"Lehet, hogy amorális vagyok, de szeretek dolgozni"

Olvasási idő kb. 5 perc

Zomborácz Virág filmrendezővel az Utóélet című film bemutatója után beszélgettünk a sikerről, a színészinstruálásról, valamint a Fapad című MTVA-s sorozatról, és a szakma által bírált Kálomista üzemről, aminek ő is részese lett. Na, és persze az irigységről.

Mennyire frusztráló, hogy a csapból is az folyik, hogy nagy reménységű rendezőnő vagy? 

Még nem nagyon érzem a hatását az egésznek. De azt hiszem, kevésbé frusztráló, mintha arról lenne szó, miért kaptam egyáltalán egy fillért is.

Mondtad a bemutató végén, hogy te egész biztosan másik állapotban vagy, mint a nézők, mit értettél ez alatt?

Azért vagyok másképp, mert én nem néztem végig a filmet. Azzal voltam elfoglalva, hogy a körítéssel, a lufikkal, a fogadással minden rendben legyen. Nekem ma este nem mozi-, hanem neurotikus házigazda-élményem volt. 

De Karlovy Vary-ban, ahol díjat kaptál érte, te is bent ültél a vetítésen? 

Ott magam is vendég voltam, csak arra kellett koncentrálnom, hogy normálisan felöltözzek, aztán ne essek le a színpadról. Ezeket szinte maradéktalanul sikerült is teljesíteni. Persze szétstresszeltem magam, de utólag visszagondolva az sokkal nyugisabb helyzet volt.

Galéria ikon

5

Galéria: Zomborácz Virág
Fotó: Szécsi István / Dívány

Lehet, hogy nem neked kellene azzal foglalkoznod, hogy rendben lemenjen a tapsrend... 

Valószínűleg túlságosan kontrollmániás vagyok. Nehezen viselem, ha valami nem működik, eltér a tervtől vagy elakadás van. Lehetne kicsit mediterránabb az attitűdöm. 

Azt mondják rólad, maximalista vagy, akkor meg ez normális reakció.

Baromira törekszem arra, hogy bizonyos dolgokkal ne foglalkozzak. Például direkt rendetlenséget tartok otthon csak azért, hogy szokjam a káoszt. 

Látod már a saját elsőfilmes hibáidat?

Általánosságban nem, részletekbe menően igen. Van a filmnek egy Ask.fm oldala, ahol kérdezni lehet, és tényleg mindenre válaszolunk. Ott az egyik első kérdés volt, hogy mi a top három tapasztalat, amit ezzel a filmmel kapcsolatban szereztem, és erre azóta sem tudok válaszolni. Szerintem ez egy nagyon fontos kérdés, és szeretném a legpontosabb választ adni rá, hogy iktatva legyen, és a jövőben teljesen más jellegű hibákat követhessek el. 

Dyga Zsombor azért lett a rendezőasszisztensed, mert filmrendezőt akartál magad mellé valamiféle kontrollnak?

Nem, rendezőasszisztenst kerestünk, de az első két ember, akit megkérdeztünk, éppen akkor szerződött le másik projektekhez, a harmadik pedig Zsombort ajánlotta maga helyett, mondván, hogy Zsombor jobb, és ő a legjobbat akarja nekünk. Zsomborral nem ismertük egymást korábban. Az első találkozásunk után egy közös ismerősünk megkérdezte, mit gondolok róla. Azt mondtam, „furcsa fiú”. A közös ismerős erre elnevette magát, és kiderült, hogy Zsombor ugyanezt mondta rólam: „furcsa lány”. Nagyon jó volt együtt dolgozni. 

Mindig is rendezni akartál elsősorban? 

Nem, én mindig is filmezni akartam. Egy időben például scripteltem, mert így tudtam forgatások közelében lenni. Sajnos hamar kiderült, hogy nincs túl jó megfigyelőképességem, vagy legalábbis nem arra figyelek, amire egy scriptesnek kellene. A forgatáson egyébként Pohárnok Gergő egyszer felvetette, hogy mindenki cseréljen szerepet valakivel. Az új szereposztásban én voltam a focus puller, az egyik snittnél én állítottam az élességet. De nem lett éles. 

Mennyire megy a színészek instruálása?

Az Utóéletben csak olyan színész dolgozott, aki szerette a forgatókönyvet, ezért könnyű dolgom volt velük. Azt tapasztaltam, hogy Csákányi Eszter vagy Gálffi László tényleg kíváncsiak arra, hogy mit szeretnék látni, tehát nagyon együttműködőek voltak. 

A mostanában induló Fapad című sorozat egészen más műfaj, mennyire más a rendezése? 

Nagyon más, hiszen nem én írtam, nem egyedül rendezem, és sokkal kevesebb idő van felvenni egy jelenetet, mint egy nagyjátékfilmnél. A színészek, a vágás és az operatőri munka fogják össze az egészet. Ez nem egy szerzői film, amiben az én vízióim valósulnak meg, sokkal inkább egyfajta gyár, amiben nekem az a szerepem, hogy a forgatókönyvben leírtak végül ott legyenek a képernyőn. Tudom, hogy ez keményen hangzik rendezőcentrikus országunkban, de ez az igazság. Nekem ezzel nincs problémám, leginkább azért, mert amikor elolvastam Vinnai András és Litkai Gergely szinopszisait, azt éreztem, hogy baromira szeretném csinálni, mert nagyon nekem való. 

Galéria ikon

5

Galéria: Zomborácz Virág
Fotó: Szécsi István / Dívány

Milyen a fiatal rendezőgeneráció egyik tagjaként beállni abba a Kálomista-féle üzembe, amit sokan bírálnak a szakmából?

A felkérés a produkcióba a szerzőkön keresztül zajlott, és az ő személyük biztosított arról, hogy ez a sorozat tényleg jó lesz. Lehet, hogy túlságosan amorális vagyok, ezen már gondolkoztam amúgy is, de szeretek dolgozni, különösen, ha közel áll hozzám a projekt. 

Az Isteni műszak szerintem hasonlóan jó film, mint az Utóélet (kritikánk itt), mégis a szerzők kudarcként élik meg a nézettség miatt. Te fel vagy készülve rá, hogy esetleg nem nézik meg annyian az Utóéletet, mint szeretnétek? 

Szerintem nagyon fontos, hogy az Utóélettel kapcsolatban mindenkinek nagyon alacsony szinten legyenek az elvárásai, hogy igazi sikertörténet lehessen. 

Nem lehet, hogy maga a mozi elavult dolog már? Mitől járnának az emberek többet moziba?

Bizonyos mértékben valóban elavult. De csak mint szokás, mert szerintem történetekre és filmekre az embereknek továbbra is szükségük van, csak ennyi pénzt nem szeretnek kiadni érte. Nálunk leginkább már csak olyasmiért mennek el moziba, amit otthoni körülmények között nem kaphatnak meg: az óriási vászonért, a látványos akciókért, a 3D-ért, és azért, hogy a leghamarabb hozzájussanak egy újdonsághoz. Talán időszerű lenne átgondolni a hazai filmforgalmazás lehetőségeit.

Szerinted is a forgatókönyvön múlik, hogy jó lesz-e a film?

Sok mindenen múlik, de kétségkívül a jó forgatókönyv az egyik fontos alkotóelem. Az osztályfőnökünk, Schulze Éva azt mondta, hogy jó forgatókönyvből lehet rossz filmet csinálni, de rossz könyvből jó filmet soha. 

Mennyire irigy a szakma? Találkozol-e rosszindulattal, és ha igen, miben nyilvánul meg?

Mivel már magamon is tapasztaltam rosszindulatot és irigységet, nagyon remélem, hogy másban is van, és nem vagyok rosszabb ember, mint a többiek. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.