Articles tagged Interjú
Szülőség
• 2018. 07. 31. 15:19
Tiszta cirkusz! - így telt a szupertanár éve
Nemrég jött haza egy Kárpát-medencei konferenciáról, amelyen Cirkusz, játék, matematika címmel tartott előadást, folyamatosan készült a rendhagyó cirkuszi óráira, két folyóiratban publikált, matematika feladatgyűjtemény összeállításában vett részt, továbbképzéseket tartott. És még egy miniszteri kitüntetést is átvehetett. Számadó Lászlóval, a zsonglőrködő matematikatanárral, a Dívány és a Lidl tavalyi szupertanár versenyének győztesével beszélgettünk arról, hogyan telt az elmúlt tanéve.
Világom
• 2018. 06. 15. 19:35
Egy jó bébiszitter házasságokat menthet meg
Képtelenség tökéletes nőnek lenni, vallja Paola Diana nemzetközi üzletasszony, aki két gyermeket nevel, és mellettük építette fel három sikeres, elit szolgáltatást nyújtó vállalkozását. Személyes tapasztalatból tudja, milyen az élet egy erőszakos férfival, és úgy véli, ideje leszámolni a férfiak által létrehozott, mérgező kultúrával.
Világom
• 2018. 07. 02. 20:12
Liu Shaolin: Új utakat mutatunk
Bár szívünk szerint az egész nyarat nyaralással töltenénk, sajnos ezt nem tehetjük meg, ezért körbenéztünk, hogyan nyaralhatnánk a városban. Minisorozatunkban olyan helyeket és városi elfoglaltságokat mutatunk majd be, amelyek ha csak pár órára is, de elhozzák a nyaralás ízét. Először a belvárosi óriáskerékre szálltunk fel, méghozzá Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázóval.
Világom
• 2018. 06. 28. 19:23
Pásztor Anna: nem pihenni kell, hanem tolni
Ezerrel készül és a maximumra tuningolja az idegrendszerét az Anna and the Barbies saját szervezésű fesztiváljára Pásztor Anna, a zenekar frontembere, és a Woodstock az Ugaron fesztivál szervezője. De hova teszi ilyenkor a gyerekeit, mi ez a hippiség és mire készül még? Megkérdeztük.
Világom
• 2018. 05. 26. 17:17
Gálvölgyi János: valóra vált a gyerekkori álmom!
Nincs oda az évfordulókért és nem egy ünneplős típus Magyarország egyik legismertebb színművésze. A Díványnak mégis elmesélte, hogyan zajlik egy születésnapi ebéd, amikor ő az ünnepelt. Interjú.
Életem
• 2018. 03. 05. 20:21
Gyereket a másik ellen használni? Ez gyerekbántalmazás!
Ma Magyarországon minden 3. gyerek megtapasztalja valamilyen formában a válást, a szülei szétköltözését, vagy hogy egy olyan mozaik családba születik, ahol a testvérek szülei különbözőek lehetnek. Ez komoly kihívás, a lehetséges megoldásokról Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőt kérdeztük.
Szülőség
• 2018. 03. 01. 14:52
Az elefánt a legnagyobb űrlény, akit ismerünk
Van abban valami varázslatos, amikor a gyerekeinket ugyanannak a művésznek a zenéjén nevelhetjük fel, akinek koncertjein annak idején, fiatalon még mi magunk csapattuk a pesti éjszakában. Rutkai Bori a felnőtt zenéről jó pár éve részben átnyergelt a gyerekműfajra. A napokban jelenik meg a Kolibri Kiadó gondozásában a legújabb, Űrdöngölők című kötete és CD-je, amin a tőle megszokott nyelvi frappákkal megspékelt, bulizós táncoldazene szól. Interjú Rutkai Borival, az osztálykiránduláson, cilinderben előadott Lisa Minelliről, a cuki kislánnyal, gyerekkoncerten megénekelt Világvégéről, a színpadi kondícióról és a keményen taposott pedálról.
Offline
• 2018. 02. 20. 09:12
Főz otthon magának bármit is egy Michelin-ellenőr?
És mi a hobbija egy háromcsillagos séfnek? Vajon milyennek látják a budapesti étteremkínálatot? A Dining Guide két gasztronómiai nagyágyút hozott Budapestre, velük beszélgettünk.
trend
• 2011. 10. 03. 13:52
Schiffer Miklós: A magyar nő bájos, csak túlságosan levetkőzik
Schiffer Miklós lassan 20 éve foglalkozik a stílussal: írt már róla könyvet férfiaknak és nőknek is, szakértőként és tanácsadóként kalauzolja a témában azokat, akik felkérik erre. Egy rendezvény után arról kérdeztük, milyennek látja a magyarok, különösen a nők öltözködését - a válaszaiból azonban nemcsak ez derült ki, hanem a magyar férfiakról is sok mindent megtudhattunk.
Világom
• 2017. 12. 27. 18:09
Ha a nők kimaradnak, a fél világ kimarad a filmből
Miért fontos, hogy az olyan férfias szakmákban is több nő dolgozzon, mint például a filmkészítés? Mit tud adni egy filmnek, ha egy női stáb áll a kamerák mögött. Hol tartanak ma a nők a filmezésben? Ezekről is mesél Csepeli Eszter, a Tabukról tabuk nélkül operatőre az év utolsó interjújában.
Világom
• 2017. 12. 29. 18:25
Akik minket tanítottak bátorságra
Csépe Valéria, Follinus Anna, Peer Krisztián és Polgár Judit csak néhány azok közül az érdekes és inspiráló emberek közül, akikkel idén beszélgettünk. A legemlékezetesebb interjúinkat gyűjtöttük össze.
Szülőség
• 2017. 12. 10. 17:55
A Szél-anyja, Nap-anyja szerep körül bolyongok
Boldizsár Ildikó néprajzkutató, meseterapeuta önismeretről, királylányokról, filmekről, pihenésről mesélt nekünk.