándékba, és a kis Bözsi szívesen beszélgetett vele, ráadásul a kuvaszokért is rajongott (mint Kosztolányi), egyik kutyáját pedig Hattyúnak nevezte el (mint Kosztolányi). „Márai tehát vagy mégis rosszul emlékezett, hogy a házaspár gyermektelen volt, vagy valami ok miatt írt mást, mint ami a valóság volt” – írja Bíró-Balogh Tamás. Vajon Márai tényleg megfeledkezett a kis Bözsi létezéséről? Vagy szándékosan hivatkozott gyermektelen párként a Zsemberiékre? Lehet, hogy Kosztolányit sokkal szorosabb kapcsolat fűzte a kislányhoz, mint barátság?
