Pelsőczy Rékát a rendezés tette kiegyensúlyozottá
Most A Római vakációt állítja színpadra, nem sokat pihen, pedig vágyik rá, hogy valami kizökkentse a komfortzónából.
Most A Római vakációt állítja színpadra, nem sokat pihen, pedig vágyik rá, hogy valami kizökkentse a komfortzónából.
Jordán Adél viszont látja az alagút elejét. Interjú a színészházaspárral az Isteni műszakkal kezdődő jövőről.
A Rablóhalak szerzője amorális kiscsajokról, belterjes magyar irodalmi életről, és arról, hogy mindig is fehér cápa akart lenni. Interjú Kötter Tamással.
A 27 éves Tenki Réka az idei POSZT-on már másodszor lett a legjobb harminc alatti színésznő, mégis tart a jövőtől.
Most csak a terhességének él, de azért volt osztályát sosem feledi. A tévézést élvezte, mert jó lecke volt számára. Interjú.
A színész Shakespeare Lear királyának címszerepében debütál november 23-án a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az esti sajtópróbára a természet is szakadó esővel reagált, és ha ez még nem lenne elég, villáminterjúval is stresszeltük őt a fizikailag ránézésre is kimerítőnek tűnő próba után. De jól tűrte.
Fotózta Warholt, Hitchockot, Lorent, Hendrixet és Keith Carradine-t is. Volt közülük, akit meztelenül.
Szikszai Rémusz színész-rendezőt legújabb rendezése, Az utolsó pohár című Harold Pinter darab kapcsán kérdeztük a Stúdió K-ban. Megtudhattuk, hogy miért nem rendez vígjátékokat, hogy mit gondol a magyar filmről, de még azt is, mennyire utálja, ha valami csak fekete vagy csak fehér.
Zomborácz Virág filmrendezővel az Utóélet című film bemutatója után beszélgettünk a sikerről, a színészinstruálásról, valamint a Fapad című MTVA-s sorozatról, és a szakma által bírált Kálomista üzemről, aminek ő is részese lett. Na, és persze az irigységről.
Boross Martin a bakancslistát rendez, és érdekli, hogy mi van a nézővel.
Vezetett tehetségkutatót, hogy tanulja a kamera előtti szereplést, tagja volt az Alföldi-féle Nemzetinek, most szabadúszóként leginkább Orlai Tibor foglalkoztatja színpadon. Hányingere van a politikától, és bulvármentesen szeretné megtalálni helyét az európai filmgyártásban. Interjú.
Mácsai Pállal a Terápia második évadának sajtótájékoztatója után volt szerencsénk beszélgetni, nemcsak arról, hogy rövid ideig járt csak pszichológushoz, de a függetlenekhez fűződő viszonyáról is. Nem gondolja, hogy egy csomó pénzről volna szó, és szerinte a jó színház mindig független.